A Lifetime sorozata egy modern kori thrillertörténet arról, hogyan válik fegyverré a közösségi média egy szociopata zaklató kezében. Pilotkritika.
A You már a bemutatása előtt hírnevet szerzett magának azzal, hogy a Lifetime csatorna az első rész premierje előtt berendelte a második évadot. Ebből lehetett sejteni, hogy – a gyártója szerint – valamit nagyon tud a sorozat, így a nagyközönség is kíváncsian várta a pilot epizódot. Az első rész alapján elég nehéz lenne megmondani, hogy mi miatt voltak ilyen magabiztosak a Lifetime-nál, de mindenesetre a pilotnak sikerült felkeltenie az érdeklődést.
A történet főszereplője a könyvárus Joe Goldberg (Penn Badgley), aki egy okos és helyes srác – a felszínen. Vele kezd ártatlan flörtölésbe a művészlélek költő, Guinevere Beck (Elizabeth Lail), ám sejtése sincs arról, hogy a mosolya visszafordíthatatlan folyamatot indít el Joe-ban: először az interneten, majd személyesen kezd el kutakodni utána.
A You pont azért tud hatással lenni a nézőre, mert egy igazi „veled is megtörténhet”-sztori,
amiben nem a természetfeletti lények vagy a valóságtól elrugaszkodott élethelyzetből fakadó problémák jelentik a fenyegetést, hanem a „szomszéd fiú”.
Joe ráadásul még csak nem is egy ijesztő arcú vagy antiszociális srác – aki hamar gyanússá válna –, hanem egy egészen karizmatikus, jó kiállású férfi – csak éppenséggel szociopata. Ez már önmagában borzongást vált ki az emberből, az érzést pedig csak fokozza az a játszi könnyedség, amivel Joe az információit szerzi. Nincs szükség az adatok feltörésére, hiszen Beck könnyelműen osztja meg Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, hogy éppen hol jár. Persze ilyenkor mindenkiben beindul a védekező mechanizmus, mondván „Én soha nem adok ki ilyen információt magamról!”, de itt olyan apróságokról van szó, amiket elsőre mi sem gondolnánk árulkodónak: egy egyetemről posztolt Instagram-kép alapján például azonnal lehet tudni, hogy milyen időközökben nem tartózkodunk a lakásunkban.
A pilotepizódból az is kiderül, hogy a főszereplő egyáltalán nem gondolja betegesnek a viselkedését; mivel végignarrálja az eseményeket, pontosan tudjuk, milyen aggasztó dolgok járnak a fejében.
Joe zaklató helyett egy romantikus film főhőseként tekint saját magára.
Erre tökéletes példa az a jelenet, amikor éppen Beck lakásában kutakodik, ám a lány hamarabb ér haza. Joe elbújik a zuhanyfüggöny mögött és a narrációban közli, hogy nincs ok a pánikra, hiszen a romkomokban a srác mindig megússza az ilyen helyzeteket.
Nem nehéz visszaemlékeznünk olyan romantikus vígjátékokra, ahol egy férfi vagy egy nő a szerelem nevében durván átlépi a másik magánéletére vonatkozó határokat, vagy szimplán megtéveszti szíve választottját. Az ilyen történetekben ezek mindig romantikus (és sokszor jutalmazandó) tettként vannak bemutatva, így egyáltalán nem meglepő, hogy
Joe el tudja magával hitetni azt, hogy ő egy Hugh Grant-karakter.
Ehhez kapcsolódik a sorozat pikantériáját adó casting döntés is. (Figyelem: A bekezdés Gossip Girl – A pletykafészek SPOILER-eket tartalmaz!) Zseniális ötlet volt A pletykafészek bociszemű jó fiúját választani a szerepre, akiről az utolsó évad végén kiderült, hogy ő volt a suli tanulóinak magánéletét kiteregető Gossip Girl. Igazából alig van különbség a Penn Badgley által alakított két karakter között, hiszen Dan Humphreyt és Joe-t is ugyanaz motiválja: el akarják érni, hogy a kiszemelt szőke szépség beléjük szeressen. Még a módszereik is hasonlóak, ugyanis az online kémkedés nagy szerepet játszik a „romantikus” történetben. Ezért a párhuzamért mindenképpen jár a taps a You készítőinek.
A sok jó ötlet mellett azért bőven voltak üresjáratok is az epizódban, illetve olyan pillanatok, amik valószínűleg később lesznek érdekesek; például Joe kapcsolata az apjával és a könyvekkel. Összességében nem sikerült annyira acélosra a pilot, de Badgley olyan jól hozza a modern Norman Batest – főleg az epizód utolsó perceiben –, hogy ígéretesnek tűnik a folytatás.
