Fókuszban Sorozat

A Paradicsom Pokla – Green Frontier

A Green Frontier (Frontera verde) egyszerre misztikus és valódi, fennkölt és mocskos – mintha a True Detective Dél-amerikai testvérét látnánk.

A mostanra már a film- és sorozatgyártás terén is abszolút globálissá váló Netflix nem először adott pénzt latin-amerikai produkcióra. A filmek és sorozatok között ott volt a Roma, a Narcos, a 3% és a sort még bőven lehetne folytatni. Sokféle zsáner, sokféle történet, de a legtöbbjükben ott van az a helyi íz, amit máshonnan nem kaphatunk meg. A Roma egy éteri drámán, a 3% egy disztópián keresztül mutatott rá a régió országainak társadalmi egyenlőtlenségére, míg a Narcos a drog hatalmát, az Ingobernable, a The Mechanism vagy a Wild District pedig a politika bizonytalanságot, a kiskirályok, a hadurak és az oligarchák világát tárta fel.

A kolumbiai Green Frontier ezt a sort folytatja, amihez nem véletlenül szerződtették le Ciro Guerrát, az Oscar-jelölt A kígyó ölelése és a szintén csodálatos Az átkelés madarai rendezőjét. Igaz, Guerra csak az első részt rendezte, de ott olyan szépen kijelölte az utat kollégái előtt, hogy hét epizóddal később is azt érezni, egy újabb Guerra-mozit láttunk.

Mert benne van minden, amit a rendezőtől megszokhattunk: a természet ereje, a törzsi kultúra, a miszticizmus, a vallás, a kultúrák együttélése

– amit olyan lenyűgöző, szuggesztív képeken át közvetít, amilyenekre mostanában nem sokan képesek.

A második epizód elejének narrátora az Édenkerttel azonosítja a dzsungelt, amelyben ott van valahol a Tudás Fája, rajta az ember számára tiltott gyümölccsel. Ezt szeli át egy másik hatalmasság, az Amazonas, amelynek medrét a helyi őslakosok hitvilága szerint egy égből alászálló kígyó vájt. Fontos momentum ez, mert jól jellemzi azt a sokféleséget, ami felvonul a Green Frontier története mögött. Itt mindent a természet határoz meg, bármi is van az előtérben, a háttérben mindig ott a végtelen zöld és gigantikus folyó zúgása.

Ez a lenyűgöző végtelenség azonban egy olvasztótégely: városok, falvak, elszigetelten élő törzsek. Őslakosok, fehérek, feketék, latinok – számtalan nép, számtalan vallás, számtalan hiedelemvilág keveredik itt.

Emberek, akik vagy megtanultak együtt élni a természettel vagy kihasználják azt. Erről a kettősségről mesél a Green Frontier, ami egy szörnyű tömeggyilkossággal kezdődik. Néhány hittérítő apácát lenyilazva találnak az őserdei ösvényen, egyet pedig fellógatva egy elhagyatottan álló gumifeldolgozóban; olyan pózban, amilyenben régen a fehérek „büntették” a munkára fogott őslakosokat. Az apácákat a mérgezett nyilak ölték meg, a fellógatott nőnek azonban kitépték a szívét.

Az eset kivizsgálására a helyi erők Bogotából kapnak segítséget Helena (Juana Del Rio) személyében, aki már az első pillanatban megkapja a helyi ellenállást: a kollégáit vagy nem érdekli ez az egész, vagy szimplán csak korruptak. Kivéve a beszélő nevű Bueno (Nelson Camayo), aki még a saját törzsével is szembeszáll, hogy kiderítsék az igazságot.

Már ha van igazság, mert a történet pillanatok alatt kap egy misztikus, természetfeletti réteget.

A nyomozónő álmaiban felbukkan a kitépett szívű asszony: ő az, aki kimenti az akkor még csak kislány Helenát abból a tűzből, amiben meghalt az édesanyja. Kiderül, hogy a nő, Ushe (Angela Cano) fiatalabb testvére már nyolcvan éves, miközben Ushe holtteste nagyjából húsznak néz ki. Kiderül, hogy a nő beleszeretett egy másik törzsből való férfiba és vele ment. Egy törzshöz, ami a szóbeszéd szerint megtanult eggyé válni a dzsungellel.

Egyre sűrűsödnek a kérdések, összemosódik múlt és jelen, ám a lassan csordogáló történet szépen helyre rakja a puzzle darabkáit, hogy aztán az egészből kirajzolódjon valami, ami nagyon is a valóság. A részletekből pedig, akár egy tanmeséből, előbújik az üzenet: az őserdő, ami a miénk, ami értünk van, ami mi vagyunk, miközben pusztítjuk, miközben arra használjuk, hogy elrejtse a piszkos kis dolgainkat.

Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, hisz a Green Frontiernek sok rétege van személyes tragédiákkal, titkokkal és igen, általános problémákkal is. De ahelyett, hogy elmondanám, jobb ha mindenki maga hántja le ezeket a rétegeket erről a líraian szép, de prózaian kegyetlen történetről.

A sorozat a Netflixen látható, a trailere pedig ITT.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg egy könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében filmekkel és sorozatokkal foglalkozik, azon belül is elsősorban fesztiválokkal és a függetlenekkel.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..