Sorozat

Keresztanyám, borogass! – Griselda

Griselda-Sofía-Vergara

Már nem is baj, hogy totál elmebeteg vagy, ha nőként jutottál a kokainbirodalom csúcsára. A Griselda morális útvesztőbe keveredett, és nemigen akar kitalálni belőle.

A kokain úrnője címmel 2017-ben jelent meg tévéfilm Griselda Blanco életéről; akkor a szintén szépséges Catherine Zeta-Jones alakította Miami keresztanyját. Most egy másik modellalkatú színésznő kelti életre a kokainbárónőt, Sofía Vergarának pedig könnyen élete szerepe lehet ez az itthoni köztudatban meglehetősen ismeretlen valós személyiség. Mert Pablo Escobarról ugyancsak hallottunk ezt-azt, sőt, a Netflixen a Narcos című sorozat teljesen körbe is járta – most az említett széria alkotói mesélik el,

ki volt az a karakter, akitől még Escobar is rettegett.

Griselda Blanco Kolumbiában született, nehéz körülmények között, többek közt alkoholista és bántalmazó szülők családjába. Már kiskorában megismerkedett a bűnnel, késői tinédzserként pedig prostituáltnak állt. Onnan egy férj, majd még egy férj szabadította ki, időközben pedig meglátta a nagy lehetőséget, a kokaint, amelyet csempészett, majd Miamiban már terjesztett is. Egy bejáratott piacra tört be, ezt követően forgatta fel teljesen, féktelen ambíciói pedig egészen a csúcsig lökték. A ’80-as évekre szép lassan egy egész birodalmat épített ki, amelyben a kábítószerkereskedelem mellett fontos szerepet játszottak a banki és sajtókapcsolatai is. A város a tenyeréből evett – pontosabban szívott. Nagy teljesítmény ez bárkitől, de egy nőtől különösen – legalábbis ezt állítja a sorozat.

De miért is kéne magasztalnunk egy gengsztert, aki „megcsinálta”, különösen, ha útjában sorra hullák találhatók?

A műfaj hasonszőrű filmjei, a gengszteralkotások igyekeznek megvonni a mérlegét az efféle életmódnak. Már csak a helyszínválasztás miatt is a legkönnyebb párhuzamot a fiktív történeten alapuló A sebhelyesarcú szolgáltatja, amelyben Tony Montana, aki már eleve egy erőszakos állat, a puszta pitbull attitűdje miatt gyorsan jut el a főnöki székbe, majd bukik hatalmasat. Miért? Mert nem tudja, mi az elég. Mert az önbizalomnövelő szer azt mondatja vele, még, még, még. De Martin Scorsese életművében is bizonyítják, hogy ez az élet sosem örökre szól: vagy bekasztliznak, vagy feladod a társaidat, esetleg a halak vagy golyók martalékává is válhatsz – ahogy ez látható a Nagymenők vagy a Casino című klasszikus filmekben. Még a legnagyobbnak mondható A keresztapa is, bár romantizálja ezt az életmódot és a benne rejlő tiszteletet, folytatásával kellően árnyalja a tekintélyalapú rendszer stabilitását. Nem létezik, mert a folyamatos áskálódás, harácsolás és törtetés határozza meg, ezért aki itt belép, örülhet a tyúkszaros életének.

Azért fontos ezeket elmondani, mert a Narcos és Narcos: Mexikó alkotói – kiegészülve Ingrid Escajedával, A törvény embere írójával – úgy viselkednek, mintha mi, nézők nem láttuk és nem értettük volna a műfaj legnagyobb alkotásait.

A Griselda hat epizódban meséli el ennek a nőnek a karrierjét, miközben képtelen bármiféle módon sajátossá tenni az élményt.

Ahogy azt gengszteres témában megszokhattuk, itt is megkapjuk a kezdeti lúzerséget, amikor még csak saját ravaszságára számíthat a főszereplő egy ellenséges környezetben. Az underdog-sztori, vagyis a „kis hal a tengerben” érzete még működne is, hiszen kevés háziasszonyból, anyukából lesz drogbáró, de ezen kívül minden teljesen úgy történik, ahogy megszokhattuk. Ha körbe nézünk, a klisés gengszterfigurákat láthatjuk a képernyőn, de az ellenfélként megmutatkozó, az ügyre teljesen rákattanó nyomozó is halál ismerős motívum. Erre azonban nem lehet érv, hogy a gengsztersztorik mindig ugyanúgy végződnek, hiszen itt van nekünk Griselda, az ő történetének igencsak eltérőnek kellene lennie. Volt itt kiaknázandó tartalom bőven, elég lenne csak utánanézni a Blancóról készült újságcikkeknek, amelyek egyáltalán nem olyan nő képét festik le, ahogy a Netflix minisorozata szeretné, hogy lássuk.

Milyen a sorozatbéli Griselda? Az elején olyan, mintha egyfajta szemérmességet tanúsítana. A férfiak világában ő nem számít, ezért sokáig még elég eszköztelen és veszít, mire végre a sarkára tud állni és kiépíteni egy komplett hátországot. Elkövet bűnöket, ettől nem fordul el a sztori: már rögtön az első epizódban végez férjével, ugyanis az megalázó módon prostiként használja őt egy adósság kiváltására. Később egykori kollégáival, kéjhölgy barátnőivel szállíttat át anyagot azok fehérneműiben, majd épít nekik olyan biztos életet, amiről álmodni se mertek volna. Még egy testőrt is maga mellé csábít, akinek hű szeretője lesz, később gyereket is szül neki. És időközben a rohadék férfiak uralta Miamit betölti ösztrogénnel, egész hadsereget gyűjt, amellyel példát mutathat minden nő számára. Még, ha nem is pozitív példáról beszélünk, nem lehet egyértelműen eldönteni, mi volt itt a szándék.

A Griselda ugyanis rettentő sok figyelmet és jelzőt fordít arra, hogy kifejezze, mekkora nagyság ez a nő.

Nemcsak a bűnözők, még az őt üldöző zsaruk is ámulnak azon, milyen bámulatos, sőt, kívánatos is. Nincs olyan karakter, aki ellen tudna állni neki, de hát mire is számítanánk egy olyan bizniszben, amely gyarló férfiakkal teli?!

A valóság azonban sokkal zordabb és sötétebb. Pontosan olyan, aminek az adaptációja szolgált is volna némi tanulsággal, ellenben a hatórányi Griselda elfecsérelt közhelyparádéjával. Blanco ugyanis nem egy rettegő anya, aki csak biztonságban szeretné tudni gyermekeit, miközben meg akarja mutatni a férfiaknak, hogy ő is ér ugyanannyit, sőt, még többet. Bár Sofía Vergara alakításában is látunk kegyetlen döntéseket, a lelkiismeret, a szorongás mindig átjön a játékából, holott az igazi Griselda nagy valószínűséggel egy kegyetlen pszichopata volt. Nehezen hihető, hogy csak egy nehéz sorsú nő az, aki az első gyilkosságát egy vele egyidős fiún hajtotta végre, mindössze 11 évesen. És nem véletlenül sült el a kezében egy fegyver, váltságdíj reményében rabolták el a kissrácot, majd végezték ki. Griselda Blanco később két férjét is megölte, és nagyjából 250 gyilkosság fűződik a nevéhez. Ez nem amolyan „upsz” típusú botlás, hiába próbálja elkenni a sorozat az ebben rejlő felelősséget.

Ez az a nő, aki németjuhász kutyáját Hitlernek keresztelte

– talán így már érthető, miért nem érdemes a szimpátiánkra. Nyilván ez a részlet nem szerepel a sorozatban, hiszen ellentmondana annak, hogy igazi „girlboss” formátumban mutassák be a kokain keresztanyját. De még Pablo Escobar neve is csak nyitóidézetként szerepel, semmi igazán durva dologgal nem akarják összefüggésbe hozni Griselda nevét – csak olyannal, amit semmiképp nem moshat le magáról.

A sorozatban van egy lefelé tartó karakterspirál, amelyben Blanco saját őrületének áldozata lesz. Egyre gyanakvóbbá, falánkabbá és erőszakosabbá válik, mégis sokszor a készítők ezt az általa fogyasztott finomítatlan kokainnak tudják be, nem önnön természetének. Éppen ezért a történet két párhuzamos szálat futtat, amelyben egy-egy nő megmutatja a világnak, milyen fából faragták. June Hawkins nyomozó (Juliana Aidén Martinez) egy igazi zseni, elhivatott művelője szakmájának, akinek privát életéről szinte semmit nem tudunk meg. Töretlenül és hibátlanul menetel célja felé, hogy elkapja Griseldát, és egyetlen akadálya, hogy túl okos az ellenfele.

Izgalmas macska-egér játéknak azonban nem mondhatjuk a sztorit, tekintve, hogy csak az utolsó epizódban forrnak egybe igazán a szálak. Legvégső közös jelenetük ráadásul egy nagy kérdőjelet helyez az elhivatott nyomozó karakterére. Vagy valaki azt gondoja, tényleg bement arra a helyszínre, hogy egyfajta empátiából tájékoztassa Blancót, mint egyik anya a másikat? Az ilyen húzások miatt lesz a sorozat elárulása a női szemszögnek, hiszen fontosabbnak tartja a szereplőket nemi sajátosságaik alapján előtérbe helyezni, mint tetteik és emberségük mentén.

Sofía Vergara mindent belead ebbe a szerepbe, még a díjnyertes átalakulásoknál kötelező ronda műorrot is magára rakta,

de a forgatókönyv nem szolgálja az erőfeszítéseit. Hiába tűnik nagyon másnak, mint a Modern család Gloriája, Griseldaként üres pózolássá silányul jelenléte. Ahogy Blanco, úgy a készítők se tudták megérteni, mi volt A keresztapa 2. igazi tanulsága. A bárónő ugyanis legkisebb fiát Michael Corleonénak nevezte el – egy jelenetben mutatják is, mennyire tud azonosulni a figurával, aki a családja és a munkája között rekedt. Michael történetíve azonban a második filmben teljesül be, amelyben a gengszterélet megköveteli tőle, hogy megbocsáthatatlan bűnöket kövessen el, morálisan pedig teljesen megsemmisül. Hiába követ el Griselda is hasonló cselekedetet – például gyerekgyilkosságban is érintett –, az alkotók óhajtják azt a tiszteletet iránta. A mi dolgunk pedig megálljt parancsolni: épp azt, amire ezek a karakterek sose voltak képesek.

A Griselda című minisorozat a Netflixen érhető el.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com