Sorozat

Emberrablásért le van tartóztatva! – Gyanú

Mi köt össze öt gyanúba keveredett brit állampolgárt? Egy emberrablás? Konspiráció? Az Apple Tv+ új sorozata, a Gyanú ígéretes felütéssel indít, melyre érdemes jobban odafigyelni az elkövetkezőkben.

Emberrablós sorozatot vagy mozit rengeteget láthattunk már, hisz a filmesek mindig kedvelik az olyan helyzeteket, melyben az emberi törékenységet és kiszolgáltatottságot mutathatják be. Mindez különösen érdekes, ha az elrabolt személy egy vezető politikus, üzletember, vagy a rokonságába tartozó illető. A közelmúltban is számos darabbal találkozhattunk, melyben az emberrablás természetét és az ezzel járó feszültségeket aknázták ki az alkotók hol több, hol kevesebb sikerrel.

Ilyen darab volt például a Phillips kapitány, A világ összes pénze és a történet minisorozat változata, a Bizalom, de akár a Fekete tükör kultikussá vált nyitóepizódja is. Kevés alkotó vállalkozik viszont arra, hogy egy emberrablás kapcsán a gyanúba keveredett személyek szemszögét is bemutassa és

az egészet egy összeesküvés keretein belül ábrázolja, ahol a szálak első látásra nem is érnek össze.

A Gyanú megálmodói, Chris Long és Rob Williams viszont éppen ezt az űrt szeretnék kitölteni. A tekintélyes médiamogul, Katherine Newman (Uma Thurman) fiát maszkos elkövetők rabolják el. Ezt követően a sorozat öt brit állampolgárt követ nyomon, akikről a brit és amerikai hatóságok úgy feltételezik, közük lehet az emberrabláshoz.

A sorozat egyedi ötlete valójában egy díjnyertes izraeli sorozat, a False Flag történetén nyugszik. A Gyanú elkészítésében viszont a zsidó állam szériájának eredeti gyártója, a Keshet Productions is szerepet vállalt, hitelt adva ezzel az angol nyelvű remake-nek, kiegészülve a Homeland és a Foglalkozásuk: amerikai producereivel. A produkció forgatását a koronavírus-járvány miatt korábban felfüggesztették, emiatt a premier a 2022-es esztendőre csúszott.

Felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán szükség volt-e az izraeli sorozat feldolgozására és nem lett volna elég annak szélesebb körű forgalmazása?

A False Flagben az elrabolt személy nem más, mint az iráni védelmi miniszter és a sorozat inkább a közel-keleti politika útvesztőire koncentrál. Az angol nyelvű verzió ezzel szemben globális méretekre emeli a tétet, a tengeren innen és túl, üzenete pedig a nyugati kultúrkörben bárhol befogadható.

A nyolc részes sorozat első két epizódja február 4-én startolt el. Ezek alapján nem feltétlenül könnyű ítélkezni a Gyanú felett, ám a kezdés mindenképpen ígéretesnek mondható. Az operatőri munka minősége még mozifilmeket is megszégyenítő precizitást, szerkesztettséget és jól megálmodott koncepciót vázol elénk. A drónfelvételek és a közeliek egyaránt egy olyan érzetet keltenek, mintha a nagy testvér szemein keresztül látnánk az eseményeket, afféle lopakodós jelleggel. A helyszínek között vágás dinamikus, melyben organikusan keverednek a hagyományos brit világ elemei az új világot jelképező Amerikával.

A történet szövése szintén érdekfeszítő és képes bizonytalanságban tartani a nézőt. Itt aztán tényleg nem rágnak semmit a szánkba, a kirakós darabjai apránként állnak össze. Ez néha túlságosan is jól sikerül, máskor pedig még alapvető információkat is visszatartanak az alkotók, de összességében a Gyanú mégsem követhetetlen vagy kusza. Persze sokat számít majd a sorozat többi epizódja és az, milyen irányba kívánják terelni a cselekményt.

A színészi játék viszont olykor kizökkentő hatású lehet. Bár kifejezetten rossz alakítást senkitől sem láthatunk, mégis mintha bizonyos szituációkban nem éreznék át a helyzet súlyát és komolyságát. Helyenként ugyanis meglepő lazasággal kezelik mindazt, amit egy átlagember már-már hisztérikus sírással nyugtázna. Hiszen melyik menyasszony ne fakadna ki, ha éppen az esküvője napján veszi őt őrizetbe a rendőrség? Aki viszont kifejezetten Uma Thurman miatt kezdené el a szériát, annak egyelőre csalódnia kell. A Ponyvaregény és a Kill Bill egykori sztárja egyelőre nem sokat szerepelt a nyitóepizódokban, bár ez valószínűleg rövidesen változni fog.

Rendkívül ígéretesnek tűnik a Gyanú észak-írországi szála.

Az alkotók valószínűleg nem véletlenül választották az Egyesült Királyság eme tagországát helyszínként, hiszen történelmét szinte teljes egészében végigkíséri a terrorizmus, az emberrablások, gyilkosságok, robbantások története. Ebben a szálban főhősünk talán már-már túlzott szakértelemmel rendelkezik az álcázás, hamis személyazonosság és lopakodás terén, de remélhetőleg később ennek okát is felfedik majd.

Érdekes lehet még a folytatásban, hogy milyen társadalomkritikai élt kapnak majd az események. Egyelőre még az emberrablás szimbolikája is tisztázatlan. A médiamogul asszony fiát a brit királyi család tagjaira emlékeztető maszkokban rabolják el – aminek jelentése egyelőre ismeretlen – majd az egész felkerül a videómegosztókra. Vajon a konzervativizmus kritikája lenne mindez? Egyfajta antikapitalista mozgalom, mint A nagy pénzrablásban? Vagy esetleg valami ennél is elborultabb következik, mint a Nyerd meg az életed esetében?

Gyakorlatilag a válaszon múlik minden, hiszen egy elcsépelt magyarázat könnyen közhelyes propagandafilmmé teheti a Gyanút.

A Gyanú tehát nem hibátlan, de mindenképpen érdemes lesz odafigyelni a következő hat epizódra. Izgalmas cselekményszövése pedig abban az esetben is fordulatos, ha mondanivalója egyébként felszínes és mellőzi a mélyebb tartalmat. Bízzunk benne, hogy a széria a médiamogul gyermekén túl a nézők szívét is elrabolja majd!

A sorozat az Apple TV+ szolgáltatóján elérhető.

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. 2016-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán szerzett mesterdiplomát. Később, 2020-ban az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányán szerzett BA oklevelet. Főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a science-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com