Fókuszban Sorozat

Gyerekkorunk meséi – Hupikék törpikék

hupikek_torpikek_1„De a törpök élete nem csak játék és mese” – valójában mégis: az örökké megmenekvő töpörödött törpördögök elbűvölő mesét mesélnek, tele humorral és ártalmatlan izgalommal.

Felnőtt fejjel nézve a törpök önző, felelőtlen és ügyetlen társaság: a legtöbb galibát általában az okozza, hogy megsértődnek egymásra, önfejűen elkóborolnak vagy varázslat áldozatául esnek. Ez a fáradhatatlan Hókuszpók számára kimeríthetetlen lehetőséget nyújt, hogy újra és újra megpróbálja elkapni a két és fél almányi magasságú lényeket, mert egyetlen vágya, hogy „törp-pörköltet csináljon belőlük”.

Végül természetesen mindig túljárnak a csúf, kopasz varázsló eszén, aki még náluk is reménytelenebb eset, hiszen ahogy a törpök sem tanulnak saját hibáikból, Hókuszpók is örök vesztes, ráadásul öreg és gonosz is. A kalandok egy középkorhoz hasonló mesevilágban játszódnak, ahol az Aprajafalván gombaházakban lakó főszereplőkön kívül boszorkányok, királykisasszonyok, óriások és mindenféle szörnyek éldegélnek – egyesek a törpök barátai lesznek, míg mások ugyanúgy vadásznak rájuk, mint Hókuszpók és macskája, Sziamiaú.

A törpök mind egy-egy jellegzetes tulajdonságot képviselnek – ezt legtöbbször nevükben is hirdetik, mint a falánk Hami, a zsörtölődő Dulifuli vagy a kevés női szereplő egyike, a szende Törpilla. A legnagyobb lúzer a bosszantó Okoska, aki elvakult tudálékosságában folyton azt hiszi, túltehet a bölcs és kedves Törpapa tudományán.

hupikek_torpikek_2

De visszaveszek a kritikai hangból, hiszen a Hupikék törpikék kiszámíthatósága ellenére elbűvölő mese, tele humorral és ártalmatlan izgalommal. A Hupikék törpikék sohasem volt túlságosan félelmetes, netán sokkoló, egyike azoknak a rajzfilmsorozatoknak, amiket ugyanúgy szerettem régen, mint most, s egykor majd a saját gyerekeimnek is szívesen megmutatnám. Van persze olyan elrugaszkodott értelmezés is, amely a törpök kollektivista társadalmát totalitáriusnak bélyegzi, Hókuszpók pedig a zsidók karikaturisztikus ábrázolásának felelne meg… inkább hagyjuk.

Az 1981 és 1990 között gyártott belga-amerikai rajzfilmsorozat – alkotói a legendás Hanna-Barbera páros – Peyo (Pierre Culliford) szintén belga képregényén alapul. A törpök az ötvenes évek végén csak mellékszereplők voltak egy középkori Európában játszódó képregénysorozatban, majd 30 saját füzetet is kaptak. 1965-ben és 1976-ban két egészestés rajzfilmfilmben szerepeltek, ezután következett a sorozat. A legutóbbi törpös élményekre inkább nem térek ki – a két élőszereplőkkel dúsított kísérletnek nem sok köze van az eredeti mese varázsához.

hupikek_torpikek_3

Eközben természetesen a merchandising is lecsapott a témára, körülbelül bármiből találhatunk törpökkel díszítettet, sőt, videojátékokban is találkozhatunk a hupikék törpikékkel. A magyar gyerekek 1989 és ’94 közt a Magyar Televízió 2-es csatornáján láthatták őket, 2000-től pedig az RTL Klub vetítette a sorozatot – a legtöbbünknek valószínűleg innen ismerősök a kis bajkeverők: hétvégi reggeli tévézések pizsamában. Ezt egyébként ma is ugyanúgy megtehetjük, emellett pedig az RTL+-on is elcsíphetjük az epizódokat.

Az eredeti sorozatban maradandó értéket képvisel a háttérzeneként felhasznált rengeteg klasszikus zene: a youtube-nak hála itt végighallgathatjuk a legfontosabbakat Bachtól Grieg Peer Gyntjén át Prokofjevig. Ezzel szemben igazán ízlésrombolóak az anno Magyarországon is vírusosan terjedő, de egyébként több országban jelenlévő „Hupikék törpikék zenék”. Minden ezzel a dallal kezdődött, majd többek között német, finn, holland és norvég slágerekkel folytatódott, de csak nálunk fordult át a hupikék törpikézés ismert külföldi slágerek gyerekbarát, törpös magyarításába. A vállalhatatlanul borzalmas zene nekem szerencsére kimaradt a gyerekkoromból, akkoriban csak a szomszéd gyerekzsúrok átszűrődő neszeiből értesültem erről a 13 albumot megélt trendről, mígnem gimis éveimben a nosztalgiázó osztálytársnőim révén első kézből élvezhettem a csodát.

Ismét a Hupikék-univerzum pozitív oldala felé fordulva: a sorozat magyar arculatát kétségtelenül a legendás szinkronhangok tették teljessé. Sinkovits Imre tökéletes Törpapa, de a Haumann Péter-Harsányi Gábor duó is legendás Hókuszpókként és Sziamiaúként. A szinkronok nélkül valószínűleg nem rögtön a hangjuk jutna eszembe, ha valamelyik törpre gondolok – Törpillától, Tréfitől vagy Törperőstől egyaránt elválaszthatatlan az orgánuma. A hang mellett természetesen az sem mindegy, mit mondanak a szereplők: a törpéletes magyar szöveg sikeresen megismétli az eredeti törpnyelv leleményét, azaz rengetegszer csempész a törpök mondataiba törppel kapcsolatos szóvicceket – ez szintén olyan elem, ami talán felnőttként még élvezetesebb, mint gyerekként volt.

A Hupikék törpikék tehát igazi régisulis rajzfilm: naiv, de bájos és szívmelengető mindegyik epizódja. Talán a mai gyerekek porosnak és vontatottnak találják, de a mi gyerekkorunktól még elválaszthatatlan a törpök világa: a Schubert Befejezetlen szimfóniájának dallamára ármánykodó Hókuszpók és az örökké fejre eső Okoska. Már csak azért is, mert a kilencvenes évek gyerekeinek még biztosan ma is lapul a szekrényében néhány hupikék törpikés puzzle vagy plüssfigura.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás. Újságíróként dolgozik több médiumnál. A Papírfény rovatot vezeti. gyongyosililla@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..