Sorozat

Gyerekkorunk meséi – Mézga család

mezgacsaladVígjáték, szitkom, szürreális humor – olvasható a műfaji meghatározás a Wikipédia Mézga család című szócikkében, még ha ezek egy része annak születésekor talán ismeretlen is volt. A Mézga család, mint a szocialista családmodell legjobb képernyőbeli leképeződése, különös öszvér lett a XXI. századra. Egyeseknek már csak dobozba zárt múzeumi darab, másoknak gyerekkoruk egy része, féltett kincs.

Sorozatunkkal gyermekkori kedvenc meséinket szeretnénk elővenni, legyen az magyar vagy külföldi importtermék. Ezek közül talán legérthetőbb módon került az elsők közé ez a „papa-mama-gyerekek-darab”, amely szófordulataival és jól megalkotott karaktereivel sokunk retinájába beleégett. 1968-69-ben készült az első 13 epizód Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai címmel, amelyet ma is az eredeti, a „legmézgásabb” sorozatnak vélünk. Tehát a Mézga család: vagyis Géza, a tutyimutyi családfő, Paula, a zsémbes feleség, Kriszta, aki tényleg tiszta gyagya és Aladár, aki nagyon okos, és ezt sosem rejti véka alá. Ahogy kell, az itthon elkészített mesét Bulgáriában, Csehszlovákiában és az NDK-ban is adták, de eljutott a vasfüggönyön túlra is: Messaggi dal futuro – La famiglia Mezil címmel az olasz gyerekek is Mézga Aladárt nézhették esténként.

1973-ban bemutatták a filmsorozat spinoffját is (még ha akkor ezt a kifejezést nem is ismerték). A Mézga Aladár különös kalandjai című, szintén 13 részes sorozatban a család kicsi, de okos fia a főszereplő, aki éjszakánként saját készítésű űrhajójával, a Gulliverkli 5-tel (és beszélni, olvasni tudó kutyájával) minden részben más-más bolygóra utazik. Nem volt véletlen, hogy Aladár kapott önálló sorozatot. Ternovszky Béla így nyilatkozott: „A második széria előtt az volt a koncepció, hogy nézzük meg közvéleménykutatás segítségével, hogy a családból melyik figurát szereti legjobban a közönség, és ő kerüljön a következő történetek középpontjába. A Magyar Televízió közvélemény-kutatása alapján Aladár volt a legnépszerűbb, ami nem meglepő, hiszen a Kriszta nyafogós, a Mézga pipogya, a Paula házsártos. Tehát tényleg ő volt a legértelmesebb.”

A harmadik 13 epizódban (Vakáción a Mézga család, 1978) ismét az egész család szerepel, sőt egy ideig úgy tűnik, látjuk végre az eleddig csak Columbo feleségére hasonlító Huffnágel Pistit is, a hazánkból kivándorolt Steve (ejtsd: steve) Huffnagelként Ausztráliában, de aztán valamiért csak nem látjuk (nem árulom el). Ő az, akihez – mint ugye tudjuk – annak idején Paula sajnos nem ment feleségül, és ezt nem rest elmondani minden rész végén, kivéve a legutolsót, ahol bevallja, azért unatkozott volna Pisti és 12 gazdag nagybácsija mellett.

Ez a stílus adta meg a Mézga család igazi sava-borsát, hiszen azzal a fanyar humorral, amely az egész család – de leginkább Dr. Máris szomszéd – volt megátkozva, pont azt érte el a sorozat, hogy azért annyira ne vegyük komolyan őket, mégis vicces legyen minden korosztálynak. Az említett szereplőkön túl az első sorozat markáns résztvevője volt MZ/X, aki Mézga Géza családapa köbükunokája volt a XXX. századból, s aki 125 évesen, 80 elemi és 40 gimnázium év után éppen az érettségire készült a sorozat első epizódjában.

A valóban kissé szürreális sorozat a 70-80-as években fénykorát élő Pannónia Filmstúdió egyik legismertebb és legjobban sikerült darabja lett. A stúdió, amely – ha nem lettek volna mesterséges keretei a vasfüggönyön innen – világhírűvé tette volna (tette így is) a magyar animációs filmgyártást, olyan alkotókkal dolgozott egy időben, mint Jankovics Marcell, Macskássy Gyula, Dargay Attila, az Oscar-díjas Rófusz Ferenc, Foky Ottó vagy éppen Mézgáék két apja, Nepp József és Ternovszky Béla. Ha ez nem volt elég: a forgatókönyvet Romhányi József írta, a szinkronhangok között pedig megtaláljuk Harkányi Endrét (Géza), Földessy Margitot (Kriszta), Gálvölgyi Jánost mint mesélőt, de a harmadik sorozatban Geszti Pétert is Mézga Aladárként. Kisebb szerepekben hallható még Bujtor István, Csákányi László, Kállai Ferenc , Kern András, Raksányi Gellért, Tahi Tóth László és mások is.

Mézga család

Nem csoda hát, hogy 2005-ben szóba került a sorozat folytatása egy negyedik évaddal. A Mézga család és az ámítógép amolyan időutazás gyanánt az új technikával ismertette volna meg Mézga „Nahát” Gézát és családját. Két rész ugyan elkészült, de ennél többet nem bírt a költségvetés. Kiindulva a Macskafogó folytatásából, lehet, hogy nem is gond.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com