Sorozat

Antropológus helyszínelők – Gyilkos elmék

Criminal-Minds1 Halálesetek, gyilkosságok, nyomozás, bűnüldözés – nem elég, hogy a különböző fikciós és non-fikciós tévéműsorok ilyen esetekkel vannak tele, még a sorozatok is gyakran választják témául ezeket a hívószavakat. Jack Bauer terroristák ellen lép fel, a CSI és NCIS emberei helyszínelnek, a The Shield kemény zsarujai pedig az utcákat tisztogatják. Jelenlegi alanyunk, a Gyilkos elmék, ha nem is sokban, de legalább egy alapvető mozzanatban kilóg a sorból: középpontjában az ember és az emberi gondolkodás áll.

Az angol nyelv nagyon helyesen különíti el a sorozatok két fajtájaként a serialt a seriestől. Serial alatt azokat az alkotásokat kell érteni, melyek legalább egy évadon keresztül mesélnek el egyetlen történetet úgy, hogy darabokra bontják azt, és részenként adják le – magyarán ezek azok, melyek igazán képesek függővé tenni a nézőt, aki már alig várja, hogy a következő részből kiderüljön, hogy alakul a főhős sorsa (pl. 24). Ezzel szemben a series részenként mesél el egy-egy újabb történetet, melyek között összefüggést többé-kevésbé csak a szereplők azonossága biztosít (pl. akármelyik CSI).

A Gyilkos elmék ez utóbbi csoportot erősíti, és ez fontos: nem csupán színesíti, hanem erősíti! A sorozat népszerűsége mind a tengerentúlon, mind hazánkban – hála az RTL Klubnak és a Cool tévének – töretlen, ami igen figyelemreméltó egy olyan alkotás esetében, melynek szinte minden egyes része ugyanarra a vázra építkezik. Az FBI viselkedéskutató csoportját ugyanis csak olyan esetekhez riasztják, melyeket nagy valószínűséggel sorozatgyilkosok követtek el. A csapat feladata mindig ugyanaz: a hátrahagyott nyomok, az összes fellelhető háttér-információ, valamint a hosszú évek alatt szerzett (ember)ismereteik alapján megtalálni a gyilkost, és ezzel megakadályozni egy újabb bűntett elkövetését.

Jogosnak tűnhet ezek után a kérdés, hogy hogy nem vált unalmassá ez az egyszerű recept hét év alatt? Nos, egész egyszerűen úgy, hogy a Gyilkos elmék sokkal inkább építkezik a minél figyelemfelkeltőbb témaválasztásra, mint a szerkezeti manírokra. A siker kulcsa az érdekes-félelmetes, örömteli borzongást (thrill!) kiváltó, folyton változó antagonisták jelenléte – legalábbis egyrészt. Másrészt ott van az a nem elhanyagolható tény, hogy ezeket a deviáns személyeket a készítők igyekeznek minél inkább mindennapi világunk, vagyis a valóság szerves részeként bemutatni.

Criminal-Minds1

Innentől fogva egyértelmű, hogy a nézőt az izgalom tapasztja a képernyő elé, és ez sokat elárul a sorozat műfajáról is. Az alapvetően krimiként számon tartott széria legalább annyira építkezik a fentebb már megpendített thriller zsáneréből, mint a nyomozók munkáját bemutató történetszövésből. A kérdés a legtöbb esetben ugyanis nem az, hogy ki lehet a gyilkos, hanem egyrészt az, hogy hogyan sikerül őt elkapni, másrészt pedig az, hogy addig hány ember válik még áldozattá. A jelöletlen határidő-dramaturgia tehát az izgalmat, míg a nyomozás az érdekességet képviseli az egyes epizódokban.

A Gyilkos elmék további erőssége abban rejlik, hogy nem a hagyományos sztereotípiákból építkezik. „Antropológus CSI-osaink” között megtalálható ugyan keménylegény, überzseni kölyökképű és hackerből a szövetségi informatika nagyasszonyává avanzsált primadonna egyaránt, az összekötő kapocs mindannyiuk esetében a gondolkodás, a felderítéshez történő egyenrangú hozzájárulás. Nincsenek tehát a szó szoros értelmében előre leosztott szerepek a csapatban, mint ahogy az elkövetők is mindig mások, így az esetek felderítése is folyamatosan megújuló módszerek használatát követeli meg hőseinktől.

Ami azonban fix, az a részek félidejére ütemezett eligazítás, melynek során csapatunk közli a helyi rendőrökkel mindazt, amit eddig megtudtak a gyilkos lehetséges tartózkodási helyéről, viselkedéséről, veszélyességi fokáról, stb. Ezek a jelenetek egyértelműen az eddigiek összefoglalását nyújtják, ilyenformán pedig sokkal inkább szólnak a nézőnek, mint a epizódszereplőknek, hiszen van úgy, hogy nem sikerül teljes mértékben követni a nyomozók magas röptét, vagy esetleg nem az elejétől kapcsolódunk be egy-egy részbe (series, ugye), így enélkül esélyünk sem lenne összerakni a látottakat.

gyilkos elmek

A fenti gesztus éppúgy szolgál a valóságíz fokozására, mint az átértelmezett happy end. Az nem kérdés, hogy elkapják-e végül a rosszfiút (néhány kivétel persze akad), az azonban sokkal érdekesebb, ami utána jön. Örömmámor? A hős megmentők ünneplése? Szó sincs ilyesmiről! A záró képsorokon általában hőseink meggyötört arcát látjuk, vagyis annak kivetülését, hogy milyen hatást gyakorol rájuk munkájuk. Sőt, nem is csak a karakterekre: Mandy Patinkin, aki Jason Gideon csapatvezért alakította az első két évadban, állítása szerint azért szállt ki a sorozatból, mert nem bírta tovább elviselni azt a lelki megterhelést, amit az egyes történetek róttak rá.

A Gyilkos elmék tehát egyáltalán nem vidám, de felettébb izgalmas sorozat, melynek nyolcadik évadját ezen a héten kezdték vetíteni Amerikában. Az új szezon új szereplőt is hozott Jeanne Tripplehorn személyében, aki Paget Brewster helyére érkezett az FBI viselkedéskutató csoportjához. Hogy hány évad várható még ezen kívül, az egyelőre kérdéses, ám ha mindenképp valamilyen válasszal szeretnénk szolgálni, akkor azt mondhatjuk: amíg lesznek sorozatgyilkosok, és amíg a nézőket leköti az ilyen őrültek ellen folytatott, átgondoltan megszerkesztett hajtóvadászat, addig valószínűleg zöld út áll a fiatal Jeff Davis neve által fémjelzett sorozat előtt.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés