Sorozat

Level Up – Halo (2. évad)

A Halo mintha megtáltosodott volna: a meglehetősen gyenge első évadot követően egy letisztultabb, összeszedett és működőképes folytatással tér vissza.

A cikk a második évad első két epizódja alapján készült.

A szuperhősfilmek évtizedes sikere halványulni látszik, és az iparági szakértők már tanakodnak azon, mi lehet a következő szenzáció, melyik műfaj vagy téma fog ugyanígy felfutni és hasonló mennyiségű pénzt termelni. Hiszen elvégre a nagy stúdiók mindig az anyagi haszon irányába fordulnak, és nem lehet elengedni olyan franchise-okat, amelyek kellő jövedelmet termelnek. Vannak, akik azt gondolják, a videojátékokból készült filmek vehetik át pár évre ezt a szerepet, és ennek az érvelésnek van megalapozottsága. A szintén audiovizuális, ám az interakciót is támogató médium az utóbbi években eléggé kiforrta magát, és minden kétséget kizáróan funkcionál önálló művészeti ágként.

És csakúgy, mint a képregényfilmek esetében (amelynek kísérletező fázisa már bőven megelőzte a kétezres éveket), a videojáték-adaptációknál is sokáig eltartott, míg elérkeztünk a működőképes darabokhoz. Csak tavaly három nagysikerű dobás érkezett: a The Last of Us az HBO presztízssorozata lett, a Super Mario Bros. – A film átlépte az egymilliárdos bevételi álomhatárt, az Öt éjjel Freddy pizzázójában pedig sikeresen megszólította rétegközönségét (hiába volt rossz sokak szerint). Ezeket a filmeket pedig megelőzte két Sonic, a sündisznó produkció is és az Arcane című sorozat, amelyeket szintén pozitív kritika övezett.

A pénz tehát elkezdett áramlani, és nem is meglepő, hogy azóta rengeteg új videojátékos projektet jelentettek be.

Többek közt az Amazon készíti a God of War sorozatát, dolgoznak a Ghost of Tsushima filmen is, Tomb Raider és Assaassin’s Creed tartalmak landolnak hamarosan a Netflixen. Idén jön a Fallout, a Borderlands, a Sonic harmadik része, jövőre pedig egy újabb nagy brandet ültetnek filmvászonra a Minecraft képében.

Masszívan érződik, hogy Hollywood most arra bazíroz, ebből trend válik, a különböző stúdiók és streamingplatformok keresik, melyik lesz az első, amely magához ragadhatja a legtöbb figyelmet – ahogy annak idején a Marvelnek sikerült. Ebben a versenyben a Paramount is részt vesz, amely képes volt az első hivatalos, élőszereplős Halo adaptációt legyártani. A sztori eredetileg mozifilmként született volna újjá Peter Jackson és Neill Blomkamp kezei közt, végül a kisképernyőn landolt. Bár nem biztos, hogy lehet kisképernyősnek hívni egy sorozatot, amelynek látványa nagyvászonért kiált. Tényleg most jött el az idő, hogy a Microsoft egyik legnagyobb játékszériája és az Xbox-konzol zászlóshajója új közönségre találjon.

A Halo első évadját azonban bőven csalódásként könyvelhették el, akik belepillantottak.

A videojáték-adaptációs receptet egyelőre nem sikerült megfejteni, így nincs egy biztos formula, amely formagyártott projekteket eredményezhet. A The Last of Us az eredeti mű drámáját ültette át egy az egyben, a Sonic és a Super Mario a legkisebbeket célozzák színes-szagos kalandfilmként. Bizonytalan, mennyire kell az eredeti gamer közönséget megtartani, és milyen gesztusokat kell tenni annak érdekében, hogy újabb embereket szólítson meg a produkció.

A Halo azt választotta, hogy az utalások és pár fontosabb karakter tekintetében ragaszkodik az eredeti külsőségeihez, de egy sokkal fogyaszthatóbb, amolyan előre emésztett turmixként adagolja azt a nézőknek. A rajongók ezt abban is megtapasztalhatták, hogy a főszereplő, a tökéletes katonaként tisztelt Master Chief a játékkal ellentétben itt már az első epizód végén megszabadul sisakjától, és az őt alakító színész, Pablo Schreiber a történet nagy részében látható. Nem kell tehát egy beszélő vödröt nézni, mint A mandalóri esetében (ahol Pedro Pascal a forgatásokon nem is jelenik meg), hanem teljes, háromdimenziós karaktert és mimikával megtámogatott alakítást kapunk.

Ez persze blaszfémia a keményvonalas fanoknak,

de az adaptáció szükséges része akár egyes dogmaként kezelt elemeket megváltoztatni annak érdekében, hogy működhessen a cselekmény egy új médiumon.

A Halo azonban nem emiatt volt középszerű sorozat. A játék gazdag háttértörténettel rendelkezik, amiből vajmi keveset mutatnak meg az alkotók, ellenben a szereplőket nagyon lebutítják, és hiába a szép külcsín, ha rossz értelemben „tévésorozatos” a dramaturgia. Szükségtelen mellékszereplőkkel, szerelmi szállal tölt az évad sok időt, miközben elfelejti bemutatni a szuperkatonaként ismert spártaiak és a Szövetség (Covenant) harcának drámai alapjait. Még szegény Master Chief is egyből az emlékei után vadászó, bizonytalan és megtört izomagy szerepét ölti magára ahelyett, hogy bemutatta volna a sorozat, miből válik ezzé a mindent megkérdőjelező figurává. Nem lehet mindent arra fogni, hogy a játék univerzuma túlságosan bő, és ezt képtelenség közérthetően lefordítani: a Halo a tipikus sorozatklisékben forgatta meg a jobb sorsra érdemes alapanyagot. Volt tehát mit változtatnia a második évadnak, amely első blikkre – két epizód alapján – vette a rajongók üzenetet, és módszeresen igyekszik kijavítani minden korábbi baklövését.

Zavarba ejtő, de az új szezon első negyedórája már jobb Halo-adaptációt mutat, mint amelyet egy komplett szezon alatt össze tudtak kaparni.

Beleértve a látványt, az akció minőségét, az események súlyosságát, a karakterfejlődések megalapozását, egy biztosabb kézben lévő projektről tanúskodnak a részek. Kissé úgy viselkedik az évad, mintha ismét be akarná mutatni szereplőit és tétjeit, így egyfajta reboot hatását is kelti. Ez sok különböző részletben tetten érthető.

Master Chief karizmatikusabb csapatfőnökként irányítja osztagát, akik közt a bajtársiasság erősebb, mint a korábbi epizódok bármelyikében. Végre ezek a szuperharcosok úgy jelennek meg, mint átélhető személyiségek, nem pedig gyilkoló robot humanoidok. Bár nem kell Csillagközi inváziót vizionálni, hiszen annak a filmnek a szatirikus éle nem működhet egy ilyen sorozatban, a két epizód meglebegteti, hogy a spártai alakulat háborús propagandaértéke is erősebb szerepet fog játszani az eseményekben, hiszen Master Chief önmaga egy kirakat, a harci erő megtestesítője. Szegény férfi pedig tud a közelgő űrlényfenyegetésről, amely letarolhatja a komplett emberiséget, mégsem tehet semmit öltönyös feljebbvalóival szemben. Úgy látszik, hiába oldották fel benne az agymosást, valamint vonták ki belőle a Cortana nevű mesterséges intelligencia asszisztenst (aki szintén új dizájnt kapott, és végre nem úgy néz ki, mint egy rajzfilmszereplő), a hadsereg hierarchiájának tiszteletén nem képes könnyedén változtatni.

Rengeteg szidást kapott a sorozat, hogy olyan mellékszereplőkre fókuszál, akiknek a sorsa egyáltalán nem izgalmas.

Ilyen Kwan Ha (Yerin Ha), a 16 éves, forradalmár családból származó menekültlány, akit a sorozathoz találtak ki, de a rajongók/nézők gyorsan megelégelték tűzről pattant hangvételét, és hogy elveszi a játékidőt fontosabb történetesektől. Az ő szerepét minimálisra csökkentették, külsejét is megváltoztatták, de hasonlóképpen járt a kalózkirály Soren (Bokeem Woodbine) is, akinek szerepe nem csökkent, viszont sokkal érdekesebb karakterútra vezetik. Egy folyamatosan elgyengülő bűnöző képét mutatják be, aki már képtelen azonosulni az élettel, amely őt naggyá emelte – ez több mint a Halo ügyeletes Han Solója. Ellenben lesz megint ok a népharagra, hiszen olyan befejezettnek tűnő szálakat is vissza tervez hozni a sorozat, amelyre első pillantásra semmi szükség – ez különösen két intrikus női figurát érint.

Az meg csak extra, hogy milyen magyar színészek fognak felbukkanni az évadban ezután. Nagypál Gábor, Trokán Anna, Trokán Nóra, Fenyő Iván és Miller Dávid után most Inotay Ákos köszönt be pár percre.

Produkciós szempontból tehát a Halo 2. évada egy nagy javítás, egy „Level Up”, mert végre egy igazi sorozatnak érződik, amelyben a szereplők sorsa bizonytalan, a dramaturgia pedig felvezet ígéretes utakat. Mindenképpen elismerendő az igyekezet, már csak fel kell ismerni, miképpen lehet még céltudatosabban építeni egy ekkora univerzum adaptációját. A Halo még nem találta meg saját hangját, de már közel jár hozzá. Nem feltétlenül a komolyan vett Csillagközi invázió, az időcsavarás nélküli A holnap határa vagy A holnap háborúja a cél, inkább amolyan konvencionális zsánertapogatózás. A titok igazából végig a szereplők kidomborításában keresendő, hiszen a dráma, hogy egy galaxison innen és túl hősként tisztelt katona felfedezi az emberi érzéseket, jó alap lehet, de muszáj beemelni a nagy összképet a fenyegetettségről. A sorozat épp ide tart, már csak a monumentalitásnak és az érzelmeknek kéne követniük.

A Halo második évadja itthon a SkyShowtime streaming-platformon elérhető.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!