Fókuszban Sorozat

A királylány új ruhája – Hanna

A Hanna az első két epizód alapján olyan, mint az okos lány a meséből: hozott is ajándékot, meg nem is. Az alkotók újítottak is a meglévő formulán, meg nem is – Vajon ez elég indok arra, hogy nekiveselkedjünk a sorozatnak? Kritikánkból kiderül.

Az Amazon kínálatában tér vissza a mára már kultikussá avanzsált Hanna. Az eredeti film forgatókönyvéért is felelős David Farr (Éjszakai szolgálat) a kortárs trendek – így jöttem filmek, feminista olvasat, nagyobb fokú diverzitás – szerint fazonírozta újra a jól ismert történetet. Ennek ellenére a Hanna első két epizódja nem rugaszkodik el jelentősen az alapanyagául szolgáló filmtől, hanem hűen leköveti azt. Annak, aki nem ismeri a Joe Wright rendezésében készült 2011-es mozifilmet: Hanna egy tizenöt éves lány, aki a civilizált világtól távol, egy hatalmas erdő mélyén él az apjával, Erikkel (Joel Kinnaman).

A férfi volt ügynökként egy igazi gyilkológépet nevelt Hannából azért, hogy a lány képes legyen megvédeni magát a CIA egyik rettegett ügynökétől, Marissa Wieglertől (Mireille Enos). Az olyan infókat, hogy mit akar Wiegler, illetve a CIA egy tizenöt éves kislánytól, és Hanna hogy lehet ilyen már-már emberfeletti képességek birtokában, csak szép fokozatosan adagolja mind a film, mind a sorozat.

Nagy fordulatokra nem kell számítani (hacsak a sorozat későbbi epizódjai nem csavarnak valamit az alapsztorin), viszont számomra a széria valamilyen oknál fogva sokkal nézhetőbbé, szórakoztatóbbá vált, mint elődje.

Izgalmas változásnak tartom például a hangsúly eltolódást, melyet korábban már az alkotók is pedzegettek. A sorozat finoman eltávolodik az eredeti film elemelt, mesei jellegétől, és egy kissé földhözragadtabb, valóságosabb világba kalauzolja el nézőit. A korábbi történet vérmes tündérmese-jellegét a paranoia és politikai thrillerek realistább, sötétebb hangneme váltja fel. Véresen komolyan azért így sem kell venni a történetet, hiszen a lényeg nem változott: egy 15 éves lány végigverekedi magát egy rakat képzett gyilkoson, miközben beutazza Európát.

Esmé Creed-Miles és Rhianne Barreto

Tény, hogy némileg brutálisabbak, explicitebbek lettek a harcjelenetek, és picit vaskosabb a konspirációs szál is, de a Hanna nem ettől lesz jó. Az igazi potenciál a témában és annak tálalásában van. A nőiség és a szexualitás kialakulása a különböző szocializálódási folyamatokon keresztül, illetve a tinédzserek beilleszkedési nehézségei – az igazi változás ebben és a főhősünk újrafazonírozásában keresendő.

A Saoirse Ronan által alakított Hanna sokak tetszését megnyerte anno, de számomra a mostani főhősnő Esmé Creed-Miles közvetítésében valamiért könnyebben azonosulható. Ennek azonban inkább dramaturgiai/forgatókönyvbeli, semmint színészi vonatkozásai vannak.

Hanna sorozatbeli karaktere, a hosszabb játékidőnek hála kidolgozottabbá, egyszersmind színesebbé vált.

Főhősnőnk a nagyvilágtól teljesen elszeparáltan nőtt fel. Egyetlen érintkezési pontja az emberekkel a saját édesapja, így szocializálódási normái közel sem olyan kifinomultak, mint a legtöbb emberé. A saját szexualitása, nemi sajátosságai szintén kiforratlanok, apja ugyanis elsősorban harcművészetekre tanítja, egyéb testi folyamatokat, így a menstruációt vagy éppen a szex témakörét csak felszínesen és meglehetősen kelletlenül fejti ki. Mindezt tetézi a tinédzserkori lázongás és nyugtalanság, mely izolált életmód ide vagy oda, Hannát is érinti.

Ezek olyan témák, melyek organikusan nőnek ki Hanna karakteréből, a Wright-féle filmben mégsem kerültek terítékre. Ez valahol persze érthető, hiszen egy kétórás játékidő során sokkal nehezebb ilyen összetett témákat körüljárni, mégis számomra éppen ez volt az eredeti film legnagyobb hiányossága. Úgy éreztem, nem bontja ki elég alaposan Hanna karakterét, helyette az egymásra halmozott pulzáló és videoklipszerű akciószekvenciákra összpontosít.

Ehhez képest a sorozat első epizódja – néhány jelenettől eltekintve – meglepően csendes és lassú sodrású. Az eredeti sztorit is író David Farr ezúttal több időt szentel Hanna izolált életének, magányosságának bemutatására, ennek köszönhetően pedig Hanna kínzó társasági igénye is látványosabban felszínre kerül. Az egyik jelenetben (mely a filmben például nem szerepelt) Hanna a szokásos vadászterületét elhagyva véletlenül egy vele egykorú srácba botlik, akivel egy szokatlan flört veszi kezdetét. A fiatalok egymás felé közeledését, habár van köztük kémia, elsősorban Hanna kapcsolatteremtési defektusai akadályozzák. Ez pedig azon túl, hogy számos vicces momentumot eredményez, főhősnőnk karakterrajzát is remekül elmélyíti.

A legjelentősebb változás Hanna és Sophie barátságában érhető tetten. Sophie egy lázadó tini, aki családjával indul egy körutazásra Marokkóba. Egy, a szüleivel folytatott veszekedést követően azonban elveszik a sivatagban, ahol legnagyobb szerencséjére összefut Hannával. Főhősnőnk segít a bajba jutott Sophie-nak megtalálni a szüleit, és néhány vargabetű után barátságot kötnek.

Sophie azon túl, hogy segítséget nyújt a tökéletesen analóg Hannának abban, hogy kiigazodjon a modern eszközökön, a szocializálódásban is egyengeti az útját. Például rávezeti, hogy vad ösztönei helyett kissé cizelláltabban fejezze ki érzelmeit a férfiak felé.

Vagyis Hanna számára Sophie egyfajta kulcsot képez a modern világ rejtelmei felé.

A legfontosabb viszont mégis az, hogy Sophie barátjaként kezeli Hannát. Szeretettel közeledik felé, így egy olyan kapcsolatot képes nyújtani neki, melyben tizenöt évig nem lehetett része. A két lány barátsága a filmben látottakhoz képest sokkal részletesebben ki lett dolgozva, s ez egyértelműen jót tett a sorozatnak. Sophie hóbortos-kényes jellemével képes kizökkenteni Hannát a Wiegler iránti gyilkos hajszából, s bevonni a tinik „gondtalan”, keszekusza világába. Ez a hangsúlyeltolódás a sorozatnak is egészen új ízt és hangulatot kölcsönöz, ami a konspirációs szál kissé butácska, de legalábbis egyszerű történetét is képes jótékonyan feledtetni.

A hangulatváltás az első és második epizód között is tetten érhető. A nyitó rész fakóbb, zordabb és szürkés tónusú látványvilága még a Wright-féle film atmoszférájával rokon. A második epizód, melyben magunk mögött hagyjuk a sűrű, sötét erdőt és kilépünk a nagyvilágba, hirtelen szakít az addigi iránnyal és az egész sorozat élénk szivárványszínekben vált át. Ez a frissesség járja át a helyszíneket is.

Hanna európai útját követve egy eklektikus utazásban lehet részünk – helyszínek, nyelvek és műfajok (thriller, akciófilm, vígjáték) tekintetében egyaránt.

Ezek mellett pedig remek hangulatfokozó elem a zene is, mely egy az Ex Machinában és az Annihilationben is együtt dolgozó alkotópáros, Ben Salisbury és Geoff Barrow szerzett. Noha az eredeti filmben hallható vagány elektronikus beatekkel a Chemical Brothers magasra tette a lécet, ezen a téren a sorozatra sem lehet panaszunk.

Az első két epizód alapján bátran állítható, hogy megéri elkezdeni a Hannát. Nem történtek nagy változások, inkább apró módosításokat eszközölt a széria. Ha valaki kedvelte az eredetit, az valószínűleg most sem fog csalódni. Viszont aki valami merőben újra vágyik, annak nem biztos, hogy elegendő lesz a fentebb kifejtett hangsúlyeltolódás. A fináléig azonban van még hat epizód, reméljük, hogy az alkotók tartogatnak még váratlan meglepetéseket a tarsolyukban.

Hanna összes része március 29-től válik elérhetővé az Amazon Prime-on.

Énekes Gábor

Énekes Gábor

Énekes Gábor a Filmtekercs gyakornoki programjában vesz részt. Ha te is jelentkeznél, kattints ide!

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..