Újabb tíz résszel folytatódik Jemaine Clement és Taika Waititi vámpíros ál-doku-reality-sorozata, a Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows), az első két rész alapján pedig bőven van még mit tanulnunk a vérszívók mindennapjairól.
A kilenc éven át tervezgetett, egy hasonló témájú rövidfilmmel megelőlegezett, végül 2014-ben bemutatott Hétköznapi vámpírok egy csapásra kultfilmmé nőtte ki magát. Merész humora, egyedi formája és hangneme messzire repítette a kis költségvetésű, új-zélandi műfaji tréfát. Jemaine Clement és Taika Waititi kortárs új-zélandi vámpír lakótársakról szóló áldokumentumfilmje nagyrészt improvizációra épült, antihőseit véletlenszerű kihívások elé állította, amelyekkel egy több száz éves vámpírnak ma szembe kell néznie – miközben a vérszívókat övező mítoszokat és tévhiteket is „leleplezte”.
„Valóság” és legenda mosódott össze nevetséges és komolyabb popkulturális beidegződésekkel egy dokumentumfilmes stáb kamerái előtt
– az elegy pedig olyannyira működött, hogy Waititiből azóta nemzetközi sztár lett; a Vademberek hajszája után Hollywoodban rendezte meg a Thor: Ragnarököt, a Jojo Nyuszi forgatókönyvéért pedig idén Oscar-díjat nyert. Eközben Clement kevésbé távolodott el a szeretett vámpírjaitól: ő lett a kreátora és alkalmi írója, rendezője a filmen alapuló, 2019-ben induló FX-es sorozatnak, amelyben természetesen Waititi is felbukkan hol rendezőként, hol mellékszereplőként – és állítólag a film spin-offjáról, a régóta beharangozott We’re Wolvesról sem mondott még le az alkotópáros.
Az első évad hamar biztosított róla, hogy volt értelme a folytatásnak: a Hétköznapi vámpírok 20 perces epizódokra bontott sitcomként is megőrizte a film jellegzetességeit és erényeit. Hiába helyezték New Yorkba a cselekményt és készült amerikai produkcióban a széria, elkerülte a hollywoodi áramvonalasítást, ellenben technikailag és dramaturgiailag is professzionálisabbá vált. Továbbra sem nagy sztárok neve adja el a produkciót, a négy-öt főszerepet viszonylag ismeretlen színészek alakítják (csak a parádés 7. epizódban ugrik meg az egy négyzetméterre eső hírességek száma). Az új karakterek pedig elég őrültek ahhoz, hogy elvigyék a show-t a hátukon: a beképzelt perzsa hadvezér, a buja házaspár, a mindenkit leszívó energiavámpír és a mindenáron vámpírrá válni akaró familiáris színes és kellően problémás társaság egy fedél alá zárva. Ráadásul a sorozat jobban kiélezi a doku-reality-jelleget: a szereplők folyamatosan a saját és mások tetteit vagy érzelmeit kommentálják miniinterjúkban, ami nemcsak az elcsépelt tévés trendnek adott fricska, hanem igazán pörgős keretrendszer is.
A vizuálisan is szemet gyönyörködtető sorozat a film humánus, de kompromisszummentes humorát is továbbörökítette.
Ezzel egyidőben a sorozatformátum is a lehető legjobb iránynak bizonyult a film folytatásaként, hiszen a film talán egyetlen hibája a töredezettsége volt. Mivel a helyzetkomikumra építő, erősen epizodikus paródiában csak minimális cselekményt és történetívet fedezhettünk fel a lazán összefűzött jelenetek között, logikus továbblépésként a sorozat első évada epizódonként egy-egy „jelenetet”, ötletmorzsát bontott ki. A vámpírok bulizási szokásai, Amerika meghódításának kísérlete, összecsapás a vérfarkasokkal, egy évszázadokon átívelő tragikus románc, ami mindig lefejezéssel végződik…
Miközben a Hétköznapi vámpírok sorozatként remekül kiaknázza az egy epizód–egy probléma formátumot, jobban ügyel arra is, hogy a háttérben egyre sűrűbb összefüggésrendszer rajzolódjon ki. Vagy ha tetszik, az áldokumentumfilmes formának megfelelően idővel egyfajta „közös tudás” halmozódjon fel, ami egyre szerethetőbbé és izgalmasabbá teszi a karaktereket és a kalandjaikat.
És pont ez ad létjogosultságot a második évadnak is:
az első évad utolsó részeinek felgyorsuló tempója bőven megágyaz a folytatásnak,
az első két epizód alapján pedig nem kizárólag, de valóban az ott meglebegtetett távlatokat viszik tovább az alkotók.
Az identitásválságba kerülő Guillermo lúzer familiárisból lassan egyenrangú hőssé válik, sőt, túlnő a fafejű, sokszor csőlátású és makacs mesterein, miközben tovább tágul a vámpíruniverzum, és a baljós események, végzetes balesetek és bizarr fordulatok száma sem csökken a csapat körül.
A még több sztárcameót ígérő évad – az első rész rögtön egy erős nevet dob be hőseink közé – az első két rész alapján nem változtat az ismert recepten, de miért is tenné? A lehető legjobb választás, hogy amíg tart a kreatív lendület, addig ezerrel tolják az arcunkba az ötleteket – lehet, hogy Clement sorozata is örök életű, mint a hősei?
A sorozat megtalálható az HBO GO kínálatában.
