Sorozat

Hogy mondják Bécsben, hogy Sherlock? – Bécsi vér

2017-ben a Sherlock óriási űrt hagyott maga után, ezt igyekezett betölteni Stephen Thompson sorozata, az előző századfordulón játszódó Bécsi vér (Vienna Blood). A nézettségi adatok azt bizonyítják, hogy az alkotók jó lóra tettek, amikor adaptálták Frank Tallis Liebermann-regényeit, az első részek után azonban nem tudok szakadni a gondolattól, hogy ez bizony csak utánérzés.

Frank Tallis 2005-ben írta meg első Liebermann-regényét, az idehaza a Magistra Könyvkiadó jóvoltából 2018-ban megjelent Gyilkos illúziókat (Mortal Mischief), melyet aztán hat másik, Max Liebermannal a főszerepben megírt történet követett. A könyv, melyet a The Guardian csak így jellemzett: „Sherlock Holmes találkozása Sigmund Freuddal”, egy nagyon pontosan körülhatárolható célcsoportra lőtt:

a Sherlock Holmes és Poirot kalandjait már unásig ismerő krimifalókra, akik borzongató thrillerek helyett jól kiszámítható agytornában lelik örömüket.

A regény hatalmas siker lett, hiszen az olvasók pontosan azt kapták, amit megszoktak már korábban: egy zsenit, aki az egyenruhások segítségére siet néhány rejtélyes múltszázadi bűnügy megoldásában. A rend őre most Oskar Reinhardt, akit az egyenesen Freudtól tanuló orvos, Max Liebermann húz ki a pácból – ezúttal az éppen szárnyait bontogató kriminálpszichológia segítségével.

A felütésül szolgáló regény – mely a háromrészes első évad nyitó epizódjának történetét is adja – a rejtélyes módon eltávozott médium gyilkosa után ered: az öngyilkosságnak beállított haláleset azért lesz gyanús, mert a belülről bezárt szobából a gyilkos fegyver eltűnik. A régóta sikerre áhítozó Reinhardt (Jürgen Mauer) a háta közepére kívánja a rendőrfőnök családjával cimbiző Liebermannt (Matthew Beard), aki a bűnözők elméjét tanulmányozandó kéretszkedik be a nyomozásba. A végén persze jól jön a fantasztikus megfigyelőképességről tanúbizonyságot tevő pszichológus segítsége, akivel – ahogy az már az ilyen történetekben lenni szokott – jól össze is barátkozik a felügyelő.

A Sherlock három részét is jegyző Thompsonnak mind az adaptációt, mind a témát illetően megvolt a kellő tapasztalata, hogy kreátorként elvigye az osztrák-brit koprodukcióban készült Bécsi vért, a végeredmény valahogy mégiscsak felemásra sikeredett. Nehéz eldöntenem – hiszen nem olvastam az eredeti regényt –, hogy mennyire Tallis és mennyire Thompon volt, aki meg akarta úszni a munkát, de itt-ott szinte bántó, mennyire nem eredeti, amit látunk. Liebermann és Reinhardt – még ha néhol fel is cserélik a jól megszokott szereposztást –

megtestesítenek mindent, amit az elmúlt 100 évben tanultunk „A” detektívről és segédjéről.

Liebermann egy különc, rendkívül jólfésült angol, aki a haladó tudomány segítségével kérdőjelez meg mindent, ami misztikus vagy rejtélyes, és akinek bizony a nőkkel való viszonya sem egyértelmű; az utóbbi pedig egy harcias, erősen traumatizált, így némileg antiszociális közkatona, aki azonban keményen és őszinte elhivatottsággal végzi a munkáját. Talán nem minden tulajdonság végezte az eredeti gazdájánál, de sajnos minden tulajdonság ismerős már valahonnan – egy ponton Liebermann egy rövidke monológban még a (Sherlock Holmes-éval azonos) munkamódszerét is ismerteti.

Kérdés az, hogy mekkora problémát jelent ez a műélvezet szempontjából. Nem túl nagyot – Thompson ugyanis tényleg jól érti a dolgát, és a jól ismert receptet erős kézzel viszi végig. A klasszikus krimik rajongói ujjonghatnak – de talán még boldogabbak lesznek azok, akit szeretik kosztümös környezetben viszontlátni a bűnöldözést:

a monarchia kora iránt érzett nosztalgiafaktor, a berendezők rendkívüli jó ízlését tükröző szép tárgyak és úgy általában az egész milliő az alkotók malmára hajtja a vizet.

Hiába bosszantott, hogy a kép jól ismert mozaikdarabkák újrarendezéséből született, azon kaptam magam, hogy az első rész vége után már nyomok is rá a folytatásra. Ráadásul a nyitányban nagyjából letudott enumerációnak köszönhetően a második részben Thompsonnak volt már rá lehetősége, hogy jobban fókuszáljon a karakterei belső életére, ami egyértelműen tovább erősítette az elköteleződésemet. Mindennek köszönhető talán, hogy a szériát elsőként bemutató BBC Two-n a Bécsi vér a második legnézettebb műsor volt, az ORF-en pedig a legnépszerűbbnek bizonyult – így nem csoda, hogy változatlan alkotóstábbal érkezik a folytatás. Van miből dolgozni, hiszen Tallis számos regénye vár még feldolgozatlanul.

A sorozatot, melyet jó szívvel ajánlok a klasszikus Sherlock Holmes adaptációk és a Poirot sorozat kedvelőinek, idehaza a nézők július 12-én 21 órától, vasárnaponként láthatják az Epic Drama csatornán.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya