Amíg te éjszakánként alszol, Steven Grant álmában testének irányítását az ősi Holdlovag (eredeti nevén Moon Knight) veszi át, hogy kinyissa az egyiptomi világ kapuját a Marvel előtt. Pilotkritika.
Március 30-án útjára indult a Marvel legújabb szuperhősének sorozata, a Holdlovag, ami bevezeti Oscar Isaac-et és Ethan Hawke-ot is a képregényhősök színpompás mozi… vagyis médiumközi univerzumába. A Marvel sorozatai eddig az első epizódokkal megetették a csalétket, csakhogy csalódást keltően fejezzék be hatepizódos történeteiket. A Sólyom és a Tél katonája erős kezdéssel legfeljebb középszerű politikai agitációvá alakult, a Loki pedig a stílusos, ötletes és a Marveltől teljesen idegen hangulatú időzsaruk nyitányát feláldozta valami nevetséges világokon kívüli uraság oltárán. Csak a WandaVízió tudott bármit is kezdeni a kisképernyő adta epizódjelleggel, egyszerre folytatta a hősök útját, volt benne múltidézés dögivel, formai játékosság és ehhez kapcsolódva tévétörténeti önreflexió. Kérdéses, hogy a Moon Knight melyik kategóriába tartozik, de ezúttal az első rész alapján se tegyük túl magasra a lécet.
Steven Grant egy – kizárólag egyiptomi tárgyakat kiállító – múzeumban dolgozik: ajándékbolti eladó. Főnöke utálja, kollégái tudomást sem vesznek róla, holott tudása nagy és erősen vonzódik az ókori Egyiptomhoz, főleg a hiedelemvilágához. Az Isaac játszotta lúzer élete éjszakánként még nehezebb. Saját elmondása szerint testének mozognia kell, alvajárása leküzdéséért pedig hozzáláncolja magát rendetlen lakása egyik tartógerendájához. Nem éppen hősies helyzete gyökeresen megváltozik, mikor Steven hangokat kezd hallani és tükörképe saját életet kezd élni. A tudathasadás horrorba illő, de találó ábrázolása az epizód legerősebb mozzanata – kár, hogy van itt más is.
Steven egy sokáig halogatott, de végül nagy bajt okozó alvás után egy rét kellős közepén ébred kiakadt állkapoccsal és egy rejtélyes talizmánnal a zsebében. Mielőtt még összekaparná magát, az aktuális gonosztevő, Arthur Harrow (Ethan Hawke) stüszi vadásznak öltözött katonái kezdenek rá lövöldözni. Harrow, a kisvárosi szektavezér a (szentendrei) főtéren dönti el a mérleget ábrázoló tetoválása segítségével, hogy ki éljen és ki haljon meg. A szektavezérnek nagyon kéne a szkarabeuszformájú ereklye (milyen eredeti), de Grant egyszerűen képtelen átadni neki, teste nem engedelmeskedik a férfi zavarodott elméjének. Ahogy Steven Grant belső istensége egyre többször veszi át az irányítást, úgy gyorsul fel az epizód, és keletkeznek rajta lyukak.
A Holdlovag klasszikus eredettörténet, amitől a Marvel gyakran ódzkodik.
Az új karakterek ritkábban kerülnek önmagukban a tálcára, általában a már bejáratott hős mellett vannak köretként, vagy a hőssé válás nem a nulláról indul. Kevés az olyan szuperhős a filmekben, aki a semmiből kap önálló produkciót (A Hangya, Doctor Strange, Marvel Kapitány), a sorozatokban pedig a fehérfáslis verőlegény az első. Az eredetsztorik hátránya, hogy a szép és kerek történet időt és számos építkező jelenetet igényel, a néző ingerküszöbe viszont már gigászi összecsapásokig emelkedett. Ennek érdekében a Moon Knight is ott gyorsítja a tempót, ahol tudja. Az alvajárást eleve egyáltalán nem mutatja, csupán éles váltással ugrunk egy jelenetet, akár napok kihagyásával. Ezek száma egyre nő, míg végül több minden marad ki, mint amit látunk.
Kétségkívül szórakoztató az ajándékbolthoz szokott fickó meglepődöttsége, amikor egy mikroalvás után négy ember fekszik körülötte holtan, de a látottak megértéséről lemondhatunk – legalábbis egyelőre. Mi is Steven Granttel együtt loholunk a cselekmény után, halmozva a kérdéseket.
Ez a magyarázatmentes karakterbemutatás semmiképp sem megszokott, de nem is meggyőző.
Az utolsó rövid jelenetig maga Moon Knight teljesen rejtve marad, igaz a megjelenése megérte a várakozást. A Marvelnek még talán nem is volt ennyire egyszerű, mégis erőt és csak azt sugárzó hősfigurája. A kitudja mióta szunnyadó egyiptomi isten feltör a szorongó kisemberből, hogy kiverje az utolsó csepp életet is a gyilkolni készülő barátságtalan szörnyetegből. Honnan? Miért? Mi történik? Nem számít, talán majd legközelebb.
A Holdlovag beállt a popkulturális alkotások azon hosszú sorába, ahol távoli tájakat egzotizálnak és felületesen használnak. Nyilván nem kell attól tartani, hogy ebből a sorozatból bármit is megtanulunk az ókori Egyiptomról, de még a fiktív Asgard is valahogy több mélységet kapott. Egyelőre az sem világos, hol lesz helye a konyhaegyiptomi éjszakai hősnek. Leginkább a Doktor Strange féle mágia irányába helyezkedik a Marvelből eddig hiányzó, a piramisokat olcsón értékesítő szkarabeusz-hókuszpókusz. A sorozat első részéből viszont teljesen hiányzik az egyre bővülő szuperhősbanda monumentalitása. Sajnos az akciók tudatos kihagyása a félkésznek ható CGI ötlettelenségével együtt messze alulmarad a sorozatokban eddig megszokottaktól is.
Ami ígéretes, az Ethan Hawke figurája.
A szeretett és egyszerre félt sétapálcás alak mindössze három jelenetet kapott, abból kettőben még beszélhetett is. Arthur Harlow azonban lehet még ikonikus, ha a Moon Knight engedi kibontakozni, sőt remélhetőleg nem is csak egyszer használatos instantgonoszként gondolnak rá.
A Holdlovag első része Steven Grant szétcsúszott életét kellőképpen megmutatta, és most ideje felépíteni a hőst. A szuperhősök körében egyre népszerűbb „kisemberből lesznek a legnagyobbak” típusú cselekmény elindult, és Isaac a legszerencsétlenebb karaktert hozza mind közül. Az angol kisember, aki számos mentális gonddal is küzd minden helyzetet túlbeszél, de igazán csak azokkal akar társalogni, akik nem tudnak visszaszólni. Az aranyhala, édesanyja üzenetrögzítője, vagy éppen az utcai élőszobor hallgatásra tökéletesek, de szerencsére csendben maradnak. Grant nem a kommunikáció embere, ha a másik válaszolni is tud.
A meghasadt tudatú testben ébredező túlvilági hős az első felvonásban bemutatkozott, meg nem is.
Az embert hézagosan, de megismertük: a geek srác az általa legjobban szeretett kultúra titkos istenségét hordozza. Ezt már sokszor (sokkal jobban) láttuk, de üsse homokkő, a mentális problémái még különös helyre is teszik őt a Marvel-panteonban. A többi részben itt az ideje megmutatkoznia magának a hősnek is, ami eddig egyszerűségében rejti nagyszerűségét. Ha a félhold továbbra is a sorozatra mosolyog, ezúttal a Marvel nem hagy cserben.
