Sorozat

Amikor a polkorrektség erény – Informer

Faji megkülönböztetés. Vallási sztereotípiák. Eleve elrendeltetés. És a legfontosabb kérdéskört még nem is említettem az Amazon új minisorozata, az Informer üzenetkollázsából. Évadkritika.

Lövöldözés egy londoni kávézóban, amely több életet is követel. Egy eltűnt informátor, aki ismeri egy rotterdami terrortámadás terhelő bizonyítékát. Raza Shar (az újonc Nabhaan Rizwan meggyőző alakításában), a fiatal pakisztáni fiú Gabe Waters (a kétszeres BAFTA-díjas Paddy Considine) terrorelhárító segítségével beépül egy helyi bűnszervezetbe, anyja állampolgárságának megszerzése céljából.

Az ifjú muszlim drámája meséli el a két bűncselekmény közti összefüggéseket, megmutatva az ilyesfajta merényletek eddig kevésbé figyelt arcát.

A terrorizmus egy kifejezetten kedvelt alműfaja a katasztrófa- és kémfilmeknek, hiszen egy olyan gonoszt állít a figyelem központjába, amely létezik, jelen van a mindennapokban és látható bárki számára, így több érzelmet képes kiváltani nézőjéből, mint egy fiktív veszély. Noha készültek kétségkívül remek feldolgozások a témában (Zero Dark Thirty – A Bin Laden-hajsza; Homeland), a tendencia érezhető; bár valóban borzalmas tetteket állítanak fókuszba, de nem mutatják be a bizonyos „másik oldalt”, illetve az esetek többségében csak egysíkú gonoszként. Az Informer egyik legnagyobb erőssége az ezen a téren tapasztalható bátorsága. Egy egyértelműen elítélendő eseményt tesz emberközelivé, átélhetővé téve egy ártalmatlan személy mentális meghasonulásának folyamatát, ami a támadáshoz vezetett.

Egy támadáshoz, ami nem akart túlnőni magán. Az Informer nem vágja túl nagy fába a fejszéjét, s nem egy globális népirtást vagy egy szimbolikus erejű központ porig rombolását (pl. a Fehér Házét) akarja mindenki által átérezhetővé tenni. Ehelyett inkább megnyugszik, és a hírek egyik alapelve, a személyes érintettség alapján a lövöldözés helyszínéül a Café 66-ot teszi meg, amelyet akármelyik körúti kávézóval, az áldozatokat pedig a saját szeretteinkkel is behelyettesíthetnénk.

A személyes közelség nyomán a pánik és a váratlan veszteség kínja mázsás súlyként nehezedik ránk, mert sajnos akármikor előfordulhatna velünk is.

A belehelyezkedés lehetősége nyomban elillanna, ha felszínes és amolyan „mentsük meg a világmindenséget” motivációjú szereplőket kapnánk. Szerencsére az Informer nem esik ebbe a klasszikus hibába. Egytől-egyig remekül eljátszott hőseink jellemét ötletesen árnyalták az írók azzal, hogy legpozitívabb tulajdonságaikat jelölik meg gyenge pontként. Razát a tehetsége sodorja bajba, Gabe életét a szakmai profizmusa hátráltatja, nyomozótársát, Hollyt (Bel Powley) a kíváncsiság vezeti rossz útra, míg Raza öccsét, Nasirt bátyja iránti szeretete kínozza.

Sajnálatos módon e párhuzam a széria hibáját tekintve is érvényes. Az alkotók tisztában vannak a formátum adta lehetőségekkel, tudatosan építkeznek a két szálon folyó események sodrásában, azonban hajlamosak túl közel merészkedni a parthoz. Fennakad egy-egy apró részleten, amelyek a nagy egész szempontjából kevésbé relevánsak, megtördelve az amúgy feszes tempót.

A fináléhoz közeledve ezek az elidőzések okozta szünetek azonban egyre kevésbé észrevehetők. A jelenben zajló tárgyalás és a korábbi események összekötése során a sorozat lényege és létjogosultsága fokozatosan körvonalazódik. Napjaink terrorfenyegetettségében és bevándorláspolitikai krízisében szükségünk van az Informerhez hasonló darabokra, amelyek nem csupán az előítéletes lokálpatriótát szólítja meg a nézőben, hanem empátiát ébreszt. A széria groteszk fordulata ennek teljes hiányára hívja fel a figyelmet. Társadalmi hovatartozástól függetlenül minden embert érnek veszteségek, traumák sorát kell átélnünk.

Ám bizonyos csoportok esetében elég, ha egyvalaki megroppan e teher súlya alatt, s az egész etnikum látja kárát.

Elveszik a skatulyából való kitörés lehetősége, s belekényszerülnek a társadalom által elvárt szerepkörbe, a sztereotípia-felhőbe.

Az Informer nem egy agyonvagdosott akciófilm, sokkal inkább egy ráérősen építkező dráma. Okosan részletezett, a zsánerhez mérten minimalista történetével, szerethető és komplex karaktereivel és korunk egyik legsürgősebben megoldandó problémájának rendhagyó megközelítésével kiemelkedik a rasszizmusellenes tanmesék sokaságából.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..