Hamarosan a magyar gyerekek is láthatják a világ 120 országában nagy sikerrel bemutatott Pocoyót, a spanyol Zinkia Stúdió többszörösen díjnyertes animációs sorozatának kis hősét.
Ki emlékszik még a hajdani szovjet rajzfilmsorozatból Nemtudomkára, a Virágvárosban élő csintalan kisfiúra, aki mindent tudni akart a világról? Segítségére mindig Tudomka sietett, okos, kedves és jólfésült barátja, aki időről időre olyan találmányokkal állt elő, mint a hőlégballon vagy az űrrepülőgép. Most a világ másik tájáról érkezett hozzánk egy kislurkó, Pocoyo, az úgyszintén csintalan, mindenre kíváncsi kisfiú, aki elválaszthatatlan kis barátai segítségével fedezi fel a világot. A most induló hét perces epizódok a három-négyéves korosztályt célozzák meg, de mivel már régóta fut a sorozat, és a kis hősök is az évekkel együtt „növekednek”, később már nagyobb gyerekekhez is szólnak majd ezek a mesék. Mivel ebben a korban még szétszórt a gyerekek figyelme, és csak nagyon érdekes dolgokra tudnak koncentrálni, a Pocoyo történetek sok zenével, mókázással, játékos formában ismertetik meg a legkisebbeket a környező világgal. A beszédtanulás időszaka ez, amikor a kicsiknek már igényük van rövidebb mesékre, állattörténetekre. Nem véletlen hát, hogy Pocoyónak állat barátai vannak: Elly, az elefántlány, Pato, a kacsafiú; Loula, a kiskutya, Szundimadár és Szundimadárka, Valentina, a kis hernyó és Polip, akiket ő szuperhősként védelmez meg, ha kell.
Pocoyo leginkább egy Lego figurára hasonlít, míg állat barátai sima, egyszerű formájú, színes gyurmafigurák. A díszlet is minimalista, csupán egy-egy jelzésszerű tárgy vagy növény alkotja a hátteret, nem gátolva a gyerekek fantáziaműködését. Világos, tiszta színekből épül itt fel minden, a kisgyerekek színpreferenciájának megfelelő kékek, sárgák, narancsok és zöldek uralják a látványvilágot. A narráció talán egy kicsit túl direkt, szájbarágós, mégis aranyos, segítő szándékú és nem bántóak a felszólítások sem („öntözd meg a virágodat, mert elhervad!”).
A rövid epizódok vidám hangulatú, karakterközpontú történeteket tárnak a gyerekek elé. Mivel őket még a konkrét, képszerű gondolkodás jellemzi, nem csoda, hogy a mesék jelentős részének egy élőlény vagy egy tárgy áll a középpontjában, amellyel aztán hőseink valamilyen akcióba keverednek. A tárgyak megnevezésével fejlesztik a gyerekek fogalmi gondolkodásának alapját képező szókincsét, ugyanakkor ösztönzik őket ezen tárgyak (seprű, locsoló, kulcs) széleskörű, kreatív használatára.
Ám a mesék nem pusztán a társadalmi konvenció által elfogadott szavak jelentését tanítják meg a gyerekeknek, hanem azt is, hogy számukra mit jelentenek ezek a dolgok, és miként viszonyuljanak hozzá. Mert a világ logikai vázát képező nyelv több, mint egy tükör, ami a világunkat visszatükrözi. Így a pillangó olyan virágról-virágra röpködő kis állat, akit csodálunk, de csak messziről gyönyörködünk szárnyának csodálatos mintázatában. Az először labdának gondolt tojással arra tanítják őket, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik, egyben megismertetnek egy új élet keletkezésének csodájával, nevezetesen Szundimadárka kikelésével. A seprű kreatív használatának bemutatásával azt üzenik a gyerekeknek, hogy egy tárgy az lesz, amire használod! A seprűvel lehet lovacskázni, jéghokizni vagy akár gitározni is. Rajtad múlik, mit képzelsz bele, de persze sepregetéshez is jó hasznát veheted. Egy kulcsról szóló történet jó példázata egy konkrét tárgy általános fogalommá válásának, azt sugallva, hogy a szavak nem „tapadnak” le egyetlen értelemnél. Mivel a mesékben a kulcs kincsesládákat nyit, a gyerekek rendszerint megmaradnak ennél a „földhözragadt” értelmezésnél. Ám Pocoyo és barátai hiába találják meg a kalózládát, amelybe beleillik a kulcsuk, kiderül, hogy a láda nem ezüstöt-aranyat rejt, hanem sok-sok kulcsot a világ felfedezéséhez. Látható tehát, hogy a Pocoyo történetekben szereplő tárgyak és élőlények leginkább arra szolgálnak, hogy a kis gyurmafigurák közvetítésével a gyerekeket életkoruknak megfelelően megismertessék a környező világgal, a tér és időviszonylatokkal, színekkel, formákkal és az őket körülvevő dolgok közötti hasonlóság-különbözőség relációkkal.
Ám az epizódok nemcsak a gyerekek ismeretszerzését szolgálják, a szereplők közötti személyes kapcsolatok megélése: a barátság, szeretet, hűség, a másokkal való együttérzés és a másik iránti tisztelet legalább olyan fontos ezekben a történetekben. Születésnapján a bálna akkor is örül a barátainak, ha kipukkadt az ajándék lufi, ellopták a tortáját és a tengervíz szétmállasztotta a neki készített rajzot. Hiszen az ünnepeltnek Pocoyo és barátai szeretete és törődése mindennél fontosabb, ki bánja hát a tárgyakat! A poliptól azt is megtanulhatják a gyerekek, hogyan kell másokat szeretni: mindenkit úgy, ahogy az őneki jó. Van akit jó szóval, bíztatással, van kit simogatással, és olyan is akad, akit nyolc csáppal csiklandozni kell, csak hogy fergeteges kacagásban törjön ki. De hogy kinek mi a jó, azt mindig neked kell kitalálni – üzeni a mese. A ruhásdobozból előkerülő jelmezek felöltése pedig az ebben a korban kialakuló szerepjátszásra és a különféle szerepekbe bújással az önmagukkal való kísérletezésre bíztatja a gyerekeket.
Örvendetes, hogy Pocoyo és barátainak története megérkezett a magyar gyerekekhez is, érzékenységet, toleranciát, vidámságot és huncutságot hozva nekik. A sorozatot nézve csak egy dolog motoszkál a fejemben: miért mindig a kisfiúk fedezik fel a világot? Azért jó lenne néha egy igazi kislányt is látni Pocoyo mellett, nemcsak állatfiguraként!
A KEDD Animációs Stúdió jóvoltából a sorozat szeptember 4-től követhető nyomon az M2 csatorna műsorán, szeptember 7-től pedig a KEDDnetwork youtube oldalán is.
