Ausztrália első számú komikus exportcikke hetedik önálló estjével készült. Jim Jefferies hosszú utat tett meg karrierjében, és most újraértelmeződik mindaz, amit korábban a stand-up comedy világának jelentett.
Létezik egy ausztrál fickó, Jim Jefferies, aki – mint sokan a szakmában – alulról jövő humorista volt. Kis klubokban kezdett, aztán egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Sokáig arról volt ismert, hogy egy ír fickó leütötte egy fellépésén (erről felvétel is van), ám később önmaga jogán jutott magasabbra. Tapló, de ésszerű fejtegetései, női-férfi kapcsolati kritikái és részeges, már-már futballhuligánra emlékeztető előadásmódja sokakat meggyőzött arról, hogy érdemes odafigyelni erre a fickóra, mert rettentő szórakoztató és minden suttyósága mögött még értelmes is.
Jefferies dumái nem felelnek meg a politikai korrektség szabályainak. Kendőzetlenül beszél nemcsak legundorítóbb történeteiről, de a vallás és az istenhit idiotizmusairól, a nők elvárásairól a férfiak felé vagy szexuális kalandjairól – még rokonait is rendre szidja. Prűdeknek nem ajánlott humor ez, és bár közel sem lehet mindennel egyetérteni, amit mond, ezzel ő is tisztában van. Nem nőgyűlölő, de rengeteg vicce épül arra, hogy mennyire tárgyiasítja az ellenkező nemet – ez csupán meghökkentő humorának része, alapból nem így gondolkodik. Szerinte a legjobb jellemzés róla, hogy ő az a fickó, aki a humorbizniszben legitimálta a „cunt” (magyarul: p*csa) szó használatát. Ez az angol nyelvterületen egy nagyon durva szitokszónak számít, kb. mindenki ereiben megfagy a vér, ha elhangzik.
Később a politika is érdekelni kezdte: nagyot ment a Bare című előadásában a fegyvertartási törvényről szóló 16 perces monológja. Jefferies feltehetően úgy érezte, hogy az emberek kíváncsiak komolyabb gondolataira is, úgyhogy a 2016-os Freedumbban Trump beiktatása előtt még a leendő elnököt és populizmusát is kérdőre vonta. A Comedy Central fantáziát látott az ausztrál Jefferiesben, és egy új John Olivert akartak gyártani belőle: kapott egy infotainment műsort, ahol „kívülállóként” kritizálja az USA politikáját.
A The Jim Jefferies Show már 2. évadánál jár, de a humorista nem rest saját előadásokkal is megjelenni. Kérdés, hogy mit kezd egy olyan fickó a humorával, akit az amerikai baloldal már keblére ölelt. Egy kurzusokon kívüli karakter, aki a nők szexuális tárgyiasításával viccelődött, mit kezd egy #metoo-kampány után? Vajon meghunyászkodik, hogy a Comedy Central ne vegye elő, vagy továbbra is azt mondja, ami a szívén van? A This is Me Now nem ad egyértelmű választ erre.
Jefferies humora már sajnos nem a régi.
Stílusa is finomodott, türhő megnyilvánulásaiból alig kapunk valamit, és már akcentusa sem olyan erős, mint korábban. Ezek csak külsőségek, de tartalmilag is kezd sokkal visszafogottabb lenni annak ellenére, hogy helyenként igencsak odaszúr egy-egy csoportnak. Az elején még biztonságos területen jár: Kevin Spacey-t és a szexuális zaklatások elkövetőit veszi célba, majd a kötelező Donald Trump körök hangoznak el. Trump második hivatalban töltött évében már egyre inkább fáradnak el az ötletek az elnök kifigurázásával kapcsolatban. Csak Sacha Baron Cohen volt képes valami újat megragadni a Who is America? című sorozatában, bár ő sokkal nagyobb kerülővel kritizálja nemcsak a politikusokat, de az Államok polgárainak és vezetőinek gondolkodását is. Jefferies is csak elszórakozik azon mennyire idióta mondat a „ragadd meg a puncijánál fogva”, de a valóságshow-hős vezéren élcelődni már túlságosan is megúszós poénkodás – arról nem is beszélve, hogy ennél nagyobb marhaságokat is művel.
Később elmondja, mennyire utálja a siketeket, hiszen némelyik előadását jeltolmáccsal is megtekinthetik a halláskárosultak. Ez pedig elvonja a figyelmet Jefferiesről magáról. Felmerülnek tehát olykor gyarló momentumok, amik a humorista régi formáját idézik, de ezeket sem dolgozza ki olyan bátran, mint annak idején. Nincs már olyan beszólása, hogy „a dél-afrikaiak mind rasszista szörnyetegek”, „a leszbikusok nyomorultak”, vagy „a terhes nők a legrosszabb emberek a világon”– azt viszont kijelenti, hogy a #metoo árnyékában ő igencsak ideges.
Nem mondható el, hogy nem kapunk Jefferieshez méltó pillanatokat.
A meleg férfiak „dokkolásának” leírása van olyan undorító, kényelmetlen és teljességgel röhejes. Emellett számot vet két rettenetes fellépéséről: egyiknél egy elvetélt anya háborodott fel viccein, másikban Mariah Carey férje hívatta meg csomó sótlan celebritás közé. Kapunk itt-ott tehát humoros perceket, de átfogóan nem mondható erősnek, mert nincs mögötte elég gondolatiság.
Nincs igazán olyan tartalom, ami megragadna a tudatban, és felállva stand-up előadása után is további gondolatokat ébresztene. Pedig ezek még Jefferies legsuttyóbb előadásaiban is fellelhetők voltak. Ami leginkább megmarad, az maga a humorista személye, illetve annak változásai. Beszédes cím a This is Me Now, ugyanis arról árulkodik, hogy változófélben van Jefferies karaktere. A 18+-os dolgokba még úgy-úgy belemegy, de már csak a gusztustalan oldaláról közelíti meg a témát – nem mer annyit kockáztatni, mint korábban. Mintha ténylegesen visszafogná magát, mert tudja, hogy egy komolyabb ellenérzés az állásába kerülhet. Ott lebeg fölötte a kard és bármikor lesújthat, ezért óvatosabban kell kimásznia a vékony jégre.
Könnyen lehet, hogy ezt csak én látom bele. Lehet, hogy csupán nem tudott elég jó anyagot összeállítani erre a showra. Korrekt előadás lett, de egy olyasvalaki számára, aki Jefferies nagy rajongója már évek óta, ez eddigi legerőtlenebb estje.
