Hírek Sorozat

Karácsonykor látható lesz az Életreítéltek a tévében

eletreiteltekAz 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás kevéssé ismert, ám annál fontosabb helyszínét, a Kisfogházat mutatja be az Életreítéltek című dokumentumfilm, amelyet csütörtökön a televízióban is vetítenek.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által készített film az egykori áldozatok visszaemlékezésein keresztül mutatja be a Kisfogházat, ahol az 1956-os forradalom elítéltjei közül rengetegen raboskodtak, és amelynek udvarán sokakat ki is végeztek.

Radnai Fogarasi Katalin, a NÖRI elnöke a film november 4-i díszbemutatója előtt az MTI-nek kiemelte, hogy az egykori börtön története méltatlanul elfedett, ezért is indítványozta korábban az intézet, hogy a helyszín a rákoskeresztúri Újköztemető 298-as, 300-as és 301-es parcellája alkotta nemzeti emlékhely részévé váljon.

A négy történetet bemutató, 53 perces filmben a szereplők egymást váltva jelennek meg saját otthonukban, majd az elbeszéléseikből kibontakozó, kronologikusan előrehaladó történet fokozatosan vezeti el a nézőt a múltból a jelenbe.

Az egykori halálraítélt Fónay Jenő, a Széna téri felkelők egyik vezetője, a Magyar politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) alapítója, aki létrehozta a Kisfogház Emlékhelyet, Regéczy-Nagy László pedig Göncz Árpád egykori pertársa, a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) elnöke. Mellettük szerepel a filmben Wittner Mária, az 1956 utáni megtorlás egyik legismertebb áldozata, aki 13 évet ült börtönben, valamint a kevéssé ismert egykori sorkatona, a komlói Puchert János is, akinek már csak egy hete volt hátra a leszerelésig, amikor kitört a forradalom, parancsot teljesítve harcokba keveredett, majd csak 1970-ben szabadult.

Szakértőként feltűnik a film elején Susa Éva igazságügyi szakértő, a gyászparcellák exhumálásainak egyik fő alakja, Rainer M. János történész, a Kisfogházban kivégzett és eltemetett Nagy Imre életrajzírója, valamint Radnainé Fogarasi Katalin is.

A NÖRI meghívásos pályázatot írt ki az alkotásra, amelynek győzteseként Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur készíthették el a filmet.

Az 1956-os forradalom leverését követően a népbíróságok 1963-ig mintegy 26000 embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre vagy halálra, a halálos ítéleteket legtöbbször a Kisfogház udvari részében hajtották végre.

Az Életreítélteket a Hír Televízió tűzi műsorra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com