Sorozat

Kilátás az emberi szemétdombról – 3%

A nagyszerű Isten városa Oscar-jelölt operatőrének (César Charlone) vezényletével, Pedro Aguilera útmutatása mellett készült el a Netflix első, brazil gyártású sorozata: a 3% egy disztópia, amelyben a felső tízezerbe jutás a cél.

Most persze azon nyomban az Éhezők viadalát kéne említenem, ami végérvényesen a filmvilágra szabadította a young adult forradalmárok sokaságát, és bár a 3% sok esetben tényleg próbál is megfelelni a divathullámnak, mégis egy földhözragadtabb verzióját képviseli ennek a zsánernek. Első blikkre persze nem így tűnik, hiszen amikor felvonul a politikai korrektség jegyében összeválogatott ifjak serege (fekete, fehér, latino, mozgáskorlátozott, stb) egy pofonegyszerű alapötlet miatt, rögtön villogni kezd a „tizenkettő egy tucat” feliratú vészjelző, de miután kiderül, hogy a szerényebb költségvetést  kreativitással pótolták, némiképp elszakadunk a futószalagon gyártott termékek világától.

De miről is van szó? A nem túl távoli jövőben az emberek nagy része kiábrándító körülmények között él, chippel megjelölve, gettókban. A maradék 3% azonban törődik velük, így minden huszadik életévét betöltött fiatalnak lehetősége nyílik átesni egy procedúrán, és aki megfelel az elvárásoknak, maga is a felső tízezer világába költözhet. Mindenkit a saját érdemei és teljesítménye alapján ítélünk meg, szól a hangzatos ígéret, és az első fordulónál talán még el is hisszük ezt. Logikai játék, békés, tényleg csak ész kell hozzá. Mire azonban véget ér az első rosta, pontosan kirajzolódik a jól ismert helyzet: nem mindig az érdem számít.

Innen talán már nem nehéz ráismerni a jelenre az egyre jobban szétnyíló ollóval, a leszakadó társadalmi rétegekkel, a politikusok hangzatos propagandaszövegeivel és a jobb élet reményében megvezetett tömegekkel. Bár a 3% metaforarendszere nem túl kifinomult (a hőn áhított ígéret földjét például úgy hívják, Offshore), mégis jól reprezentálja mindazt, amit szeretne.

Ahogy halad előre a történet, úgy ismerjük meg egyre jobban a szereplők motivációit, a kiválasztási folyamat mibenlétét, és ezzel együtt lesz egyre tisztább a kép, így formálódik újra a régi közhely: az ember bármire képes, a természetes szelekció nem mindig érdem alapján válogat. A néző fejében persze hamar szöget üt a gondolat, hogy ha ez így megy, akkor a kiválasztott 3%-nak jó, ha a negyede érdemli meg, hogy ott legyen. Persze ez a gondolat is csak erkölcsi kérdés, azt pedig mindig a hatalom írja (vagy legalábbis szeretné), és mivel a sorozat a korábbi nyertesek, azaz az Offshore vezetőinek világába is betekintést enged, azt is látjuk, hogyan íródik mindez.

Szerencsére a széria alkotói jól kezelték ezt, igyekeztek az érem minden oldalát megmutatni, jól időzített csavarokkal irányítani a nézőt abba az irányba, hogy minden döntés mögött valami történet áll, azaz az első pillantásra rossz vagy jó nem feltétlenül az. A 3% úgy sugall, hogy nem sugall, legalábbis nem a megszokott fekete-fehérben láttatja a dolgokat. Megmutatja, hogy a papíron szépen csengő eszméket felülírja az emberi tényező. Így jutunk el a jelenből ehhez a jövőképhez, és a legszomorúbb ebben az egészben, hogy a többség jóváhagyásával tesszük mindezt. Szomorú, de emberek vagyunk. Száz százalékban…

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com