A Konspirációs korporáció (Inside Job) munkatársainak nehéz az élete. A háttérhatalom lelepleződését meggátolni ugyanis keményebb meló, mint gondolnánk. A kritika a sorozat első öt része alapján készült.
Bármennyire is igaz, hogy információs buborékban élünk, és a baráti társaságaink afféle természetes (vélemény)szelekciós folyamaton keresztül alakulnak ki, valószínűleg két lépésben eljuthatunk egy olyan ismerőshöz, aki valami gyökeresen más véleményt képvisel. Önmagában a más véleménnyel természetesen nincsen semmi probléma, a gond ott kezdődik, amikor más „tényekre” alapoznak, ezzel ellehetetlenítve az értelmes párbeszédet.
A különféle összeesküvés-elméletek 5-10 évvel ezelőtt még a megmosolyogtató, marginális kategóriába tartoztak, mára azonban súlyos, megkerülhetetlen jelenséggé váltak. Különösen igaz ez az Egyesült Államokra, ahol a legutóbbi elnökválasztás során a QAnon a közbeszédet és közgondolkodást az egyik leginkább meghatározóbb mozgalommá nőtte ki magát. De a háttérhatalmak, a gyíkemberek és a chemtrailező gépek a világ minden (internetkapcsolattal rendelkező) táján egyre több hívővel rendelkeznek. És épp ezért
egyre kevésbé tudunk nevetni a hajmeresztő elképzeléseken.
A Netflix saját gyártású animációs sorozata, a Konspirációs korporáció arra tesz kísérletet, hogy ezeket a teóriákat újra a jókedvű szórakozás tárgyává tegye. Főhőse a zseniális tudós, Reagen Ridley, aki amilyen fantasztikus a szakmájában, annyira rettenetes a szociális kapcsolatait tekintve. Pont emiatt kap maga mellé egy társat, amikor végre előléptetik. Brett Hand azonban minden szempontból az ellentéte: semmiféle releváns tapasztalattal nem rendelkezik, viszont mindenki azonnal odavan érte megnyerő külseje és modora miatt. Kettejüknek meg kell találniuk a közös hangot, hogy együtt működtessék a cégük tudományos részlegét. Ez eddig nem túl eredeti, ugye?
A klasszikus munkahelyi szitkomban az egyetlen csavar, hogy a cég, a Cognito Inc. működésének célja az Árnyékkormány működésének támogatása. Ebben pedig minden eszközt felhasználnak: a gazdasági érdekek alapján irányítják az időjárását, rituális véráldozattal befolyásolják a részvénypiacot, és klónokkal helyettesítik a fontos személyeket.
A nyitó epizódban megismerjük a Robotusz projekt mukatársait, melynek feladata hogy egy robotra cserélje az elnököt, aki annyira hülye, hogy még manipulálni sem lehet. A teljesen diszfunkcionális csapat (amiben akad például emberdelfin szuperkatona és gondolatolvasó gomba is) kénytelen normálisan együttműködni, amikor a robot öntudatra ébred, és el akarja pusztítani a menthetetlen emberiséget.
Ez az alapkoncepció rengeteg humorforrást rejt magában, a nyilvánvaló utalásoktól kezdve a kiterjedt háttérismereteket igénylő verziókig,
és az első rész nem is okoz csalódást. Sok felnőtt animációval ellentétben sikerül elkerülnie a profánságot is, így abszolút üde színfolt a műfajon belül. A következő epizódok viszont már árnyalják a képet, mivel az egész háttérhatalmas-konspirációs szál csak díszletté degradálódik, és valójában alig-alig lesz történetformáló szerepe.
Ahelyett, hogy az ismerős összeesküvés-elméletekre épülő, izgalmas történeteket kapnánk, egy szimpla munkahelyi sorozat lesz belőle, aminek pikantériáját a rendelkezésükre álló technológiai eszközök, valamint az azokból fakadó gikszerek adják. Az egész koncepció így a Futurama dinamikájának, valamint a Rick és Morty tudományos fantasztikumának egyvelegeként hat. Az évadon átívelő sztorit kifejezetten a magánéleti problémák viszik előre, így egyre nagyobb hiányérzetet hagy maga után azoknak, akik a konspirációs témák dominanciájára számítanak.
Szerencsére már a legelső résztől elég izgalmasak és kidolgozottak ahhoz a karakterek, hogy elvigyék a hátukon a sorozatot.
Ráadásul a jó és változatos poénokban és popkulturális utalásokban sem szenvedünk hiányt – különösen igaz ez a ’80-as években játszódó részre, aminek minden percéből sugárzik az alkotók lelkesedése.
A Konspirációs korporációnak akkor is érdemes esélyt adni a továbbiakban, ha megmarad a furcsa közegben játszódó személyes történetek szintjén. Remélhetőleg szorosabbra fűzi majd kapcsolatát az eredeti témával, mert rengeteg lehetőség rejlik benne, és enélkül az összeesküvés-elméleteket sem teheti újfent a nevetség tárgyává.
