Különválás. Így nevezik azt a procedúrát, amely során az emberi elmét két részre választják, a két identitásnak pedig fogalma sincs egymásról. A Különválás irodistáinak mindegyike átesett ezen a kezelésen, rejtélyes munkakörük körül azonban csak sorakoznak a kérdések. Az Apple TV sci-fi sorozatának létrehozásában Ben Stiller executive producerként és rendezőként is részt vett.
A munka és a magánélet egyensúlya slágertéma, mióta a technológia fejlődésének hála már, mondhatni, sosem hagyjuk el az irodát. A céges mobilon keresztül bármikor elérnek, a céges laptopon bármikor és bárhonnan folytathatod a feladataidat. Aztán jött a globális pandémia és rátett erre még egy lapáttal, szinte traumatikusan összekeverve mindent mindennel. Szerencsére az Apple TV legújabb sorozatában a Lumon Industriesnál megvan a tökéletes megoldás.
Helly (Britt Lower) egy kívülről bezárt tárgyalóterem asztalán ébred és egy testetlen hang kérdezgeti tőle, hogy kicsoda. A szürreális kezdés után a nő hamar rájön, hogy semmire nem emlékszik, még a nevét is mástól tudja meg. Amikor elhagyja a tárgyalót, fehér folyosók követhetetlen labirintusában találja magát, és amikor rálel a kijáratra, az ajtón átlépve is újra a folyosóra érkezik.
A különös helyzetre nem varázslat vagy valamiféle térhurok a megoldás, hanem egy „egyszerű” agyműtét. Helly és azok, akik a Lumon adatszortírozó részlegén dolgoznak, átestek egy beavatkozáson, amely révén kettéválasztották az agyukat – innen jön a sorozat címe is, a Különválás (Severance). A dolgozóknak így két személyisége van, ezek pedig semmit nem tudnak egymásról: aki odakint éli az életét, fogalma sincs, mit csinál munkaidőben, az irodista identitás viszont nem ismer mást, csak az irodát.
A Ben Stiller rendezte két bevezető rész bőven hagy a nézőnek időt arra, hogy beigya a szituációt – ami, valljuk be, nem is hangzik túlságosan elrugaszkodottnak. Hiszen ki ne szeretne olyan alkalmazottat, aki szó szerint az egész életét a cég szolgálatában tölti? Habár nem levágásra szánt tenyészállatok, mint amitől Helly az első eszmélésekor félt, a munkatársaival akkor is a Lumon foglyai. Számukra nem létezik hétvége vagy szabadság, ők a munkáért élnek. Nem mintha lenne bármi választásuk.
A Különválás a maga abszurditásában provokatív, és a komótos kezdés ellenére is feldob néhány filozofikus kérdést az emberi léttel kapcsolatban.
Mint Helly példája is mutatja, az irodista identitások nem feltétlenül akarnak a munkahelyükön maradni, de ha ott vannak, az azt jelzi, hogy a külső énjük meghozta a döntést, hogy aznap is visszatér. Mark (Adam Scott) például azért jelentkezett az állásra, hogy legalább napi nyolc órára elfelejthesse a felesége elvesztését.
A sorozat természetesen nem marad meg kizárólag a filozofálgatásnál, annál több van ebben az alaphelyzetben, és ki is használja. Az emberek tudatának szétválasztása is elég viszolyogtató gondolat, de a Lumon ezen túl is rejteget valamit. Hogyne tenné, hiszen különváláson átesett dolgozókra van szüksége, akiknek a dolga látszatra annyi, hogy elavultnak ható komputerek előtt számoktól félnek. Aki helytelenül viselkedik, az rögtön megy a pihenőszobába, aki arról hallucinál, hogy a fekete iszap elnyel mindent, akkor terápiára küldik.
Mark várhatóan kulcsfontosságú szerepet fog játszani abban, hogy a Lumon titkos ténykedését felfejtse. A sorozat hamar a mély vízbe dobja azzal, hogy felkeresi egy volt kollégája, aki állítólag visszanyerte az emlékeit, és még a Patricia Arquette alakította részlegvezető is kiemelt figyelemmel követi a gyászában elveszett férfit. Ugyanakkor a többi adatszortírozó sem merül feledésbe mellette: Helly a beilleszkedéssel küzd, Irving (John Turturro) a hallucinációkkal, Dylan (Zach Cherry) pedig a negyedéves kitüntetésre hajt. Róluk – pontosabban a munkán kívüli énjükről – sokat nem tudtunk meg eddig, de van idejük kibontakozni. Még további hét, fejenként ötvenperces epizód áll szolgálatukra.
A Különválás a kezdőepizódok alapján remekül keveri a kártyáit. A kafkai alapfelütés jó abszurdhoz híven egyszerre kissé nevetséges, hátborzongató és elgondolkodtató. A szürke külvilág és a praktikusra lúgozott irodavilág is épp annyira érződik valóságosnak, mint lehetetlennek, de egyik sem tűnik helyesnek. Ennek ellenére a megfontolt építkezésnek hála teljesen hihető, hogy létezik egy olyan társadalom, ahol az agy különválasztása egy mindenki számára elérhető folyamat.
A titok kezdettől a levegőben lóg, és miközben az írók megadnak egy választ, vázolják is fel a következő kérdést.
A szereplők közül (akik között Christopher Walkent és Tramell Tillmant is megtaláljuk) senki nem érződik feleslegesnek, mindegyikük a sorozat univerzumának egy-egy külön aspektusát világítja meg. A Különválás képes arra, hogy berántson, úgy marad érdekfeszítő, hogy közben nem süllyed olyan depresszióba, amit a világa feltételezne. Szépen halad előre, nem erőszakkal és ködösítéssel bírja maradásra a nézőt – ha leülünk a következő epizód elé is, biztosra vehetjük, hogy mi hoztuk meg ezt a döntést.
