Fókuszban Sorozat

Hallottad a jövőt? Elfeledted a múltat? – Limetown

A Limetown éppúgy játszik a hiszékenységünkkel, ahogy a feledékenységünkkel. Azzal, amit látni akarunk, és azzal, amit nem.

A 2015-ben indult, és hamarosan hatalmas népszerűségre szert tett azonos című podcast egy újságírónő misztikus nyomozását mutatta be egy ép ésszel nehezen feldolgozható ügyben: egy agykutatásra szakosodott kutatóközpont köré szerveződött kisváros, Limetown összes lakosa eltűnt egy éjszaka alatt, köztük a riporternő nagybátyja is.

A Facebook Watch az eredeti alkotók közreműködésével ebből a Twin Peaks és az X-akták határvidékén mozgó hangjátékból készített most sorozatot Jessica Biel főszereplésével.

Biel játssza az újságírót, aki még tizenöt évvel a történtek után sem képes feldolgozni a tragédiát. Vagyis azt, amit ő tragédiának gondol. Persze ahogy a nagy eltűnést követő nyomozás, úgy ő sem jut sokra. Ez az a pont, ahol a metasorozat (sorozat egy podcast alapján egy podcastban hallható podcastról) egy új színt kap az új médiumtól: a Facebooktól.

Lia Haddock (Biel) tényfeltáró anyagot akar az esetről, de a főnöke pontosan úgy tekint rá, ahogy bárki más. Egy másfél évtizeddel korábbi esetre, ami mára csak emlék, de nem hír. Megoszthatjuk újra, de attól még csak emlék marad. Rideg valóságkép ez a világunkról, ahol minden csoda, botrány vagy háború addig tart, amíg nem jön helyette egy új hír.

A régi megy a levesbe, az emlékek közé, hogy a Facebook majd évek múltán feldobja, ezzel foglalkoztál öt éve.

Lia azonban az ügy elevenségét keresi. Főszerkesztője egy új sztorit akar, azt a történetet, ahogy Liára hatott ez az egész. De Liát csak az eredeti ügy érdekli, tudni akarja, mi történt azon a tizenöt évvel korábbi éjszakán, amikor egy egész városnak nyoma veszett. Több száz ember vált köddé, egy keresztre feszített és elégetett hullát, valamint egy disznókkal teli tömegsírt hagyva maguk után.

A sorozat azonban, ellentétben az eredeti hangjátékkal, nem így tesz. Az első epizód, a meglehetősen hidegrázós felütés után nem csak a kiszámíthatatlan, és néha elég bizarr rejtélyek útvesztőjébe zavarja be a nézőt, de Lia személyéhez is közelebb enged. Ahogy a flashbackekben elmesélt történetek egyre közelebb visznek a megoldáshoz, úgy rajzolódik ki szépen egy karrierista asszony portréja.

Egy élet, amiben minden és mindenki egy pontra vezethető vissza: Limetownhoz.

Lia párkapcsolatban él, van munkája, van családja, vannak múltbéli traumái, de mindennek a Limetown-eset a mozgatórugója. Akár Dale Cooper női megfelelője is lehetne, ahogy a magnójával a kezében halad előre, mindvégig a tökéletességre törekedve, miközben körülötte látszólag nem sok mindennek van értelme.

A sorozat azonban – legalábbis az általam látott két epizódban – ügyesen játszik ezzel, jól egyensúlyozva az értelem és a nonszensz határán. Jó döntés volt, hogy minden epizód csak szűk félórásra lett szabva, mert egyrészt így nehezebben lankad a figyelem, másrészt jobban befogadható az egész. Egyszerre csak néhány darabkát kapunk a kirakóból, de ezáltal nem csak arra várunk, hogy mi lesz a vége, hanem arra is, hogyan jutunk el odáig.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg egy könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében filmekkel és sorozatokkal foglalkozik, azon belül is elsősorban fesztiválokkal és a függetlenekkel.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..