Sorozat

Itt a Marvel Okos Durva Obszcén Komédiája – M.O.D.O.K.

Bár az MCU legutóbbi tévés leágazásai látszólag elkezdtek kísérletezgetni, és feszegetni a szuperhős műfaj határait, a fináléra rendre visszatértek a bevett konvenciókhoz. Most azonban színre lép M.O.D.O.K., a Marvel legújabb és legvalószínűtlenebb üdvöskéje, akinek friss sorozata a stúdió legvéresebb, legviccesebb és legelborultabb alkotása. Évadkritika.

Kétségtelen, hogy a 21. század nagy filmuniverzum-építő versenyét (már ha valóban volt ilyen verseny) a Marvel nyerte. Olyannyira, hogy a nagy konkurens, a DC már láthatóan csak hébe-hóba, félgőzzel próbálkozik meg azzal, hogy létrehozzon egy olyan monumentális felépítményt, mint milyen az MCU. Viszont mindennek van hátránya is. Hiszen a sok szálon egymásba fonódó Marvel adaptációkkal szembeni leggyakoribb kritika éppen az, hogy a filmjeik sokszor túlságosan is homogének. Noha olykor-olykor jön egy Taika Waititi vagy James Gunn, akiknek egyedi szerzői hangját még a lehető legszélesebb közönségre célzó, producer-vezérelt filmuniverzum sem képes teljesen elhallgattatni, a legtöbb MCU-film hangulatilag mégis elég egysíkú.

Ez alól pedig az idei presztízssorozataik is csak részben jelentenek kivételt. Noha a WandaViziót, illetve A Sólyom és a Tél Katonáját pont azért dicsérték a kritikusok, mert látszólag mertek új utakra lépni, a fináléra mégis elfogyott a bátorságuk. Miközben pedig a DC univerzumépítési kísérletei kudarcba dőltek, cserébe az elmúlt években egy rakás markánsan egyedi hangú, a műfaji szabályokkal fesztelenül játszó képregényfilmet/-sorozatot szállítottak.

Hulu Releases New Marvel's MODOK Clip | LaptrinhX / News

Persze nem tudom, hogy a M.O.D.O.K.-ot valóban az inspirálhatta-e, hogy a Marvelnél féltékenyek voltak az olyan sorozatokra, mint Harley Quinn vagy a Doom Patrol, de az tény, hogy a komikus Patton Oswalt által jegyzett széria messze a Marvel eddigi legvadabb projektje. Olyan távol esik a stúdiót jellemző biztonsági játéktól, mint még semmi. Ezt talán már az is szemlélteti, hogy ellenben az MCU kötelékeibe tartozó sorozataikkal, a M.O.D.O.K a családbarát Disney+ helyett a (többek között a Solar Opposites-nek is helyet adó) Hulu streaming-szolgáltatón debütált.

De mi a fene az a M.O.D.O.K?

Születési nevén George Tarleton a Marvel egyik legrégebbi, visszatérő gazfickója. Karrierjét az A.I.M. (Advanced Idea Mechanics) tehetséges, de jellegtelen technikusaként kezdte. Aztán a (részben általa alkotott) Kozmikus Kocka segítségével jelentősen megnövelték az intelligenciáját (a kísérlet kellemetlen mellékhatásaként viszont brutálisan elkorcsosult a teste). Noha a szervezet eredetileg csak élő-számítógépként akarta alkalmazni akarta Tarletont, a lebegőszékes szuperagy fellázadt teremtői ellen, majd átvette az uralmat az A.I.M. fölött. Így született meg a szuperintelligens és szuperkegyetlen pöffeteg, M.O.D.O.K. (azaz Mental Organism Designed Only for Killing; a magyar képregények lapjain: Mentális Organizmus Durva és Ocsmány Kivégzésekre).

Aljasságát már (a Tales of Suspense képregénysorozat 93-94. számaiban történő) debütálása során bebizonyította, mikor elrabolta Amerika Kapitány szerelmét, hogy csapdába csalja az első bosszúállót. Bár végül a saját emberei – megelégelve önkényét – látszólag végeztek vele, Tarleton az elkövetkező évtizedekben is gyakorta húzott ujjat a Marvel hőspanteonjának krémjével (a Kapitány mellett rendszeresen összekülönbözött például Hulkkal vagy éppen Ms. Marvellel is).

Ám hiába fontos és ikonikus része a Marvel képregényeknek már majd 55 éve, M.O.D.O.K. a megjelenésében is annyira groteszk, és komolyan vehetetlen, hogy sose férne bele az MCU kereteibe.

Főleg, hogy az elmúlt években M.O.D.O.K. képregényes kalandjai is jóval komikusabb/parodisztikusabb irányt vettek. Ám, még ha el is vonatkoztatunk a MCU-tól, egy önálló M.O.D.O.K. sorozat minden szempontból egészen valószínűtlen húzás. Egy kissé egysíkú, inkább másodvonalas, röhejes kinézetű (és a szélesebb közönség számára talán nem is túl ismert) karakter. Pont ezért működik.

Hiszen épp a fentiek adtak lehetőséget arra, hogy a főszereplő hangját is adó Oswalt és írótárása Jordan Blum, nyugodtan kiélhessék a legelborultabb ötleteiket. Az pedig már megint más kérdés, hogy M.O.D.O.K is azon karakterek egyike, aki valószínűleg közel sem működnének olyan jól élőszereplős filmen, mint ahogy azt képregényen/animációs filmben teszik.

Sorozatunk elején M.O.D.O.K. legújabb kísérlete a világ meghódítására (újfent) kudarcot vall, ám az igazi problémái csak ezután kezdődnek. Ugyanis kiderül, hogy bár szuperintelligens, üzletembernek szuperpocsék, így az évtizedek nagyratörő, ám eredménytelen tervei végül csődbe vitték az A.I.M.-et. De nem csak a szervezete, a családja is válságba kerül: miután felesége megelégeli a kiállhatatlan, toxikus és egomán személyiségét, beadja a válókeresetet. Így miután „hősünk” elveszti a cégét és családját, hamar egy lepukkant, nyomorult albérletben találja magát, ahol szép lassan felemészti az önsajnálat. Innen szép nyerni, nem de bár?

Hogy a M.O.D.O.K. profán, olykor polgárpukkasztó és kifejezetten morbid humorral operál, az már az előzetesből is tisztán kiviláglott.

Az már inkább meglepetés, hogy dacára a Robot Chickent idéző látványnak és humornak, azzal ellentétben ez a sorozat nem csak random gegek sorozata.

A M.O.D.O.K. ugyanis nem csak egy szuperhős/Marvel karikatúra, de egy sitcom paródia is. Mondhatni a Vízió képregénynek (vagy épp a WandaVizió kezdeti epizódjainak) kifordított, groteszk antitézise. Hiszen míg abban a jótét robot próbálja megalkotni az ideális családot, addig itt az életközepi válságban szenvedő förtelmes ember-gép hibrid próbálja visszahódítani azt. Ennek megfelelően az első évad során M.O.D.O.K. tipikus sitcom kalandok sokaságában vesz részt: megpróbál túljárni a vállalati bürokrácia eszén, vad éjszakai bulit csap a fiúkkal (azaz huszadrangú Marvel verőemberekkel), vagy éppen új külsővel próbálja elcsábítani az ex-nejét. Teszi ezeket persze a maga arrogáns, erőszakos, és főként inkompetens módján.

Bár kell pár rész, hogy a családi főtörténet igazán összeforrjon a sokszor random popkulturális utalásokban és erőszakban tobzódó poénokkal, az évad második felére a sorozat nagyon szépen megtalálja a hangát. A végére, olyan szépen sikerül belőni az arányokat, hogy azon kapjuk magunkat, már nem csak a Gatling-géppuska sebességével szórt poénokért (amelyek közül egyre több talál be), de a karakterek miatt is nézzük a sorozatot.Persze ebben a zseniális szinkrongárdának is nagy szerepe van.

Kétségtelen, hogy a  M.O.D.O.K egyik legnagyobb erénye az elképesztően jól eltalált címszereplője.

Oswalt ugyanis szenzációsan találta meg azt, a tipikus képregényfilmes gonoszokat idéző hangszínt, amitől a karaktere egyszerre válik kissé szánalmassá, halványan tekintélyt parancsolóvá és egészen szerethetővé. Mellette pedig többek között olyan színészek adják a főbb/visszatérő karakterek hangjai (hasonló kiválósággal), mint John Hamm, Nathan Fillion vagy éppen Whoopi Goldberg.

Bár a konkurenciánál a Harley Quinn sikeresen bizonyította, hogy a szuperhős paródia és a komolyabb társadalmi témák feszegetése nem zárja ki egymást, a M.O.D.O.K utóbbival (egyelőre?) nem foglalkozik (leszámítva pár, a kapitalista tech-vállatokat parodizáló poént). Ám ennek hiányáért bőven kárpótol az egészen meglepő végkifejlet. Hiszen miután a sorozat felépít egy tipikus fejlődéstörténetet, és amikor már azt hisszük, hogy a gonosz gép-törpe valamennyire megjavul,

a sorozatnak van pofája meglépni egy váratlanul sötét és lehangoló lezárást.

Amiben pedig abszolút verhetetlen a M.O.D.O.K., az a látvány. Vizuálisan az elmúlt évek egyik legkreatívabb szuperhős-sorozata. A stop-motion technika már önmagában egy markáns, egyedi látványvilággal ruházza fel. Ezt pedig csak fokozza a hibátlan, akadásmentes animáció, illetve a rengeteg elképesztően ötletes képi megoldás. Mint például az ötödik rész „örült tudós csatája”, ami az egyik legszórakoztatóbb mozgóképes szuperhőscsata, ami valaha készült.

Egy erőszakos, polgárpukkasztó humorú szuperhős-sorozat 2021-re már nem feltétlenül formabontó ötlet. Jóllehet, hogy a M.O.D.O.K. egyelőre nem olyan tartalmas, mint a Harley Quinn vagy az Invincible, de valójában nem is velük szándékozik versenyezni. Sajátos hangulatával, frenetikus látványvilágával és fergeteges főhősével sikeresen bizonyítja, hogy még a mai túltelített mezőnyben is van mód arra, hogy frissen és relatíve újszerűen közelítsük meg a „szuperhős” témát.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés