Eggyé válni a szerelemben. Ez az, amire mindenki vágyik, ugye? De ha a párod ezt szó szerint veszi, és mikrochipet akar ültetni a fejedbe, ideje menekülni!
„Te és a szerelmed végre valóban eggyé válhattok. Minden gondolatotok, minden érzésetek közössé válhat. Az elmétek teljes összekapcsolódása, egy kettőtökből álló hálózat. Lehetővé tettük, mert szerelemre lettetek teremtve.” Nem köntörfalaz sem az HBO Max saját gyártású sorozata, a Made for Love, sem a középpontjában álló tech zseni, Byron Gogol (Billy Magnussen), amikor rögtön ezzel a reklámszöveggel indítja útjára új projektjét. De a látszat mindkét esetben csal, egyik esetben sem az az eredmény, amit ígérnek. A sci-fi vígjátékról kiderül, hogy társadalmilag fontos kérdéseket felölelő dráma,
a szerelmes eggyé válás pedig nem más, mint elnyomó kontroll a párunk felett.
Naiv és kétségbeesett romantikusoknak elsőre csodásan hangzik egy hasonló lehetőség, de nem kell két lépésnél tovább gondolkodni ahhoz, hogy bárki rájöjjön, ha egy, az agyunkba ültetett chip ezt teszi lehetővé, abból semmi jó nem sülhet ki. Így van ezzel Hazel Gogol (Cristin Milioti), Byron felesége is, aki immár tíz éve él szó szerint egy burokban „szerelmével”. Ez a burok egy ideális világ illúzióját nyújtja, minden megvan benne, amire szükségük lehet, de mégsem több egy aranykalitkánál. Hazel látszólag egyik pillanatról a másikra a szökés mellett dönt, amikor rájön, ők lesznek a Made for Love projekt első számú tesztalanyai, ám azt ekkor még nem tudja, hogy az ő fejéből már napok óta szállítja az információkat a mikrochip.
Nem meglepő tehát, hogy ezek után a szökés sem olyan egyszerű, hiszen Byron minden lépéséről tud, és minden megtesz azért, hogy visszaszerezze őt (=visszavigye a luxusbörtönbe). Egy évtizednyi izoláció után Hazel szinte semmit sem tud a külvilágról, és az sem segít neki, hogy egy eleve diszfunkcionális családból/közegből próbált kiutat találni a kapcsolattal.
A Made for Love-ról valószínűleg mindenkinek azonnal a Black Mirror sorozat jut eszébe, és ez cseppet sem véletlen: ahogy az elmúlt évek egyik legnagyobb port kavaró antológiája, úgy ez a sorozat is a technológiai vívmányok és az emberi kapcsolatok visszásságairól és egymásra gyakorolt oda-vissza hatásairól mesél, ráadásul a két főszereplő együtt játszott az egyik legnépszerűbb epizódban, a USS Callisterben is. De míg a Black Mirror a legtöbbször gyomorforgató szorongás érzését kelti, a Made for Love egy vígjáték köntösét ölti magára…
bár a szórakoztató köntös alatt igencsak drámai és nagyon is realisztikus történet bújik meg.
Hazel menekülése ugyanis nem más, mint kiútkeresés egy bántalmazói kapcsolatból. Byron karaktere bár helyenként túlzónak tűnik, de ijesztően sokaknak mégis ismerős lehet. A megalomán, nárcisztikus elnyomó férfi a szerelem absztrakt fogalmára hivatkozva szeparálja el partnerét a környezetétől, tudatosan és fokozatosan építi le párja önértékelését. A nehéz helyzetből érkező Hazel ideális alany, mindaddig, amíg el nem jut a pontra, amikor az „amíg a halál el nem választ” tűnik a házassági fogadalom legcsábítóbb részének.
Egy 2014-ben megjelent reprezentatív kutatás szerint a 15 évnél idősebb magyar nők 47%-a tapasztalt már kapcsolaton belül lelki-verbális erőszakot. Főként nekik, de a velük szolidarító nézőknek is a Made for Love az önfeledt nevetésen kívül fájdalmas pillanatokat, és jól ismert mondatokat, szituációkat is tartogat. A sorozat egyik nagy erénye, hogy nem túlzóan,
nem az arcunkba tolva mutatja be ezeket az elnyomó „technikákat”, hanem épp úgy, ahogy az sok esetben a valóságban zajlik: a felszíni boldogság mögött, a mélyben meghúzódva.
A Made for Love különböző idősíkok között váltogatva tárja elénk Hazel múltját és a Gogol házaspár jelenét, egyre inkább felfedve az egyes karakterek motivációt. Az eddig megjelent háromszor 25 perc azonban még nem tudott kellőképpen megágyazni a történéseknek, így kissé nehéz megérteni, hogyan jutott el a nő az önként vállalt rabságig. Ez a szociálisan kevésbé érzékeny közönségnek problémás lehet, főleg mivel a felütés alapján egy sokkal inkább tech-központú történetre lehetett számítani.
Szerencsére azért kapunk annyi izgalmas sci-fi környezetet és vicces szituációt, hogy az sokakat magával tudjon sodorni, nem beszélve Cristin Milioti bájos, és Billy Magnussen hidegrázós játékáról. A tíz részesre tervezett első évad mind a történet, mind a műfajiság szempontjából tartogathat még meglepetéseket, reméljük a pozitív fajtákból.
