Sorozat

Maffiában jók vagyunk – Suburra (évadkritika)

Az olasz maffia újra és újra megjelenik Róma körül, és úgy tűnik, a Suburra változatlan. A Netflix első olasz nyelvű, saját gyártású sorozata egyszerre mutatja meg a felső tízezer életét és az alatta húzódó plebejusvilágot.

A világméretű terjeszkedés legnagyobb bizonyítéka a Netflix egyre jobban terjedő nem angol nyelvű saját gyártású sorozatainak léte. Ma már természetes a távol-keleti fejlesztés, de van már spanyol és most már olasz nyelvű sorozat is. Nem csoda hát, ha egy mindenki számára ismerős témát vettek elő először az olasz alkotók: ez pedig a Vatikán és a maffia.

Igazából három lábon áll a Suburra 21 napot átívelő első évada. A nápolyi maffia egyben és saját kézben szeretné látni a római tengerparti kikötő, Ostia kulcsfontosságú nagy értékű ingatlanait. Ezzel ne csak a kikötő, hanem az ott érkező kábítószer felett is kontrollt gyakorolnának. A terület egyik fele az Adami család tulajdonában van, a másikról pedig a Vatikán dönt. A jó biznisz a helyi roma vajdát és családját is intenzíven érdekli, kár, hogy Adamiék a Róma környéki rasszisták táborát gyarapítják. Az első epizód végére azonban mégis kialakulni látszik egy új szövetség: az ifjú Aureliano Adami, aki nem jön ki apjával és a roma Spadino, aki keresi a helyét a családban. Kettőjük furcsa kötelékét a rendőr fia, Lele teszi még bizarrabbá. Ugye, ne tegyem hozzá még azt is, hogy a harmadik fiú drogot terjeszt, és jó kapcsolatot ápol egy politikai és vatikáni körökben otthonosan mozgó üzletasszonnyal?

Suburra (2017)

Az ezernyi szálnak csak egy szeletét lehet bemutatni egy ilyen cikkben, és talán éppen ez a szövevényes kapcsolatrendszer adja a dinamikáját a tíz részből álló első évadnak. Az egész évadot áthatja valamiféle generációváltás. Nemcsak a különös szövetséget kötő három fiatal egyre mélyebb és mélyebb működése, aminek révén hamarosan ők is jogot formálnak az ostiai területekre. Váltás van azonban a politikai életben is. Városatyák jönnek-mennek, némelyek könnyen felakasztódnak, mások pedig új cipőt vesznek, hiszen a régi bepiszkolódott. Volt mitől piszkosnak lenni, mondhatni.

Ennél sokkal érdekesebb, hogyan, milyen emberi kapcsolatok révén találkozik egymással a magas politika, az egyházvezetés és a maffiával szövetkező üzleti körök. Még ha esetleg az egyes történetszálak eltérő erősségűek is. Az évad közepére nagyjából már alig járunk a Vatikán falain belül, ahogy a politikai kártyajáték is 1-2 szereplősre csökken, pedig az első pár epizód még tiszta olasz House of Cards.

A tengerparti telkek egy kézbe kerülésére kereken három hét van. A pilot elején lemondó római főpolgármester éppen 21 napig vonhatja vissza döntését. Éppen ennyi áll tehát rendelkezésre mindenkinek a zavarosban halászni; mielőtt még a ki tudja milyen új városvezető jó seprű módjára kitessékeli a mismásolást. Az utolsó epizód végén lejár ez az időszak, és persze sikerült egy kézbe terelni. De hogy hogyan, és végül kinek, elég sokáig bizonytalan marad.

Suburra (2017)

A Suburra elég jó ebben az állandó változatosságban. Sosem tudhatjuk, a következő részben kinél fordul a kocka, valóban együtt maradnak-e a szövetségek, vagy nem zsarolnak ki valakiből egy újabb gyilkosságot, egyéni vagy közös leszámolást. Ritkán dördül a fegyver, általában az is az epizódok végén.

Gyakran tudják a Suburra alkotói addig gyűjteni a feszültséget, amíg az utolsó nagyjelenetekben végül el nem dördül a fegyver, vagy nem talál célt valakiben egy kés.

Maffiában erősek tehát az olasz filmesek. 2015-ben hasonló címmel már napvilágot látott egy egyébként hazánkban is bemutatott mozifilm. Stefano Sollima egészestés filmje nagyon hasonló történetet dolgoz fel, ahogy Gomorra című, még tisztán olasz produkcióban készülő sorozata is idén novemberben kezdi a harmadik évadot. Van azonban még egy létező kapocs: az Olaszországban népszerű színész, Michele Placido rendezte az első két részt. Ő pedig nem más, mint a ’80-as ’90-es évek legendás A polip című sorozatának főszereplője, Corrado Cattani.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com