Sorozat

Minden egybe – A Baker Street-i vagányok

Sherlock Holmes és Dr. Watson jól ismert történetét Tom Bidwell azzal igyekszik megcsavarni, hogy a könyvekben mellékszereplőként ismert bandának, a Baker Street-i utcagyerekeknek ad főszerepet. A nekik szentelt A Baker Street-i vagányok (The Irregulars) azonban nem elégszik meg a viktoriánus történet új szempontból való bemutatásával: gótikus horrort, természetfeletti borzongást, modern zenéket, társadalomkritikát és egy erősen elnagyolt történelemórát is kínál – ami határozottan túl sok egyetlen sorozatnak.

Sir Arthur Conan Doyle nyomozóját, Sherlock Holmes-t egyszerűen nem lehet megunni. Minden idők legtöbbet mozgóképre adaptált irodalmi hőséről van szó, aki évente több új feldolgozást kap, egyre váratlanabb csavarokkal. Láttuk már Sherlockot is, Watsont is nőként, megismertük nem létező testvérét, de találkoztunk vele kerti törpe alakban is – csak hogy néhányat említsek az utóbbi évek legfurcsább megközelítéseiből. A Watership Downt forgatókönyvíróként jegyző Tom Bidwell sem bízta a véletlenre a téma újragombolását, egyetlen tényező helyett rögtön egy tucatnyi változtatással rukkolt elő A Baker Street-i vagányokban – ami mesze több, mint amit ez a széria jóízléssel elbírt volna.

A több regényben és novelláben feltűnő utcagyerekek eredeti csapatát egy Wiggins nevű fiú vezette

– neki a széria nem szánt szerepet, helyette bemutatta a nadrágba öltöztetett Beát (a Levél a kiránynak című másik Netflix szériából ismerős Thaddea Graham), a paranormális képességekkel bíró húgát, Jessie-t (Darci Shaw) és két barátjukat Billyt (Jojo Macari) és Spike-ot (McKell Davi).  Az egész szerethető kis csapat mellé csapódott az udvari életből kiábrándul, álruhás Leopold herceg (Harrison Osterfield), aki a valóságban éppen akkoriban született, mint Conan Doyle szerint Holmes, így rögtön csúszunk egy kicsit az időzítéssel. A banda a regényekben megismerttel szemben nem Holmes-nak (Henry Lloyd-Hughes), hanem az eszméletlenül antipatikus Watsonnak (Royce Pierreson) dolgozik, és gyakorlatilag felgöngyölít minden bűntényt anélkül, hogy a páros beavatkozna. Az egyes részekben (sajnos rendszerint rendkívül együgyűen) megoldott eseteket egy hatalmas transzcendes történés köti össze: úgy tűnik, átjáró nyílt a túloldal és a mi dimenziónk között, ami pusztulással fenyegeti az emberek világát.

Jól látszik, hogy remek alapanyagot kapunk egy jó kis gótikus borzongáshoz – ezt a részét az alkotók nem is nagyolják el: látványos, néhol kifejezetten félelmetes szekvenciákat szentelnek a horronak, mégha azok nem is túl eredetiek (a második rész például erősen hajaz Hitchcock Madarakjára, de megidéződnek ia zombi és szellemfilmek klasszikus kliséi is).

Az alkotók jó érzékkel egyensúlyoznak a megmutatni és az elképzelnivaló között,

s bár a széria felvillant egy-két jól elhelyezett véres kompozíciót, szerencsére sehol sem válik gyomorforgatóvá.

Sherlock Holmes, utcagyerekek és horror – ez így tökéletes kombónak hangzik, Bidwell azonban nem hajlandó beérni ennyivel. Leopold megjelenésével összecsapja a társadalmi osztályokat – nem is kettőt, hanem rögtön hármat, mert a munkásosztály, a Watson képviselte középosztály és az úri népek egyaránt felvonulnak, és (még ha felületesen is) gyakran reflektálnak is helyzetükre. Talán még ez is beleférne, ha mindezt az alkotók a legklasszikusabb környezetbe helyeznék, de sajnos e téren is úgy érzik, muszáj újítaniuk. Éppen ezért az előttük ügyes példával előljáró A Bridgerton családhoz hasonlóan friss körítést kapunk: modernizált kosztümök, kortárs zene és teljesen indokolatlan rasszbéli sokszínűség jellemzi a szériát.

Míg az említett másik széria képes volt egyensúlyt teremteni az idegennek ható elemekben, addig A Baker Street-i vagányok nem egyszer elveti a sulykot, és ilyenkor egyszerűen kiveti magából a nézőt. A sorozatban minden második szereplő fekete, latinó vagy ázsiai – s bár tökéletesen értem az emögött álló motivációkat, a többi, a film valóságától elidegenítő tényezővel együtt ez egyszerűen már nem tud működni.

A széria egyik legjobban működő a Chapter Three: Ipsissimus címre keresztelt harmadik epizódja pont az, amikor az alkotók a legklasszikusabb krimi helyzetet teremtik meg: hőseink egy bezárt kastélyben keresik az excentrikus társaság egyik tagjában a gyilkost. Amikor kicsit kevesebb a mozgástér, rögtön forogni kezdenek a kerekek. Bízom benne, hogy az események előrehaladtával még több ilyen részt kaphatnak a nézők – az eddigi kritikai visszajelzéseket látva, jó eséllyel számíthatunk ugyanis folytatásra.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Jelenleg a Filmtekercs Vizuális Kultúráért Egyesület alelnökeként a Filmtekercs offline rendezvényeiért és partnerkapcsolataiért felel. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés