Sorozat

Mission Possible – Condor

James Grady A Keselyű három napja című regényének filmváltozata után bő negyven évvel a kémthriller sorozatadaptációja is megérkezett, sajnos ezúttal Robert Redford és Sydney Pollack nélkül. Pilotkritika.

Nagy vonalakban szemlélve a kémfilm zsánerét, leggyakrabban kétféle szemüvegen keresztül láttatják velünk a színfalak mögött sertepertélő titkosügynököket a filmkészítők. A John la Carré féle iskola hívei realista, valóságos köntösbe öltöztetik a titkosügynököt, aki biztosabb kézzel bánik a golyóstollal, mint a hatlövetűvel, míg az Ian Fleming hívők vodkamartinit nyomnak a kémek markába, akcióval és izgalommal felrázva, valósággal nem keverve. Az első felfogásban készült alkotásokat általában thrillernek keresztelik, míg az utóbbit akciófilmnek, holott a téma mindkét megközelítése egy tőről fakad.

A James Grady bestsellere alapján készülő sorozat, a Condor a nagy sikerű Bourne-filmekhez hasonlóan mindkét filmes iskolából igyekszik szemezgetni. De míg Jason Bourne szó szerinti identitásválságát körmünket tövig rágva izgultuk végig a 2000-es évek közepén, addig a Condort jó eséllyel már két hét múlva elfelejtjük a nyakunkba zúduló sorozatdömpingben.

A fiatal CIA-elemző története egy, a maga idejében nagy sikerű feldolgozást már megélt: Sydney Pollack a hetvenes években adaptálta filmvászonra A Keselyű három napját Robert Redforddal és Faye Dunaway-jel a főszerepben. A film címét nem írják nagybetűkkel az Új-Hollywood krónikáiban, mégis az

a markáns rendezői és színészi jelenlét, ami a ’75-es verzióban megvolt, fájdalmasan hiányzik a mostani feldolgozásból.

A Condor első epizódja egy katyvasz, egyszerűen nem bánik jól a néző figyelmével. Sokszor úgy érzetem, nem is pilot epizódot nézek, annyira rosszul kezd bele a karakterek felépítésébe, és olyan esetlenül van felskiccelve a cselekmény. Miközben az események a maguk komótos tempójukban haladnak előre, úgy válik egyre kínosabbá az a mulasztás, hogy szimplán nem vagyunk érzelmileg beágyazva a történesek láncolatába, ennél fogva ügyet sem vetünk arra, ami történik.

A néző idegenkedésére a hézagos narratíva mellett a lapos színészi munka is ráerősít. A főszerepet játszó Max Irons karizmátlan jelenléte, valamint az olyan idegtépő félrecastingolások, mint Brendan Fraser, aki a sorozat antagonistájaként tűnik fel, csak tovább erősítik a nézőben a lemondást. Nagyobb nevek közül itt van még William Hurt, akinek karrierje végére úgy tűnik, az összeráncolt homlokú, militáns vezetők portréi maradtak, ebbe a sormintába jól illeszkedik a Condor.

A sorozat legnagyobb gyengéje, hogy a 10 epizódból álló első évad folytatásában cseppet sem vagyunk motiváltak, miután végigzongoráztuk az első részt. Egy pilot arra hivatott, hogy bevezessen minket a sorozat világába, majd az atmoszférával, az érdekes karaktereivel hétről-hétre visszacsábítson a képernyők elé. A Condor nem ez a sorozat. Legalábbis az első rész nem nyújtott semmi olyat, ami egy átlagos árulásokkal és izzadságszagú csavarokkal megspékelt B-kategóriás thriller ne szállítana le a számunkra.

A Condor mindezzel együtt nem ígérkezik egy botrányosan gyenge szériának. Az Audience sorozata valószínűleg nagyon nézhető, csupán nem kínál semmi olyat, ami miatt érdemes is lenne végignézni.

https://www.youtube.com/watch?v=ilE2272xqpk

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.