A nagysikerű Ramy közvetlen rokonaként fémjelzett Mo palesztin-amerikai szemszögből fedi fel a megsokszorozódott identitás báját és nyugtalanító valóságát. A Netflix gyártásában készült sorozat ugyan atmoszférateremtésből jeles, összességében várakozáson alul teljesít.
A kritika az első három epizód nyomán íródott.
Napjainkban – az amerikai streaming-platformok uralkodásának idején – a végtelennek tetsző tartalom és a politikai korrektség keresztmetszetében létrejött a sorozatoknak egy új tematikai alműfaja, aminek vizsgálatával feltehetőleg a „holnap” filmteoretikusai fognak foglalkozni. 2019-ben a Hulu gyártásában útjára indult a Ramy című sorozat, melynek címszereplője egy egyiptomi származású muszlim-amerikai, aki „duplaidentitásait” javarészt komikus, helyenként drámai helyzetek lévén éli meg. 2021-ben (többek között) Taika Waititi gondozásában jelent meg az FX Reservation Dogs című coming-of-age sorozata, amiben egy indián rezervátumban élő őslakos tini-csapat térképezi fel önmagát – a megsokszorozódott identitások szorításában. És immár a Netflix is csatlakozott ehhez a tendenciához Mo című sorozatával, amiben egy palesztin-amerikai férfi egyensúlyozását láthatjuk palesztin identitás, muszlim vallás és a megtapasztalt amerikai gyökerek között.
Gyártási szempontból ezen sorozatok kisköltségvetésű produkcióknak számítanak és noha különböző streaming-platformoktól származnak, ugyanaz a produceri stratégia érhető tetten mögöttük.
A végeláthatatlan tartalmak korában olyan sorozatokként pozícionálhatóak a filmipar piacán, amelyek egészen konkrét célközönséggel rendelkeznek.
Jelen esetben különböző, Amerikában élő etnikai-vallási kisebbségeket megcélozva. Továbbá mindhárom sorozatban a komikus alaphangulathoz egy mélyebb, drámai réteg is társul, rávilágítva olyan társadalmi problémákra, melyek ezen sorozatok célközönségét valóban érinthetik.
A Mo már csak azért sem vonhatja ki magát a fenti rokonságból, mert társírója az a Ramy Youssef, aki a Ramyt is jegyzi íróként és szereplőként. A Mo – Youssef és Mo Amer, palesztin-amerikai humorista négykezesében – egy szívvel-lélekkel, empátiával, leckékkel és pofonokkal megfűszerezett sorozat, de a jószándék ellenére lemarad a nagytesó (Ramy) frissességétől és humorától.
A címszereplő Mo (Amer) Houstonban él legális papírok nélküli bevándorlóként, annak dacára, hogy élete nagyrészét az Államokban töltötte – menedékjogi kérelme két évtizede porosodik egy illetékes fiókjában. A hatóságokat megkerülve Mo feketén dolgozik, ami különösen nagy bizonytalanságot jelent úgy, hogy apa nélkül, családja rangidőseként kell vigyázzon anyjára, Yusurára (Farah Bsieso) és öccsére, Sameerra (Omar Elba). A létfenntartási és állompolgársági problémák mellékzöngéjeként Mo életébe specifikusabb motívumok is bekerülnek – ilyen a katolikus-mexikói barátnővel, Mariával (Teresa Ruiz) való komoly-komolytalan összeférhetetlenség vagy a Mo tetoválását övező családi konfliktus, ami haramként (tiltásként) ellentétben áll vallásának szabályaival.
A sorozat erőssége, hogy karakterein és helyszínein keresztül létrehoz egy olyan (palesztin sajátosságokkal egyaránt rendelkező) miniverzumot, ami érezhetően csak egy szelete Amerikának – de éppen emiatt válik belakhatóan otthonossá.
A helyszíneket bemutató totálok (establishing shots) egy pillanat alatt jellegzetessé és bensőségessé teszik azt a kavalkádot, ami a figurákat körülveszi. Ebben a világban egyszerre ordít a rapzene és anyuka is, hogy kész a hummusz. Ebben a világban arab kávéházak vannak középkorú férfiakkal, akik az 1967-es hatnapos háborúról vitáznak. Ebben a világban ugyanúgy fontos a vallásos törvények szerinti élet és az, hogy akciós áron vásároljunk a Targetből. Az eklektikus szinkretizmus jelenik meg a Mo többnyelvűségében – ahogyan figurái egyik mondatról a másikra váltanak angolról arabra vagy éppen spanyolra.
Az árnyalt, (történetmesélési) lehetőségekben gazdag atmoszféra, a palesztin-amerikai hétköznapi élet – számunkra, kívülállók számára – nem hétköznapi tapasztalata mégis kihasználatlanul marad. A Mo erőteljesen moralizál. Leckét ad a család szentségéről, szerfüggőségről vagy éppen a harag kártékony hatásáról,
mintha a saját társadalmi felelősségének terhe alatt megrekedne.
Nem mer igazán meglepő lenni. A sorozat, ami Amer „fél-életrajzi” történeteként van jelen, meglehet, hogy karakter-színész közötti közelsége miatt teszi öncenzúrázóvá az anyagot. Míg ugyanez a „fél-életrajzi” jelleg a Ramyban egy végtelenül humoros önkritikát és izgalmasan megosztó karakterdöntéseket hoz a felszínre, a Moban egy olyan figurát, aki a körülmények – empátiát kivívó – áldozata.
A felépített világ kiaknázatlansága a Mo humorán ismételten nyomot hagy. A szellemesen megírt verbális humor túlhasznált, a helyzetkomikum és a karakterből fakadó komikum alulreprezentált. Holott éppen ezek révén lehetne aratni egy olyan közegben, ahol a megsokszorozódott etnikai, vallási és kulturális identitás alapértelmezett jellemző. Kivételként viszont ott van Mo anyja, Yusura, aki nem akar szellemeset mondani, de karakteréből adódóan humorral tölti fel a sorozatot. Az anya reakciója, aki a meglőtt fia karját vizsgálva mélységesen megrendül egy eltitkolt tetoválás látványától, jóval humorosabban adja át azt, hogy mit jelenthet palesztin-amerikainak lenni, mint bármelyik tökéletesre csiszolt replika.
Ramy Youssef és Mo Amer sorozata – említett sorstársaihoz hasonlóan – tematikái és főleg (palesztin-amerikai) karakterei révén valóságos hiánycikként konfigurálódik a streaming-piacon, mindazonáltal egy olyan tendencia folytatását jelöli, ami az utóbbi években egyre jobban felhívta magára a figyelmet.
A Mo távolról sem bukás, de éppen ezért fájó látni, hogy az általa teremtett lehetőségekhez képest várakozáson alul teljesít.
A houstoni Mohammed tehát tényleg nem próféta és nem váltja meg kialakulófélben járó szubzsánerjét. Arra viszont emlékeztetheti nézőjét, hogy van potenciál az ilyen típusú történetekben, ahol a mi kis globális falunk – minden varázsával és nehézségével együtt – megnyilatkozik előttünk.
A Mo a Netflix kínálatában érhető el.
