Sorozat

Súlytalan, de szerethető szörnyhajsza – Monarch: A szörnyek hagyatéka

monarch-legacy-of-monsters-godzilla

A Monarch: A szörnyek hagyatéka természetesen nem prezentál olyan nagyszabású szörnybunyókat és rombolást, mint mozis elődjei. Karaktereiben és emberi történeteiben azonban valamivel érdekesebb. Így az összkép is egészen kellemes. Kritika az első két rész alapján.

Mindenkinek meg vannak a maga filmes „bűnös” élvezetei. Azok a sokat kritizált franchise-ok, amelyeknek ugyan – esetlegesen – látja a hibáit, mégsem tudja ilyen vagy olyan okok miatt nem szeretni őket. És ezzel nincs is semmi baj. Sőt! Ezért sem szerettem a „bűnös élvezet” kifejezést, mert nincs semmi szégyellni való abban, ha az ember szeret egy „rossz” filmet, sorozatot vagy bármit. Tökéletesen lehet úgy szeretni valamit, ha közben látjuk és felismerjük a hibáit, butaságait. (Mert attól, hogy szeretsz valamit nem feltétlen kell lesöpörni az azt ért kritikákat.)  Sokaknak ilyen a Halálos iramban világa, másoknak meg a Transformers filmek. Nekem a MonsterVerse ilyen, aminek TV-s leágazása,

az Apple +-on debütált Monarch: A szörnyek hagyatéka épp olyan, amit várni lehetett.

Mozis előzményeihez képest kevésbé monumentális, cserébe az emberi részei is jóval kevésbé erőltetettek. Nem formabontóan érdekes vagy karfaszorítóan izgalmas, de azért szerethető.

monarch-a-szornyek-hagyateka-kurt-russel

A Lionsgate/Warner Bros. 2014-es Godzilla-filmmel indult szörnyfilmes univerzuma egy egészen különös, öszvér, aminek mind a négy része más és más mentalitásban született. Gareth Edwards filmje egy komor, már-már kozmikus horrorként funkcionáló katasztrófafilm. Az ezt követő Kong: Koponya-sziget egy irtó stílusos – háborús filmes elemekkel spékelt – ponyva kaland lett. A Michael Dougherty (Godzilla 2. – A szörnyek királya) klímaválságos allegóriát kevert a Toho stúdió klasszikus szörnyfilmjei előtti tisztelgésébe. A Godzilla Kong ellenben pedig végre az egyik szörny (Kong) válhatott valódi, saját történettel és úttal rendelkező főhőssé.

De két közös tulajdonság is volt ezekben a filmekben. Egyfelől: irtózatosan látványosak és markáns, sajátos képi világgal bírnak. Másfelől pedig nagyjából ugyanazért érte őket kritika: a jellegtelen emberi karakterek és az ő drámáik/történeteik kidolgozatlanságai, elnagyoltságai és alulírtsága miatt. Így az ezen filmek közötti üres tér kitöltésére szolgáló Monarch: A szörnyek hagyatéka sorozat előtt is a következő kihívások állnak. Képes lehet-e a „tévés” keretek között is kellően látványos szörnybunyókat szállítani? Tud-e a mozifilmes elődjeivel ellentétben olyan emberi karaktereket és sztorikat prezentálni, hogy akkor is kitartson az érdeklődésünk, ha épp nincsenek kaijuk a képernyőn?

monarch-a-szornyek-hagyateka-wyatt-russell

Utóbbi az igazán kardinális kérdés. Hiszen míg egy kétórás szörnyfilmbe beleférhetnek a sótlan emberi karakterek, egy majd 10 órás évadot már sokkal nehezebb így végigszenvedni. Hiszen azt meg senki sem várhatja, hogy ennek többségében kaiju-pankrációt nézzünk majd. Vagy aki eddig erre számított, azt most ki kell ábrándítanom:

a Monarch nem egy Godzilla-sorozat.

Legalábbis az első két epizód alapján. A nagy G. eddig ugyanis csak pár – a 2014-es film idején játszódó – rövid flashback-snittben tűnt fel, és vélhetően ez így is marad. (Feltéve, a készítők tartják magukat a filmek kánonjához. A 2017-es Szörnyek királyában ugyanis megemlítik, hogy Godzilla az első filmben látható San Francisco-i csetepaté után nem mutatkozott. A sorozat ezt érintő szála pedig a két film között játszódik.)

A Monarch cselekménye több idősíkon indul. Egyszerre szolgál a Kong: Koponya-sziget előzményeként és a 2014-es Godzilla közvetlen folytatásaként. Az első történet a Kongban megismert, itt még jóval fiatalabb Bill Randára (a karaktert ott alakító John Goodman be is ugrik egy cameo erejéig) fókuszál. Aki a Lawton csatahajó – a Kong-filmben említett – tragédiája után megszállottan keresi a titánok létezésének bizonyítékait. Ekkor hozza össze a sors Dr. Keioko Miurával és a Lee Shaw hadnaggyal (Wyatt Russel), akiknek a munkája eredményeként majd megszületik a szörnyeket kutató Monarch.

A másik sík 2015-ben játszódik. Ennek főhőse Bill unokája, Cate, aki a nemrég elhunyt apja ügyeit intézni érkezik Tokióba. Itt azonban nem csupán azzal szembesül, hogy az öregnek volt egy másik családja (felesége, gyereke), hanem hogy a munkája terén sem volt őszinte. Mostohatestvérével ugyanis olyan nyomokra bukkannak, amik összefüggésbe hozzák apjukat – az ekkor még nem nyilvánosan működő – Monarch-kal.

A kettő történet közül egyértelműen az előbbi az izgalmas. Nem csak azért, mert egyelőre csak ebben láttunk új szörnyeket. Hanem mert a hangulatában is jobban eltalálja azt a kalandos, felfedezős hangulatot, ami igazán jól állhat ennek a sztorinak. Noha a szörnyfilmeket elsősorban nyilván mindenki a rémek és a rombolás miatt nézi. Ám az igazán emlékezetes darabokban épp olyan erős az emberi tényező. A Monarch múltbéli részei ugyan e téren nem sok újdonsággal szolgálnak, de karizmatikus és szerethető karaktereket mozgatnak.

Miközben finoman építi a – valószínűleg – későbbi konfliktusokat okozó személyes drámákat is.

A 2015-ben játszódó sztori, legalábbis annak az expozíciója viszont egy nagyon furcsa ellentmondásra épül. A kaland helyett inkább a tipikus összeesküvés-thrilleres narratívát használja, ahol a hősök valami olyanra bukkannak, amire nem kéne. Ezután pedig rögtön a titkos szervezet célkeresztébe kerülnek. Ezzel csak egy baj van: láttuk a filmeket. Tudjuk, hogy – azok alapján – a Monarch nem egy gonosz szervezet. Nem ő felel a szörnyek pusztításáért, és nem szokása szemtanúkat eltüntetni. Már eleve az is furcsa, hogy Godzilla színrelépésével hogy nem lett a Monarchból egy világszinten ismert szervezet. A Monarch nem a Resident Evil-franchise Umbrella Corporationje. Ám a sztori ezen része valamiért mégis így mutatja be. Ami azért is fura húzás, mert párhuzamosan nézzük a múlt eseményeivel. Utóbbiban pedig éppen a szervezet alapítóiért kell izgulnunk. Ennek köszönhetően jóval több információnk van, mint a karaktereknek. Ez pedig kissé furán veszi ki magát egy olyan sorozatban, ami aktívan épít a rejtélyeskedésre.

monarch-legacy-of-monsters-joe-tippett-elisa-lasowski

Ami azonban kétségkívül izgalmas és egyedi adalék, az a világépítés, ahogy bemutatják, hogy Godzilla eljövetele miként változtatta meg a mindennapi életet. (A taxisofőr, aki szerint a San Francisco-i tragédia csak CGI-jal kreált hoax volt a pilot legjobb apró jelenete).

Szerencsére a második rész végén ebbe a sztoriba megérkezik – és természetesen már pár perces jelenlétével el is lopja a show-t – Kurt Russell (ő Lee Shaw idősebb énjét alakítja), akivel várhatóan ez a sztori is átáll majd az utazós, kalandosabb hangvételre.

Ami pedig a lényeget, a szörnyeket illeti: kivitelezés terén abszolút megállják a helyüket, akár a mozis változatokhoz mérve is.

Csak reméljük, hogy a jövőben többet szerepelnek majd – eddig ugyanis csak a pilot cold openjében és a részek fináléjában bukkantak fel.

A Monarch-sorozat nem sok tematikai újdonsággal színesíti a MonsterVerse világát. A karakterei is jó részt matinéfilmes toposzokból („habókos tudós”, „laza, kalandor katona”, „karakán hacker lány”) állnak. Ám nem is olyan „túltolva egydimenziós” figurák, mint sok hasonló film/sorozat gárdája. A meghatározó karakterjegyeik terén nem esnek idegesítő, modoros túlzásokba, így többnyire szerethetők. Még úgy is, hogy a jelenkori cselekmény – amúgy korrekt – karakterei kissé elhalványulnak a múltbéli trió mellett. A cselekmény is jócskán él tipikus és sablonos megoldásokkal. Ugyan az írás hangulata hasonló húrokat pendít meg, ám szerencsére azért messze nem süllyed le A szörnyek királya/Godzilla Kong ellen butaságainak szintjére. A tempó azonban egész jó, helyenként pedig kifejezetten hangulatos tud lenni – főleg a szörnymegjelenések horrorba hajló részei. (Külön plusz pont illeti a főcímet és a zenét.)

Így az összkép egyelőre ugyan kissé súlytalan, de a maga módján még kellően szórakoztató. Hogy ez így is marad, az főleg azon múlik, hogy mit tudnak kezdeni a felvetett rejtélyekkel, és hogy milyen organikusan/szépen tudják összefésülni a különböző idősíkok cselekményét, felvetett kérdéseit és hangulatát. Na, és persze ha kicsit növelik a kaiju jelenlétet, illetve a tényleges kalandot és az akciót. A Monarch: A szörnyek hagyatéka egy meglepően kellemes, vasárnapi szörnymatiné sorozattá nőheti ki magát. Ennél több egyelőre nincs benne, de talán nem is kell.

A Monarch: A szörnyek hagyatéka részei az AppleTV+ kínálatában érhetők el.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com