Sorozat

Sajtból lenne? – Moonhaven

A Moonhaven krimiparódiával és családegyesítő drámával is eljátszik, mindezt egy utópisztikus sci-fi környezetben. Pilotkritika.

A Holdra repít új sci-fi sorozatával az AMC. Legalábbis a történetében, de minőségében is megvan az ígéretes alap, amire akár egy gondolatiságában erős sci-fi épülhet. Mert a Moonhaven leginkább a sci-fi klasszikus gondolatébresztő vonala felől értelmezhető, így nem állítható a felületes, de domináns szuperhőstörténetek mellé (Loki, A Sólyom és a Tél Katonája), és a paranoia-dramaturgiát érvényesítő Invázió mellé sem. A Moonhaven a bolygóközi környezetet arra használja, hogy a kurrens problémákról szórakoztató módon beszéljen, és nem is annyira elrugaszkodott, mint az elkaszált A farkas gyermekei. Izgalmas kérdéseket felvető tévé-sci-fi, amiből hiányzik némi bátorság, hogy igazán lehengerlő történet legyen. Legalábbis a nyitóepizód alapján.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Körülbelül egy évszázadnyira járunk a jövőben, mikor Bella Sway (Emma McDonald) pilóta egy fontos követet, Indira Mare-t (Amara Karan) és csupaizom testőrét, Tomm Schultz-ot (Joe Manganiello) a Holdra szállítja. A Hold igazi utópia lett, mióta a Földet élhetetlennek ítélő „emigránsok” zöldellő édenkertté varázsolták egy szabad szemmel is látható részét.

Amikor megérkeznek, derül ki – ahogy az lenni szokott – az utópia valójában disztópia, és tartópillérei már repedeznek.

A szomszéd égitest zöldellő gyepén egy fiatal lány holttestét találják, aki Bella testvére volt, habár a pilóta a létezéséről semmit sem tudott. Igazi családdráma bontakozhatna ki a Földet elhagyó anya hagyatéka és a hátrahagyott lány énkeresése nyomán, de a Moonhaven ezt egyelőre a halogatja. A sorozat ehelyett tetszetős krimiparódián keresztül mutatja be a holdiak orwelli világát. A Holdon az életet az úgynevezett IO irányítja, ami csillogva magasodik az itt élők fölé. Az emberekbe rejtett chipeken keresztül pedig senki sem marad előtte rejtve. Itt a detektív (a Lostból, vagy A gyűrűk urából ismert Dominic Monaghan) feladata sem több, mint megnyomni a gombot és már meg is van a gyilkos.

Moonhaven-Dominic-Monaghan

Nem nehéz látni a holdi élet viszontagságait, ahol a személyiségi jogok ismeretlenek, helyette mindenki boldogan veti alá magát a mesterséges IO akaratának. Interplanetáris kommuna a Nagy Testvér árnyékában, a Moonhaven mégis több egyszerű Orwell parafrázisnál. Ebben a világban a Föld túlnépesedett, az eget füst teszi átláthatatlanná, míg a Holdon – úgy tűnik – megvan a bölcsek köve. A messze esett alma mondja meg a fának, mi a helyes. A fordított tanítás pedig kis túlzással fordított kolonializációként is felfogható.

A Moonhaven eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha a Földet az onnan távozók leszármazottjai gyarmatosítanák újra – egyelőre szellemileg.

A szűk kisebbség a fejlettebb technológiával és magasabb rendűnek kikiáltott ideológia zászlóra tűzésével terelgetné a túlnyomó többséget. Végül is ezt tette Európa a 16. századtól a 20. közepéig, de a kétpólusú rendszer ma is sok helyütt érvényesül. Ebből a kiinduló szituációból nem olyan furcsa, hogy a sorozat a politikai következményekre is figyel, legalábbis ígéri, hogy nem hagyja elvarratlanul.

Moonhaven-Emma-McDonald-Dominic-Monaghan

Mielőtt elvesznénk az értelmezések tengerében és spekulálnánk a további epizódokról, meg kell jegyezni, a Moonhaven eddig csupán felvillantotta, mire lehet képes. Vagy gondosan elhintett cselekménymagok, vagy biztonsági játék, ami vaktyúkként is talál szemet. Bízzunk benne, hogy az utópisztikus detektívparódia, a politikai vetület, és a holdiak szenzitív kultúrája is tart valahová. Utóbbira már most igaz, hogy lélegző, valóban százéves múltra visszatekintő tökéletes világnak tűnik az, amit a sorozat nyomban elkezd leépíteni.

A Hold utópiája mintha csak a tudatlanságra épülne, ami ellen vannak, akik küzdenek. A többségre mégis igaz, a holdiak előbb éreznek, aztán gondolkodnak – ha egyáltalán – és harmóniában élnek a természettel. Eszközeik fából készülnek (igen, a finommechanika is), az ábécét táncolva tanulják, az ének pedig az élet minden területének elengedhetetlen kelléke.

A sci-fire oly jellemző fejlődésfétistől távol áll a holisztikus világkép, ami a hinduizmusból, buddhizmusból és más keleti háttérből ered.

Visszafelé gyarmatosító keleti kultúra. Tökéletesebb környezetet nem is kívánhatna magának Peter Ocko kreátor sorozata. A Hold a science fictionnek eddig mintha csak ugródeszka lett volna, aminek gravitációját az űrhajók kihasználva jutnak el távolabbi bolygókra. A Hold volt már egyszerű terminál (Ad Astra), de gigászi kaszinó is (Pluto Nash). Még a 2009-es Hold című filmben is legfeljebb az anyabolygó kinyújtott végtagjaként lehet róla beszélni, ezért is izgalmas a Moonhaven fordított gondolkodása. Párhuzam képződött a margóra szorított égitest és a marginalizálódott kultúrák közt, a kérdés csupán az, mihez kezd ezzel a sorozat.

Még öt epizódban tud bővülni a kétségkívül színes, de nem túl mély széria. A vizualitás ugyan nem tudja felvenni a versenyt más sokkal ikonikusabb, sőt eredetibb koncepciókkal, ami ez esetben mégsem jelent semmit. Ha ígéreteit bátrabban betartja, és folytatja a felületességet elutasító formát, akkor kisülhet belőle egy tartalmas sci-fi világ, aminek nincs szüksége színes-szagos űrhajókra sem. A Föld hozza az észt, a Hold hozza az érzelmeket, a találkozás csakis sikeres lehet. Téma van bőven, már csak ki kell azokat fejteni.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés