Sorozat

A szellemességüket vesztett sitcomírók tragédiája – Mr. Mayor

Két sitcomos nagyágyú és egy imádott színész sem jelent garanciát a sikerre. A 30 Rock alkotóinak új sorozatával nem a kidolgozatlanság a legnagyobb baj, hanem hogy írói láthatóan már nincsenek képben napjaink közérzetével, így nem is tudnak viccet csinálni belőle. A kritika az első két epizód alapján íródott.

A 21. század legjobb vígjátéksorozait összegyűjtő listánkról nem maradhatott le a 30 Rock (kevésbé ismert magyar címén A stúdió), ami bár inkább a kritikusok körében és főként Amerikában aratott nagy sikert a 2006 és 2013 között futó évadaival, abszurd, maró és nyíltan politizáló humora úttörőnek számított és különböző mémek formájában máig aktívan él a köztudatban. Alkotója és főszereplője az egyik legmeghatározóbb női komikus az elmúlt két évtizedből, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy

Tina Fey egykor kivételesen éleslátó humora nem tud lépést tartani a korral.

Fey egyik 30 Rockos írótársával, Robert Carlockkal közösen alkotta meg a Mr. Mayor című vígjátéksorozatot, melynek első két epizódja a héten debütált az NBC műsorán. Nem ez Fey és Carlock első közös sitcomja, és bár az Unbreakable Kimmy Schmidt nem ért fel a 30 Rockhoz, így is siker volt. Nem csoda hát, hogy következő projektjük is zöld utat kapott, ami eredetileg egy Jack Donaghy politikai karrierjét nyomon követő 30 Rock spinoff lett volna, de szerencsére Alec Baldwinnal végül nem tudtak leszerződni, így a fájdalmasan gyenge humorú Mr. Mayor legalább a 30 Rock emlékét nem szennyezni (arra pont elég a tavalyi reunion special).

Baldwin helyett lépett a képbe a sitcomkirály Ted Danson, akibe a nyolcvanas-kilencvenes években futó Cheers miatt szeretett bele a világ, majd pár évtizeddel később a The Good Place miatt szeretett bele újra. Mivel a túlvilágon játszódó sorozat tavaly befejeződött, adta magát, hogy egy új sitcom élére álljon, ám

a Mr. Mayor méltatlan a színész karizmájához és komikusi tehetségéhez.

Danson alakítja Neil Bremert, a régóta nyugdíjba vonult üzletembert, aki azért indul Los Angeles polgármesteri posztjáért, hogy valamivel büszkévé tegye egyedül nevelt lányát. Bremer azért tud nyerni, mert eleve nagyon gyenge a mezőny, ugyanis senki nem vágyik erre a pozícióra. A sorozat egyfajta alternatív poszt-koronavírus világban játszódik, bár erre egyedül egy rövid felvezetés utal, amit nyilvánvalóan már utólag vettek fel hozzá, ugyanis a forgatókönyv a járvány előtt készült – ezért nem is érzékelhető, hogy egy COVID utáni Amerikában vagyunk.

Bremernek fogalma nincs a politikai vezetésről, és különösebben az embereinek sem, hiszen senki nem gondolta, hogy nyerhet. Bár az “olyan ember kerül befolyásos politikai pozícióba, akinek semmi köze a politikához” történettípus rengeteg humoros lehetőséget hordoz magában, enyhén szólva szerencsétlen ötletnek tűnik ezt akkor elővenni, amikor a négyéves Trump-elnökség egyszerre szánalmas és félelmetes végét éljük éppen.

Kinek van most kedve azon nevetni, hogy egy hozzá nem értő gazdag üzletember önző érdekből kerül felelős hatalmi pozícióba?

Más lenne a helyzet, ha Az alelnökhöz hasonló kegyetlen szatírát látnánk, de Danson figuráját szerethető bohócként alkották meg, aki vélhetően idővel majd megtanul felelősségteljes politikusként viselkedni. Ember legyen a talpán, aki ezt kivárja, ugyanis az első két epizód semmi okot nem ad a nézői kitartásra. Hiába a remek színészgárda (Danson mellett többek között Holly Hunter, a Crazy Ex Girlfriendből ismert Vella Lovell és az SNL-es Bobby Moynihan alakítják a főbb szerepeket), az epizódok cselekménye unalmas és szanaszét eső, a jó poénokat pedig nagyítóval kell keresni benne.

30 Rock rajongóként nem az a legfájóbb, hogy a Mr. Mayor forgatókönyve összecsapott és nem eléggé vicces, hanem annak tanúbizonysága, hogy akik tíz éve még zseniálisan tudtak humorral reflektálni a világ történéseire, mára láthatóan teljesen elveszítették rálátásukat a jelenlegi helyzetre. A vígjátéknál semmilyen másik műfaj nem öregszik gyorsabban, ezért a legnépszerűbb sitcomok sem kerülhetik el, hogy humoruk idővel elavulttá, neadjisten sértővé váljon (lásd: a Jóbarátok problematikussága körüli viták). Ugyanez az átok gyakran éri a vígjátékírókat is, pláne, ha politikával akarnak viccelni (lásd: A hivatal alkotógárdájának Űrhadosztály című sorozata). Bár Fey és Carlock nagyon-nagyon szeretnének okos humorral reagálni napjaink trendjeire, csúfosan elbuknak ebben.

A politikai működés kritikájában a sorozat a cinikus 30 Rock és a nagyszívű Városfejlesztési osztály közé próbálja helyezni magát, de két szék közé zuhan.

Az írók nem egyszerűen nem értik napjaink problémáit, hanem félreértelmezik: minden konfliktust a “woke” kultúrára, vagyis a társadalmi érzékenységre hegyeznek ki, kvázi azt állítva, hogy ma már képtelenség olyan, progresszívnek szánt politikai döntést hozni, ami nem háborítja fel a baloldal valamelyik részlegét. És míg ebben a meglátásban van igazság, a probléma teljes lebutítása és az egysíkú karakterek (Holly Hunter ellenszenves baloldali aktivistáját mintha egy konzervatív karikaturista rajzolta volna) bosszantóan felszínessé teszik a sorozatot. Lehet, hogy a mai kiélezett helyzetben már elképzelhetetlen a demokrata Liz Lemon és a republikánus Jack Donaghy barátsága, de a 30 Rock még érvényes kritikát tudott megfogalmazni az amerikai politikai helyzetről, a Mr. Mayor viszont már egyáltalán nem – miközben pont az amerikai politikai helyzetről akar szólni.

A jelenlegi közérzetről és bonyolult társadalmi-politikai kérdésekről a Mr. Mayornél sokkal árnyaltabban mesélnek az új generáció által készített vígjátéksorozatok, de a probléma nem feltétlenül a korból fakad. A Városfejlesztési osztályt alkotó Michael Schur például továbbra is tényező tudott maradni a Brooklyn 99: Nem százas körzettel és a The Good Place-szel, a szintén egykori 30 Rockos írógárda-tag Tracey Wigfield pedig remek humorral és a woke kultúra árnyaltabb megközelítésével készítette el a nyolcvanas-kilencvenes években futó nagy sikerű Saved by the Bell rebootját – ha valaki a 30 Rock humorára vágyik, abban hamarabb megtalálja, mint a Mr. Mayorben.

Lehet, hogy a Mr. Mayor csak egy kivételt képező tévedés Fey és Carlock karrierjében, és az sem kizárt, hogy a későbbi részekben (vagy berendelés esetén a további évadokban) sikerül megtalálni a humort és helyrehozni a félrekomponált hangvételt, de ahhoz az alkotóknak kicsit hátrébb kéne lépniük és alaposabban megvizsgálniuk a világot, amiből ütős vicceket szeretnének csiholni.

Rácz Viktória

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben és az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2019-ben. Jelenleg több portálra és nyomtatott újságba is ír kritikákat. A midcult elkötelezett híve, szereti a szatirikus hangvételű alkotásokat, a dialógusközpontú filmeket és Taika Waititit.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya