Sorozat

Ó, testvér, merre visz az utad? – Az Úr sötét anyagai (2. évad)

úr sötét anyagai

Visszatért az HBO tavalyi sikersztorija, a BBC-vel közösen készített fantasy-adaptáció Philip Pullman regénysorozatából. Az Úr sötét anyagai a második etapra sem vesztett eltökéltségéből, ami a világépítést illeti, és a lelkesedéséből, ami a történetmesélést. A cikk a 2. évad első 5 epizódja alapján készült. 

Lyra (Dafne Keen) és dajmónja, Pantalaimon (Kit Connor) egy különös világba kerülnek, egy városba, ami teljesen kihalt. Egyetlen emberrel találkoznak, Will Parryvel (Amir Wilson), egy tizenéves fiúval, aki az apját keresi világokon át. Útjuk tehát itt keresztezi egymást, Cittàgazze-ben, ahol egy maroknyi gyermek él. A várost, pontosabban annak felnőtt lakosságát ugyanis egy lélekcsapoló dementor utánérzés, a specter képviselői kipusztították. A két gyermek az apjukat keresi, Lyra Asrielt (James McAvoy), Will pedig Johnt (Andrew Scott). Nyomukba szegődik Lyra anyja, Mrs. Coulter (Ruth Wilson) és Carlo Boreal (Ariyon Bakare), céljuk pedig nem más, mint az utazás lehetősége a multiverzumban, vagyis egy titokzatos kés megszerzése, amivel kaput lehet nyitni közöttük.

A második évad nem meglepő módon, a trilógia második kötetét adaptálja, magyarban A titokzatos késre keresztelt felvonást. Ebből kifolyólag növekszik a tét, a ciklus tárgyalása kezdődik meg, vagyis a központi konfliktusok kiterjesztése. Míg az első évad az alethiométer nevű ketyere és az északi fény, az Auróra Borealis misztikuma köré szerveződik, addig a második a minden anyagot (beleértve a teret is) átszelő penge és a kiválasztottnak tartott gyermek köré. Hogy Lyra és Will közül ki a delikvens, az nagyban függ a cselekmény kontextusától. 

Az Úr sötét anyagainak második évadában csupán egyetlen kivetnivalóm van: továbbra is több a kérdés, mint a válasz. 

Az első évadban felvetett kérdések némelyike igen, de több másik alig, vagy egyáltalán nem kapott még választ. Azt már tudjuk, hogy a dajmónok és az emberek közötti kötelék megszakítható, de azt nem tudjuk továbbra sem, hogy miért eredményez halált ez az elmetszés, vagy megfordítva a kérdést; hogyan tudja a Magisztérium halál nélkül elvágni a kapcsot. Most a legnagyobb kérdés, hogyha adott egy portál, amelyen keresztül más világok is elérhetők, miért nem használták ki eleddig, és miért nem igázzák le az összeset? 

A Magisztérium és Mrs. Coulter azért nem igázza le a világokat, mert nem ez a céljuk. De akkor mi az? Ez az, ami még továbbra sem világos. Leginkább meg akarják ismerni a Por, vagyis a felnőttekre serdülőkor után telepedő aura lényegét, akárcsak Lyra és az újdonsült támogatója, a sötét anyag-kutató Dr. Malone (Simone Kirby), továbbá mi magunk is. Persze a gonosz erőhöz gonosz tett dukál, és gonoszkodnak is rendesen: például lebombázzák a boszorkányok földjét, de ezt leszámítva meglehetősen tétlennek tűnik az ellen ebben az évadban, mintha csak loholnának a cselekmény után. Sőt, a Magisztérium újdonsült vezetője, MacPhail atya (Will Keen) egyenesen bárgyú hatást kelt a Coulter által manipulált „vezér” szerepében. Coulterről pedig lerí, hogy egyetlen vágya, hogy lánya, Lyra számára biztonságos világot teremtsen. 

Mi következik ebből? Kis túlzással élve az, hogy a második évad közepéig még továbbra sincs kimondva egyértelműen, milyen egyedi, valódi veszélyt jelentő, sötét célok irányába lavíroz a főgonosz haderő, miért illeti meg őket a méla undorunk. Magyarul nincs mitől igazán félteni Lyráékat pláne, ha minden helyzetben nemes egyszerűséggel csúsznak ki karmaik közül, az értük való szurkolással pedig mintegy a gonoszokat is támogatjuk. 

Koncepciónak nem volna rossz, hogy tudunk a rosszfiúknak is közvetetten szurkolni, de ahhoz kellene némi plusz réteg. Összességében Az Úr sötét anyagai így egyelőre polarizálatlannak hat. 

Mindazonáltal ez nem azt jelenti, hogy elvesztette volna a potenciálját, vagy hogy kifulladt volna a sorozat. Csupán azt, hogy a túl sok expozíció végett kissé megtelepszik, és olykor csak a cliffhanger képes visszarántani az adrenalinszintet. Ez a higgadtabb történetvezetés nem hiba, inkább fejlődés. Ahogyan a regényfolyam maga, az Északi fényben tapasztalható ifjúsági kalandregényes jelleg eggyel komolyabb hangnemre vált A titokzatos késben. Egyre több politikai felhang keveredik a szólamba, főként Coulter ármánykodása révén, aki egyébként a legkomplexebb karakter a maga női, anyai dilemmáival, a jó és a rossz közötti határon való sasszézásával.

A folytatásban érezhetően visszavettek az alkotók a sokszor túlságosan gyerekesnek tűnő lélekállatok játékidejéből, ami pedig megmaradt, mindinkább aktivitásra sarkalják őket. A széria eddigi legizgalmasabb és legérzelmesebb akciója Lyra és anyja, illetve a dajmónjaik közötti testi-lelki párharc. Ha úgy tetszik,

Az Úr sötét anyagai a Varázsvilág könnyedebb régióiból indulva esterosi mélységekbe igyekszik. Hogy célba ér-e, a folytatásból kiderül.

Legutóbb félévadnál, négy epizódnál tartottam és valahol ott hagytam abba, hogy Az Úr sötét anyagai bizalomgerjesztő young-adult fantázia-átirat. Azóta eltelt több, mint egy év, és sok víz lefolyt a Dunán. Többek között további négy epizód és még egy fél évad. Mi változott a második felvonásra? Minden, de a lényeg nem – ezt már az Animal Cannibals is megénekelte. Hogy mi az összefüggés e fantasy-széria és a magyar mainstream rap úttörői között? Nos, semmi. Csak névben. Ez még mindig az a beszélő állatos mese, amit tavaly megismert és megszeretett a sorozatkedvelők java. A lelke továbbra is a helyén van, és remélem, nem vágja el ezt senki és semmi. 

Avatar

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés