Sorozat

Óda Birmingham gengsztereihez – Peaky Blinders

A történelmi gengszterdráma eddigi három évada a bizonyíték arra, hogy a televíziózás manapság aranykorát éli. A Peaky Blinders legújabb, jelenleg is futó negyedik évada az eddigi legvéresebbnek és legizgalmasabbnak ígérkezik – még nem késő felszállni a hype-vonatra!

A Peaky Blinders egy történelmi gengsztersorozat, amely a két világháború között játszódik Birminghamben. A brit és amerikai gengszterfilmek szerelemgyerekeként született sorozat valós történelmi alapokon nyugszik – és itt nem csak a történelmi keretekre kell gondolni. A Peaky Blinders egy valós banda volt az 1890-es évekbeli Birminghamben. Nevüket a városi legenda szerint ellenzős sapkájukba varrt borotvapengéjükről kapták (tehát peaky mint a sapka ellenzője), amelyet fegyverként használtak, például az ellenség megvakítására (azaz blinders mint vakítók). Steven Knight, a sorozat kreátora e legendára építve támasztotta fel a bandát, csak most az 1920-as évekbe helyezve, s a bandát családdá egyesítve, amelynek vezetője a karizmatikus Tommy Shelby (Cillian Murphy) lett. A valóságban ekkorra azonban Birminghamet már egy bizonyos Billy Kimber uralta – így adta magát, hogy őt tegyék a Peaky Blinders első évadának antagonistájává, akit Charlie Creed-Miles megformálásában láthatunk –, Londonon pedig két gengszter, az olasz Darby Sabini és a zsidó Alfie Solomons osztozkodott – ők pedig Tommy második évadbeli ellenlábasaiként jelennek meg a sorozatban Noah Taylor és Tom Hardy alakításában.

A történelmi aspektus mellett a Peaky Blinders erősen épít az amerikai és brit gengszterfilm hagyományaira, utóbbiból leginkább a gengszter megélhetését, illetve a hősöket használták fel – azaz a lóversenyek megbundázása és a bukmékerek „védelme” mint bevételi forrás, a gengszterek háborús előélete, valamint a rendőr ábrázolása mint korrupt erőszaktevő –; előbbi pedig több rétegben is felfedezhető a sorozatban, egyrészt bizonyos alműfajok megidézéseként, másrészt konkrét gengszterfilm-klasszikusokra tett utalásokként. Ilyen alműfajok például a szindikátusfilm, amely a rendszer romlottságát tematizálja (nem egyszer maga Winston Churchill irányítja a piszkos ügyleteket a sorozatban), vagy a klasszikus amerikai gengszterfilm előzményének tartott underworld melodráma, amelynek főszereplője a szerelmes, sőt gyakran megtérő gengszter (az egyik fő, évadokon átívelő történetszál Tommyra és szerelmére fókuszál).

A számos intertextualitás közül a legegyértelműbb és legtöbb a Keresztapa-trilógiára vonatkozik,

s ez legfőképpen a család összetételében mutatkozik meg: Tommy sokban idézi Michael Corleonét mint a család fiatal vezetője; a legidősebb testvér, Arthur (Paul Anderson) Sonnyval és Freddóval is párhuzamba állítható, hiszen bár ő a rangidős, mégsem ő a geng főnöke, ráadásul gyakran a végletekig erőszakos, illetve – csak úgy, mint Freddo –  nem komolyan vehető, sőt esetenként kifejezetten szerencsétlennek mondható. Sonnyra még a középső testvér, John (Joe Cole) is hasonlít, meggondolatlanságában és agresszivitásában; Connie, a Corleonék egyetlen lánytestvére a Peaky Blinders Adáját idézi – kezdetben még sorsuk is hasonlóan alakul. Tom Hagennel pedig Michael (Finn Cole), a banda matriarchájának, Pollynak (Helen McCroy) az elveszett fia állítható párhuzamba, bár a fiú – már a nevében is – sokszor hajaz Michael Corleonéra is, akárcsak Tommy.

A Peaky Blinders azonban nem csupán a gengszterfilm műfajának kvázi enciklopédiájaként kiemelkedő: az elképesztően intelligensen megírt történet során olyan, mélyen és alaposan ábrázolt, egytől-egyig izgalmas karaktereket ismerhetünk meg, akik – legyenek akár valós, akár fiktív személyiségek – annyira valódiak, hogy szinte meglepődnék, ha egy birminghami látogatás során nem találkoznék velük az utcán. Természetesen ahhoz, hogy ennyire őszinték és hitelesek legyenek a szereplők szükséges egy elsőrangú színészgárda, amelyet minden további nélkül megkapunk. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Cillian Murphy élete egyik legjobb alakítását nyújtja a sorozatban, Helen McCroy minden gengszter-aspiráns nő példaképe lehet, az első két évadban a visszataszító rendőrt alakító Sam Neillt pedig még sosem utáltuk ennyire.

A lebilincselő cselekmény mellett a Peaky Blinders audiovizuálisan is magával ragadó. Gyönyörűen fényképezett jelenetek, a stratégiai pillanatban lelassított felvételek, művészien stilizált képek jellemzik a sorozat szemet gyönyörködtető képi világát. Azonban mindez nem lenne teljes a szenzációs betétdalok nélkül, amelyek vastagon aláhúzzák a Peaky Blinders egészét definiáló badass atmoszférát. Az ausztrál zenei géniusz, Nick Cave Red Right Hand című száma mint a sorozat főcímdala még csak a kezdet: olyan népszerű alternatív zenekarok dalai csendülnek fel, mint az Arctic Monkeys, PJ Harvey vagy a The White Stripes. A kortárs zene használatának kettős üzenete van: egyrészt ezek az előadók mind kívülállónak számítanak, akárcsak a Peaky Blinders gengszterei; másrészt pedig ezek a dalok azt szimbolizálják, hogy a bűn nem ragadt a múltban, a jelennek is ugyanúgy szerves része.

A sorozat első két évada leginkább a bandaháborúról, a vagyoni és földrajzi terjeszkedésről szól, a harmadik szezonban azonban – az eddig csak a háttérben felsejlő – társadalmi romlottságot és egy heist-akciót – magyarul egy mezei rablást – tematizál a sorozat úgy, hogy közben az emberi drámák megmutatásáról sem feledkezik meg.

A negyedik, azaz most futó évad felénél járva ismét a bandaháború kerül a fókuszba, amely egyre inkább személyes vendettává fajul. Az eddigi legkegyetlenebbnek ígérkező negyedik évad főgonosza Adrian Brody, aki remélhetőleg a hátralévő epizódokban már nem egy gyengén sikerült Marlon Brando-utánzatként fogja megformálni a vérszomjas olasz maffiózót, Luca Changrettát. Ezenkívül még jó néhány ismerős arcot láthatunk ebben a szezonban: Aiden Gillen Kisujj után most egy cigány gengsztert, Aberama Goldot játssza, de ismét láthatjuk néhány rész erejéig Tom Hardyt is mint a közönség kedvence, Alfie Solomons.

A Shelby-klán még legalább egy évad erejéig biztosan visszatér, így nem késő csatlakozni azon kevés magyarokhoz, akik ismerik a Peaky Blinderst és imádják minden pillanatát. A sorozat a BBC2-n fut, illetve a Netflixen is elérhető.

 

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com