Sorozat

Ölni kell, hogy szeretve legyél – Parfüm

Parfüm

Egy nemzetközileg szinte teljesen ismeretlen stáb tudta biztos kézzel újraadaptálni a Parfüm című krimit. A mába emelt kosztümös történet több mint egyszerű újrafeldolgozás.

1985-ben jelent meg először a még ma is élő német író és forgatókönyvíró Patrick Süskind A parfüm: egy gyilkos története című nagy hatású kosztümös regénye, amiből 2006-ban Tom Tykwer készített mozifilmet. A Netflix 6 részes német sorozata ehhez képest a jelenben játszódik, és nem magát az eredeti történetet dolgozza fel újra, mint a korábbi mozifilm, hanem alapanyagnak használja, és bizonyos motívumokat megtart belőle ahhoz, hogy hasonló hangulatot és motivációkat teremtsen a 20. és 21. századi Németországban.

Az eredeti a regény és a 12 évvel ezelőtti film ugyanis Jean-Baptiste Grenouille, a párizsi csatornákban az 1700-as években eldobott, koldusként élő, ámde páratlan szaglással bíró fiú története, aki előbb egy híres párizsi parfümkészítő mellett, majd saját magától tanulja meg a szakmát. És különösen azt, hogy a nagyon finom vörös hajú női bőrben vannak olyan illatok, amiket magunkra fújva elnyerjük mindenki szeretetét.

Ölni kell azért, hogy szeretve legyél.

Ezt a dilemmát az eredeti történeteknél jobban kifejti a modern korban játszódó német sorozat. Mindenféle moralizálás nélkül is azért feltehető a kérdés: talán azért van-e ilyen mértékű hangsúlyeltolódás, mert soha nem tapasztalt mértékben vagyunk szeretethiányosak mi, 21. századi emberek?

Saját kertjének medencéjében találják holtan a híres és gyönyörű szép vörös hajú énekesnőt. Az elsőt később mások követik. Az eredeti történetek ismerői már jól tudják azt, amit a rendőrség egyelőre nem ért: vajon miért van megkopaszítva és lágy részeinél kivágva az áldozat?

A szeretethiány mint fő motívum minden szálon: a jelenben két helyen és a múltban is végigvonul. Az előbbit vezető nyomozó magánéleti válsága a sorozat utolsó epizódjának végére – hogy, hogy nem – az afrodiziákumként működő parfüm segítségével oldható meg. De az első áldozat 5 fős baráti körében is sok az érzelmileg defektes. Ők lesznek a 6 epizód során a főbb gyanúsítottak. A 25 évvel korábbi idősávban a 6 fős társaság még gimnazista, a regénnyel és a parfümkészítéssel itt ismerkednek meg, és itt is a szeretethiány motiválja őket leginkább.

Noha az eredeti főszereplő, Grenouille története is magában foglalja a kitaszított, mindenki által megvetett gyermek későbbi éhségét a jó szóért, a mai korban játszódó sorozatban ez jóval hangsúlyosabban megjelenik.

Az utolsó epizód markánsan megjelenő üzenetéig azonban keserves az út. A hosszú snittes, kevés beszédű utalások a múltra vagy a jelen kapcsolataira, egy-egy fél szó, amiben az eredeti regényre lehet ismerni, és ami újabb és újabb kapcsolódási pontokat teremt, különösen vájt fülűeknek való. Ezek az egyébként a filmnek markáns hangulatot is adó filmnyelvi eszközök a már-már süketítő módon feszültségteremtő zenével parádés hangulatot és stílust adnak.

Az eredeti történet ismerete nélkül azonban az ember könnyedén csak kapkodja a fejét. A legtöbb filmadaptáció az eredeti alapanyag ismerete nélkül is megállja a helyét a nézőben. A Parfüm kétségtelenül szintet lép: az élmény csak a kettő együttes ismeretével lehet tökéletes.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya