Fókuszban Sorozat

Felmászni az amerikai álom-piramison – On Becoming a God in Central Florida

Kirsten Dunst is kiveszi a részét a tévé aranykorából, mégpedig nem is akármilyen szereppel. Megnéztük az On Becoming a God in Central Florida első két részét. 

Manapság már egyáltalán nem lepődünk meg azon, ha egy hollywoodi sztár átvándorol a kisképernyőre, hiszen a sorozatok presztízse jelentősen megnövekedett az utóbbi évtizedben. Az pedig már-már trendszerű, hogy középkorú színésznők a sablonos filmszerepek helyett a tévében találnak komplex karakterre (lásd: Amy Adams az Éles tárgyakban, Winona Ryder a Stranger Thingsben, Julia Roberts a Homecomingban, Christina Applegate és Linda Cardellini a Dead to Me-ben, Patricia Arquette A tettben és a Szökés Dannemorából című sorozatban, Reese Witherspoon, Nicole Kidman és Laura Dern a Hatalmas kis hazugságokban, stb).

Kirsten Dunst is meglátta a lehetőséget a több epizódon átívelő narratívában, és nemcsak főszereplőként, hanem producerként is beállt a gyakorlatilag újoncoknak számító alkotópáros, Robert Funke és Matt Lutsky mögé. A Showtime csatorna On Becoming a God in Central Florida című sorozatában ő alakítja Krystal Stubbst, a minimálbérért dolgozó édesanyát, aki az élménystrandon való gürizés mellett neveli a kisbabáját, miközben a férje a nappali munkája mellett azért küzd, hogy feljebb kerüljön a piramis-felépítésű FAM (Founders American Merchandise) ranglétráján – mindezt a kilencvenes évek Floridájában. A FAM megtestesíti az összes olyan céget, amiben emberek folyamatos beszervezésével, és a cég saját (drága) termékeinek eladásával lehet feljebb jutni, az Amwaytől kezdve a Zepteren át az Avonig.

A hurráoptimista piramis-cég működése maga az amerikai álom torz arca.

Krystal szerencsétlen férje (Alexander Skarsgård tökéletesen hozza a palimadarat) szentül hiszi, hogy a FAM alapítójának magabiztos szónoklatait tartalmazó motivációs kazetták hallgatása, a saját meggyőződése, és egy szmoking viselése elég ahhoz, hogy milliomossá váljon, és soha többé ne kelljen dolgoznia. Mindennek nemcsak ő issza meg a levét, hanem a családja is, akiket magával ránt a FAM-szakadékba – onnan pedig Krystalnak egyedül kell kimásznia.

Dunst – aki a vicces tinifilmeken, a cuki romkomokon és a Pókember-trilógián túl már többször bizonyította sokrétűségét (pl. Melankólia, Marie Antoinette) – eddig sem idegenkedett a tévé világától, hiszen az utóbbi években az egyik legemlékezetesebb alakítását a Fargo második évadában nyújtotta. Az On Becoming a God in Central Florida mégis fordulópontot jelenthet a karrierjében, ugyanis a teljesen rá épülő szériában percenként emlékezteti a nézőket arra, hogy csodálatos színésznő, akiről jogtalanul feledkezett meg Hollywood.

Az évadból eddig bemutatott két epizódban Dunst már átváltott a férjét mindenben támogató feleségből lecsúszástól rettegő, kétségbeesett nőbe, majd onnan kőkemény üzletasszonyba – és akkor még ki tudja, mit tartogat a következő nyolc rész.

Az amerikai álomért való mindenkin átgázoló küzdelem sok szatíra középpontját képezte már, de Krystal merőben eltér a Majd’ megdöglik érte, az Amerikai pszichó vagy A Wall Street farkasa morálisan védhetetlen antihőseitől. Krystal szegénységbe született, és számára már az is kvázi az amerikai álom, hogy van családja, munkája és egy háza. Ő nem az egója miatt törtet előre, hanem mert önhibáján kívül olyan helyzetbe kerül, hogy sok pénzre van szüksége és minél gyorsabban, ezt pedig a FAM-on keresztül tudja elérni. Azonban ettől még nem ártatlan virágszál, akit összetaposnak a gonosz emberek, hiszen hamar kiderül, hogy ha a saját (és a gyereke) túléléséről van szó, gond nélkül zsákmányolja ki még a végtelenül kedves és nagyon depressziós kollégáját (Mel Rodriguez) is. Korai lenne megjósolni, hogy a mérleg melyik irányba fog eldőlni az évadban:

Vajon Krystal is szívtelen haszonlesővé válik, vagy a befolyását arra használja majd, hogy bosszút álljon FAM-on?

A sorozat egyértelműen fekete komédia, de a szereplői nemcsak nevetségesek, hanem végtelenül tragikusak is. A hangvétel és a karakterábrázolás leginkább a 2017-es Én, Tonyára emlékeztet, ahol a lecsúszott amerikai suttyók kínlódását látni egyszerre nevettető és gyomorszorító. Valószínűleg az On Becoming a God in Central Florida  fogadtatása pont ezért hasonlóan megosztó lesz, mint a Tonya Hardingról szóló életrajzi filmé, mivel lehet a szereplők degradálása és a viccek mögött rejlő empátia mellett is érvelni.

Egy biztos: az alkotók gúnyának elsődlegesen célpontjai nem az átlagemberek, hanem a kapitalizmus, és a rendszert legtökéletesebben jelképező piramis-modell, ami azt hazudja, hogy kemény munkával garantáltan elérhető az álomélet.

Ott van például a Krystal férjét beszervező fiatal Cody (Théodore Pellerin), aki a kényszeredett mosolyával és a bicskanyitogató szlogenek ismételgetésével eszünkbe juttatja az összes olyan embert, aki valaha már megpróbált minket beszervezni egy piramis-céghez. Miközben hibáztathatnánk őt is Krystalék tragédiájáért, teljesen egyértelmű, hogy egy olyan szerencsétlenről van szó, aki valaha őszintén hitt az Obie Garbeau II-módszerben (így hívják a Ted Levine által megformált FAM-alapítót), most pedig már túlságosan ráépítette a megélhetését a cégre ahhoz, hogy kiléphessen, ezért gyakorlatilag tagadásban él: a FAM szektaszerű gyűlésein vidáman beszél a boldog és gondtalan életéről, miközben az idegösszeomlás szélén áll.

A karakterek megértésében segít az is, hogy a kilencvenes évekbe helyezték a történetet, hiszen akkor az emberek még kevésbé keresték a csapdát a gyors pénzhez jutással kecsegtető üzletekben, nagyobb volt a vállalkozási kedv, és a közvélekedés jobban hitt a self-made man mítoszában. Azt pedig külön üdítő látni, hogy a múltban játszódó sorozat nem akarja erőszakosan az arcunkba tolni a nosztalgiát (khm, Stranger Things), helyette csak atmoszféraként szolgál az évtized.

Bár a széria a kilencvenes években játszódik, nagyon mai alkotásról van szó.

Egyrészt a témája miatt is, hiszen mikor máskor lennénk istenigazából frusztrálva a kapitalizmus kizsákmányoló rendszerétől, ha nem akkor, amikor tehetetlenül kell végignéznünk a bolygó pusztulását, köszönhetően az 1% pénzéhségének? (Ezért is bízom benne, hogy a FAM-et alapító Obie Garbeau II, aki eddig csak egy rövid jelenetben tűnt fel, később megkapja a magáét az évadban.)

Másrészt a sorozat a humora miatt is iskolapéldája lehet a változó nézői igényeknek: a társadalmi érzékenységről és a politikai korrektségről szóló diskurzusban rendre előjönnek olyan problémák, hogy illik-e viccelődni elnyomott csoportokon és erőszakos cselekedetek áldozatain, illetve mennyire sértő dolog sztereotípiákra építeni a poénokat. Az első két epizód alapján a széria egyfajta iránymutató is lehet azok számára, akik azon jajonganak, hogy már semmivel sem lehet viccelni, és a fekete komédia műfaja halott: a humora kegyetlenül maró, és sztereotípiákból is találunk bőven, de ettől még nem köpi le a saját szereplőit – ugyanis pontosan érti, hogy a vállalatok mohóságának áldozatairól van szó. Az On Becoming a God in Central Florida az eleve vicc-államnak tartott Florida alsó középosztályáról szól, de mindig felfele üt.

Rácz Viktória

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben. Jelenleg az ELTE mesterszakán tanul filmtudományt, emellett több portálra is ír kritikákat. A midcult elkötelezett híve, szereti a szatirikus hangvételű alkotásokat, a dialógusközpontú filmeket és Taika Waititit.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..