Sorozat

Neked a fagyis kocsi, nekik a fegyverek hangja kíséri a gyerekkort – On My Block (1. évad)

A Netflix legújabb coming-of-age sorozata számunkra atipikus fiatalkori problémákat vegyít olyan univerzális témákkal, mint a szülői elvárások, az első szerelem, a barátság vagy a naiv álmodozás. Az On My Block fiataljai akár mi is lehetnénk, kivéve, hogy mi nem Los Angeles egyik legveszélyesebb kerületében szembesültünk a felnövés nehézségeivel. Hála az égnek!

Meg kell hagyni, a pilot epizód alatt még nagyon zavart, hogy az átlag tizenévesek „könnyedebb” problémái – első szerelem, első szex, szülői elvárások, barátságok megtartása – mellé a sorozat behozott egy jóval súlyosabb hangvételű szálat is, de a következő résznél már sokkal tisztábban láttam. Az, hogy három barát céljának tűzi ki, hogy a negyediket elválasszák bűnöző bátyjától és kiemeljék a helyi bandából, eleinte nem illett a képbe. Egyik pillanatban egy kincskeresés közepén járunk, a másikban pedig a drog, a fegyverek és a gyilkosság kerül a középpontba. Míg számomra azonban ez egy egyenetlen dramaturgiai felépítést jelentett, hamar kitisztult a kép: számukra ez épp annyira természetes és a mindennapi élet része, mint az a játék, hogy ha meghallanak eldörrenni egy fegyvert, ki kell találni a kaliberét.

Az On My Block amellett, hogy meglepően jó fiatal színészekkel dolgozik és szerethető karakterekkel vezeti be a nézőt a tizenévesek mindennapjaiba, egy nagyon pontos és számomra sokszor elgondolkodtató és néhol megrázó betekintést nyújt az átlagos Észak-Amerika túlnyomórészt feketék és latinok lakta negyedeibe.

A négy (később pedig öt)  főszereplő közül ketten feketék, hárman pedig latinok, de a sorozaton egy pillanatig nem érzi az ember, hogy ennek bármilyen jelentősége is lenne, ami a mai politikai korrektségtől átitatott populáris kultúrában igen csak nagy teljesítmény. Olyan természetességgel kezelik a készítők a származást, hogy ha nem olyan világban élnénk, ahol ez extra pozitívum, most nem is írnám le ezeket a sorokat.

A történet pedig tényleg szinte minden értelemben hétköznapi. Monse (Sierra Capri), Ruby (Jason Genao), Jamal (Brett) és Cesar (Diego Tinoco) gyerekkoruk óta jó barátok, egy környéken laknak, együtt kezdtek el felnőni is. A gimnázium kezdetén csatlakozunk be az életükbe, magáról az iskoláról azonban gyakorlatilag egy szó sem esik. Az iskola csak helyszínül szolgál olykor a sorozatnak, a lényeg azonban a gyerekek magánélete. Olivia (Ronni Hawk) Ruby nem vér szerinti unokatestvéreként kapcsolódik be a négy barát életébe, hogy aztán közösen éljék át a korukból és társadalmi helyzetükből adódó kalandokat és problémákat. Van, aki az édesanyjára talál rá újra; van, aki a szülői nyomás alól próbál mindenáron kibújni; van, akit a viszonzatlan szerelem gyötör, és ott van Cesar.

Cesart a bandavezér és börtönt járt bátyja neveli, a fiúnak látszólag semmi esélye sincsen, hogy többre vigye, mint testvére. Ez a vonal az egyetlen a sorozatban, amit sokszor túl nehéznek érzünk. Az egyébként inkább frappáns, könnyedebb és humorosabb hangvételt pillanatok alatt le tudja törni a barátok elkeseredett próbálkozása, hogy Cesart megmentsék. De igazából itt jön ki nagyon szépen a társadalmi különbség: nekem nem illik bele dramaturgiailag a történetszál, de ott, a való életben nincs választás. Arrafelé (és a világ még jó néhány pontján) nem úgy működik, hogy ez túl „heavy topic”, szóval inkább ne tegyük bele egy alapvetően vígjátéki alkotásba.

Az első évad befejező részével pedig minden szál csúcspontra ér, a felnőtté válás pedig minden pozitív és negatív oldalával szépen lassan eléri a szereplőket. Mi pedig tátott szájjal ülünk az utolsó jelenet előtt, amely szemtelenül hagyja nyitva a történetet.

Mindezek mellett nagyon jó a sorozat zenéje, korrekt a képi világ, a kamerajáték és jól el vannak osztva a hangsúlyok: mindenkit látunk szinte állandóan, tényleg az 5 fiatal van a középpontban. Van persze néhány komolyabb mellékszereplő, akik hol mankóként csak a történetszálakat erősítik, hol azonban komoly mélységgel bírnak (különösen a kicsit dilis, bongózó nagynéni), de ezt is jól eltalálta a sorozat. Az On My Block gyakorlatilag rábízta magát az öt gyerekre, hogy vigyék el a hátukon a show-t, ők pedig szinte hibátlanul véghez is viszik ezt.

A sorozat összességében nem világmegváltó ugyan, sokaknak elég lesz 1-2 rész is belőle, de lesz egy réteg, akiket meg fog fogni. Mert bájos, humoros, nagyon jó karakterek vannak benne kiemelkedő színészi játékkal, teljesen új világot mutat be, és ha nincs olyan messze a saját gyerekkorod, akkor baromi érdekes látni a párhuzamokat és a különbségeket is. Én biztos, hogy nézni fogom a 2. évadot.

A sorozatot Magyarországon a Netflix műsorán lehet megtekinteni.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés