Sorozat

Próbarepülés: Abrakadabra középosztály!

Új sorozatok első részeit teszteltük: az NBC a munkásosztályt fakasztotta dalra (Rise), az ABC pedig egy mágust húzott elő a varázskalapból (Deception).

RISE

Az NBC bűvészkedő újoncával ellentétben az ABC gondozásában elstartolt Rise a másik végletet képviseli, amivel a hagyományos kereskedelmi tévés kínálatból kissé ki is lóg: olyan sokat akar mondani, ami már szétfeszíti a kereteit.

Kezdjük ott, hogy a kisvárosi környezetben játszódó sorozat szereplőinek egy része a munkásosztályból való, habár főszereplője egy irodalomtanár (Josh Radnor – Így jártam anyátokkal), aki annyira belefásult a munkájába, annyira elege van az irodalomra fittyet hányó diákokból, hogy muszáj változtatnia. Így vállalja el az iskola drámacsoportjának vezetését, ahol a megszokott, habkönnyű musicalek helyett valami olyat akar létrehozni, ami bőven kilép mindenki komfortzónájából.

Már ez sem egy szokványos, országos tévéből ismert felütés, de a Rise pilotjában ez még csak a jéghegy csúcsa. Azt is megtudjuk, hogy a férfinak odahaza a tizenéves, alkoholista fiával is szembe kell néznie, de ahogyan lassan összeáll a társulat, az is kiderül, hogy mindenkinek megvan a maga hétköznapi vagy nem annyira szokványos baja. Szétköltözött szülők, elnyomó szülők, lelécelt szülők, az elvárások hálójába és az élet nehézségeibe belegabalyodott diákok vonulnak fel.

Van olyan, akinek szó szerint senkije nincs, ő titokban az iskola eldugott részében talál menedéket. Van, aki kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy miért hívják anyját a „falu rosszának”, de olyanok is akadnak, akiket a rendszer kényszerít holtvágányra. Az egyiküknek a sport-ösztöndíj jelenthetné a kiutat, de nem akarja az élete minden pillanatát ezzel tölteni. Egy másik fiú a belé nevelt értékekkel szemben kell dűlőre jusson önmagával, egy harmadik szereplőnek pedig a pénz irányítja a döntéseit.

Súlyos kérdések és komoly témák ezek olyan mennyiségben, amiből öt sorozat kitelne. A Rise becsületére váljék, hogy nemcsak dísznek vállalja magára mindezt, hanem tényleg kezdeni is akar velük valamit azon túl, hogy csak a felszínt kapargatná.

Ha ezt nézzük, tényleg az utóbbi idők legjobb, országos tévén futó sorozatához, a Rólunk szólhoz lehetne hasonlítani ezt a szériát, csak még komorabb kivitelben.

A baj csak az, hogy ennyi mindent nem lehet párhuzamosan jól csinálni, így egyelőre sok kérdés csak lábjegyzet marad, és nehezen tudom elképzelni, hogy a későbbiekben ez változni tud. Ennek ellenére dicséretes az, amit a Rise (és vele együtt a csatorna) vállalt, az pedig még ennél is példaértékűbb, hogy a fajsúlyos társadalmi drámák melankolikus hangulata helyett itt egy kicsit mindig van valami jó. Ezen kívül azt sem lehet neki felróni, hogy puszta politikai tanmesévé válna, hiszen nem értékek ellen beszél, hanem értékekről, amelyek megférhetnek egymás mellett.

Emberekről szól, akik lépést akarnak tartani az idővel, önmagukkal. Emberekről, akik ragaszkodnak elvekhez, de félre is tudják tenni azt… néha maguk, néha mások miatt.

VERDIKT: Egyelőre fontos és elég jó, de ha kicsit rendezi a sorait, akkor fontos és nagyon jó is lehet belőle.

DECEPTION

Mindenki szereti a szemfényvesztést, a közönség pedig azt is bizonyította, hogy lehet az pörgő akcióbombámba csomagolva (Szemfényvesztők), lehet trükkös (A tökéletes trükk) vagy kevésbé trükkös (The Magicians). Az ABC csatorna pedig jól tudta, hogy már majdnem két éve véget ért a Castle, így aztán pont ideje volt elővarázsolni egy fura sármőr civilt, aki majd úgy old meg minden bűntényt, hogy közben a saját démonait is üldözheti.

Ez lenne Cameron Black (Jack Cutmore-Scott – Kingsman: A titkos szolgálat), a világ egyik leghíresebb bűvésze, akinek az életébe az egyik legnagyobb dobása kellős közepén kapcsolódunk be, az első sorból végignézve, hogy dől dugába egy virágzó karrier. Cameron azonban tudja, hogy ez az egész egy másik illuzionista műve, aki csak játszik vele. Egy évig nem történik semmi, azonban a férfi nemezise újból jelentkezik, ami aztán arra készteti Cameront, hogy besegítsen az FBI munkájába.

Egy rész-egy eset, egy nagy átívelő szállal; ez került ki a mostanában igencsak elfoglalt Berlanti-művek (Riverdale, Black Lightening) kezei közül Chris Fedak (Chuck) írói közbenjárásával, a végeredmény pedig pontosan olyan, mint amit ettől a csapattól elvárnánk.

A Deception egy kártyatrükkel nyit, a nézőhöz kiszólva rögtön leszögezve azt, hogy miről is szól majd ez az egész: látványról és megtévesztésről, könnyű humorról és csavarosnak látszó ügyekről.

Vagyis arról, amivel le lehet kötni egy hétköznap este 42 percét.

És ha nem akarjuk a kezüket figyelni, akkor jó is van ez így. A főszereplő páros elég menő, a lendület a hátán viszi a sztorit, a küllem megfelel 2018 elvárásainak. A trükk sikerült, így aki azzal akar foglalkozni, hogy a mágikus gimmick pusztán dramaturgiai egérút, vagy hogy a világ legnagyobb bűvészmutatványait fogják leleplezni, vagy hogy a külcsín mögött nem túl sok a tartalom, az csalódni fog.

VERDIKT: A szórakoztatóipar szórakoztató terméke, se több, se kevesebb. Folyamatos nézése számomra biztos nem opció, de néha majd el lehet csípni egy-egy részt, ha nincs más.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com