Sorozat

Próbarepülés: Néha feel, néha good, néha feel good

Próbarepülés, avagy új sorozatok első részeit teszteltük: előkerültek az élet nagy kérdései és a természetfeletti talányai. Sors, helytállás és a hétköznapok hősei – mulatságos vagy kedves történetek, ezek a hét kulcsszavai.


Ghosted

Max (Adam Scott – Városfejlesztési osztály) szentül hiszi, hogy a feleségét földönkívüliek rabolták el. Mivel nyilvánvalóan meghibbant, távoznia kell tanári állásából, hogy bolti eladóként folytassa tovább. Leroy (Craig Robinson – Itt a vég) sem jár jobban, ő egy félresikerült rendőrségi akció után kénytelen leszerelni, hogy biztonsági őrként folytassa egy másodosztályú plázában. Ám egy szép napon mindegyiküket elrabolja egy titkos kormányszerv, mivel közvetlenül eltűnése előtt egy ügynökük azt az üzenetet hagyta: csak ez a két fazon mentheti meg őt – és ezzel kezdetét is veszi a nagy küldetés.

Teljesen nyilvánvaló, hogy egy buddy movie-ról van szó – ahol most a természetfeletti adná a pluszt, no meg a poénok többségének forrását -, vagyis nagyrészt a karaktereken áll vagy bukik az egész. Normál esetben biztos ezt mondanám, de a léc annak ellenére rezeg, hogy Max és Leroy egy jó páros tudna lenni. Tudna, de a felvezető epizód minden percében érezni valami visszatartó erőt – és nem paranormálisat -, ami nem hagyja őket kibontakozni. Scott és Robinson is többször bizonyították már, hogy tudnak viccesek lenni, ha megkapják a kellő támogatást. Itt most nem ez történt, az írók annyira biztosra akartak menni, hogy egy pillanatra sem mertek bevállalni bármit, ami kicsit is merész vagy újszerű lenne. Maradt egy lejárt szavatosságú történet néhány újrahasznosított poénnal, ebből pedig nehéz várat építeni.

Verdikt: Scott azt mondta a beharangozóban, hogy amelyik nézőnek nem tetszik, annak megkeresi a házát, és odacsinál a bejárati ajtó elé. Talán ha az írókkal csinálná, akkor még a harmadik rész után is maradna néző, akinek meg lehet keresni a házát.

Ghosted – Adam Scott és Craig Robinson

Me, Myself and I

A Me, Myself and I egy sorozat az élet apró kis dolgairól. Azokról, amelyeket néha észre sem veszünk, mégis befolyásolják az életünket. Hogy ezt megmutassa, Dan Kopelman (Galavant, Egy kapcsolat szabályai) sorozata egy ügyes csavarral él: a főszereplő Alex életét három idősíkban követhetjük nyomon, tíz éves korától egészen a nyomdíjba vonulásáig. Egy egész életet látunk, amit átszőnek emberek, tárgyak, jó és rossz emlékek, döntések és tanácsok, és sosem tudhatjuk, melyik tér majd vissza akár húsz, akár ötven évvel később.

Most biztos sokaknak eszébe jut a tavalyi év sikere, a többszörös Emmy-nyertes Rólunk szól, de a Me, Myself and I nem akar annak a klónja lenni. Mindkét sorozat más-más aspektusból közelít, más irányba tereli a történet kifutását, az életigenlés viszont közös bennük. A Me, Myself and I nem harsány vígjáték, inkább az a csendesebb fajta, ami jó érzéssel tölti el a nézőt, amire leginkább a kedves jelző illik, és ami néha giccses talán, de sosem bosszantóan az. A felvezető epizód szépen ágyazza meg a történetet, közel hozza a szereplőket, így pedig minden esély megvan rá, hogy aki szereti a szerethető történeteket, az gyorsan ráhangolódik majd Alex életére.

Verdikt: Ha szerinted az élet egy csokoládés doboz, kóstold meg ezt a sorozatot is.

Me Myself and I – Jack Dylan Grazer, Bobby Moynihan és John Larroquette

The Mayor

Mit tegyen a szegény rapper ha jó, de a kutya nem ismeri, ergo senki nem veszi meg a dalait? Nagyon egyszerű a válasz, indulni kell a helyi választásokon, hogy aztán a felhajtással jöjjön az áhított hírnév is. Ebből a finoman cizelláltnak semmiképpen sem nevezhető alapszituációból indul ki a The Mayor, no de mit várhatnánk egy lázadó kölyöktől, aki még az anyjával él? Nagyjából pontosan ezt, amihez aztán illik is a csavar: a népnek tetszik amit mond, szeretik hogy közülük való és megbíznak benne mert a hétköznapjai ugyanolyanok mint az ő hétköznapjaik – így választják polgármesterükké.

A Jimmy Fallon népszerű műsora mögött is álló veterán komédiaíró, Jeremy Bronson játszi könnyedséggel dobja be a jogszabályok és a bürokrácia útvesztőjébe néha kicsit naiv, néha kicsit buta, de minden körülmények között nagydumás és jószívű főhősét (Brandon Michael Hall), aki kapott maga mellé két, a hivatalnokok világától szintén távol álló havert (Marcel Spears és Bernard David Jones), egy ügybuzgó kabinetfőnököt (a Glee üdvöskéje, Lea Michele alakítja) és egy keménykezű anyát (Yvette Nicole Brown a Városfejlesztési osztályból). Kissé klisés, de működőképes csapat, akik szállítják az első húsz perc hat-hét jó poénját. Többet nem is nagyon lehet várni egyelőre, mert a séma adott: a rendhagyó polgármester mindent másképpen csinál majd, jól elbaltázza a dolgokat, de aztán minden a helyére kerül annak ellenére, hogy az ősbürokraták majd ki akarják csinálni a „trónbitorlót”.

Verdikt: Instant kedvenc nem lett belőle, de egynek elmegy – és még az sem kizárt, hogy lesz belőle valami több.

The Mayor – Brandon Michael Hall

The Good Doctor

Kaptunk elég életmesét a héten, de a legnagyobb adagot egyértelműen a The Good Doctor szállítja. Jobb emberek leszünk-e attól, ha megadjuk az esélyt? Megéri-e szembeúszni az árral, és megváltoztatni valami berögzült szokást? Ezeket a kérdéseket teszi fel a sorozat, amelyekre mások már választ adtak, igaz, más-más kontextusban. Volt idő, amikor az emberek többsége inkább meghalt, sem hogy elmenjen egy női doktorhoz – többek között erről is mesélt a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb szériája, a Quinn doktornő. Aztán voltak idők, amikor a fekete orvosokkal történt ugyanez, ahogy azt A sebész (The Knick) című sorozat szépen bemutatta.

A The Good Doctor egy fiatalembert állít a középpontba. Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore) autista, nehezen teremt kapcsolatokat, nehezen fejez ki érzelmeket és bizonyos impulzusok hatására teljesen leblokkol – ugyanakkor biztos kezű, pillanatok alatt átlát minden összefüggést és olyan dolgokat is rögtön észrevesz, ami más orvosoknak sokkal tovább tartana. Emberéletekről van szó, így a kétely mindig jogos, a sorozat pedig igyekszik is minden oldalról megragadni ezt a dilemmát, miközben az egyéb nézői igényekre is odafigyel: van intrika, titkos szerelem és látványos esetek úgy, ahogy ezt egy kórházas sorozattól elvárnánk.

Az alkotóknak nagy gyakorlata van a témában (a The Good Doctor szülőatyja, David Shore korábban évekig erősítette Doktor House csapatát, a pilotot levezénylő Seth Gordon pedig épp idén mutatta meg az Atypicallel, hogy ért az autista karakterekhez), Freddie Highmore jó lesz ebben a szerepben, így a kérdés már csak a körítést illeti. A mellékszereplők egyelőre nem kaptak harmadik dimenziót, és a mellékszálon futó bonyodalmak sem hoztak lázba, de az ígéret mindenképpen megvan.

Verdikt: Ismét egy kedves és kellemes történet, aminek esélyt kell adni mindenkinek, aki szeret a szívével is filmeket nézni.

The Good Doctor – Freddie Highmore

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés