Sorozat

Bolondos dallamok – Ratched 

Hollywood trendje ma kétségkívül az újrahasznosítás. Legyen szó több évtizedes franchise-ról vagy akár egy kisköltségvetésű szociodrámáról. Ez utóbbi kategóriába esik a Netflix legújabb pszichothrillere, a Ratched, ami a Száll a kakukk fészkére gonosz nővérét dolgozza át, avagy meg.

1947-ben járunk, messze még a pszichiátriai osztály és az R. P. McMurphy okozta fejfájás Ratched nővér (Sarah Paulson) számára. De nem is itt kezdünk. Fél évvel ezelőtt egy brutális tömeggyilkosság rázza fel Lucia városát és környékét: egy Edmund Tolleson (Finn Wittrock) nevű pszichopata a legkülönfélébb módon lemészárolt egy komplett parókiát, s a négy pap meggyilkolásáért a Luciai Állami Kórház presztízsvendégévé avanzsált. Épp ide tart Mildred Ratched is, a háborús veterán, az elegáns és nagyravágyó ápolónő, aki mélyen hisz az elmebetegség gyógyítható mivoltában. Az intézmény igazgatója, a kormányzó (Vincent D’Onofrio) pénzügyi támogatására vágyó dr. Hanover (Jon Jon Briones) fel is veszi őt az állományába, és szépen lassan egy hullámhosszra kerül a magának való asszonysággal. Már ami a szakmát illeti, hiszen

mindketten vágynak az emberi elme feltárására és persze megmásítására.

Ratched nővér azonban több egy ambiciózus hölgynél, nem csak a szakmai előrelépés érdekében intézte saját maga úgy, hogy éppen ezen kisváros kórházába kerüljön…

Milos Forman klasszikusa, az 1975-ös Száll a kakukk fészkére méltán foglal el kitüntetett helyet a filmtörténetben. Forman filmje mélységesen emberi, miközben az embertelenséget állítja a középpontba. Melegszívű az ábrázolásmódja, kedves az aurája és naiv a látásmódja egészen a fináléig. Ott aztán olyan bivalyerős, kendőzetlen és átható üzenetet fogalmaz meg, hogy még most a hideg ráz, amikor rá gondolok. A rendszer termeli ki saját gyenge pontjait, vagy éppen ezek a gyenge pontok határozzák meg alapjaiban a rendszert. Kétlem, hogy az utolsó képkockái ne hatottak volna Martin Scorsesére a Viharsziget adaptálásakor, főleg a zárómondata miatt: „Nem tudom, hogy mi a jobb szörnyetegként élni vagy jó emberként meghalni”. De az is sokat elárul a filmről, hogy A Száll a kakukk fészkére egyike annak a három filmnek – az Ez történt egy éjszakát követően és A bárányok hallgatnakot megelőzően – amely megnyerte az Oscar Nagy Ötösét, azaz a legjobb filmnek, rendezőnek, forgatókönyvnek, színésznek és színésznőnek járó aranyszobrokat.

Volt elvárás a Ratcheddel szemben, nem is kevés. Hogy megugrotta-e? 

Nem egyszerű a kérdés, a válasz pedig még bonyolultabb, merthogy erre a végeredményre isten biza nem számítottam, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. A Ratched egy ízig-vérig pszichológiai thriller, méghozzá a bizarr fajtából. De mit is vártam az Amerikai Horror Story és a Glee megalkotójától, Ryan Murphytől? Valami hasonlót. Ha nem lenne az a címe, hogy Ratched.

Fontos leszögeznem, személy szerint akkor látom értelmét egy feldolgozásnak, ha többlettartalommal ruházza fel, új megvilágításba helyez egy ismerős karaktert vagy történetet. E tekintetben tehát nincs is okom panaszkodni, hiszen itt kapásból egy mészárszéket kaptam, amiben előbb egy toroknyisszantás, majd egy WC-csészében történő fejpépesítés kap szerepet.  S ez a fajta morbiditás a továbbiakban csak még tovább fokozódik. Látványvilágát tekintve sokaknak talán túlstilizáltnak tűnhet a film, ami indokolt is: neonfényben úszó, olykor osztott képek és főként csicsás, már-már rikító színek jellemzik a show-t. Mindezt pedig fojtott, hegedű és orgona alapú zene festi alá, Camille Saint-Saëns Danse Macabréjára komponált főcíme pedig remek alapot nyújt a félelemkeltéshez.

A Ratched, ami a hangulatát illeti, nagyon is a helyén van:

meglepő és váratlan, frissnek hat, és ezt nagyban segíti a csavaros történet, de főként a karakterek és az őket megszemélyesítő színészek. Miss Paulson személyében hibátlan castingot tudhat magáénak a produkciós cég és Louise Fletcher méltó utódját az ikonikus szerepben. Rideg bociszeme önmagában is egy paradoxon, reakciói pedig végképp ellentmondanak a várakozásokkal. Hol épp gyöngéd egy brutális helyzetben, hol pedig könyörtelen elmebeteg egy lényegtelennek tűnő pillanatban. 

Szép látvány, jó hangulat, ügyes karakterek, csavaros cselekmény. De miről szól a Ratched? Neonfénnyel megvilágított mélylila gőzöm sincs. Non-lineáris története bár lassan csordogál, mégsem hagy nyugtot. Az egyik pillanatban még a címszereplőt követjük, a másikban az általa kipécézett gyakornokot, megint egy másikban az intézményvezetőt, másutt a kormányzót és annak titkárnőjét (Cynthia Nixon), hol pedig épp az ő házassági problémáit ismerjük meg. Ja és itt van Sharon Stone karaktere is, és persze ne feledkezzünk meg az egész sztorit beindító papgyilkosról sem, a maradék időben pedig jöhet egy kis nosztalgiázás flashback formájában még Gipsz Jakabról is. 

A Ratched sűrű és csapongó, emiatt semmin sincs súly, nem tudni, hogy ez a történet kié és milyen célt szolgál. 

Az orvosi kísérletek embertelenségéről szól vajon, vagy a rendszerben való kiszolgáltatottságról? Az emberi esendőségről, kínról és bűnről? Esetleg mindezekről együttesen? Csak az biztos, hogy nem Ratchedről. Legalábbis nem arról a Ratchedről, akivel eladták nekünk ezt a szériát. És ez a Ratched legnagyobb problémája.

Egy olyan sztorit kapunk, ami önmagában is megállhatná a helyét, hiszen egy összetett, érdekes-értékes problémakört boncolgat, de önmagának sem képes megfelelni a mélyebb rétegeit illetően, nem hogy egy ikonikussá érett karakter eredettörténetének kontextusában. Ha a címet kicserélnénk egy tetszőleges női névre, akkor pont ugyanott lennénk: ötlettelenül, hogy mégis mi a fenét nézünk. Azzal a különbséggel, hogy nem éreznénk azt, hogy

meg akarnak venni kilóra egy hangzatos névvel.

Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg ez volna a jól ismert Ratched ifjúkori énje, ilyen kegyetlen, alattomos és megalomán, akkor a Száll a kakukk fészkére című klasszikusban nem őt kéne látnunk öregen, hanem magát Adolf Hitlert. 

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com