Sorozat

A győztes féreg kérdései – Ripley

Ripley-Andrew-Scott-2

Queer eleganciával jár együtt a Ripley. A neo noir, amiben bár undorodsz a főhőstől és minden tettétől, nem tudsz másfelé nézni.

Ha filmes nyitányok iskolapéldáját keressük, akkor a Ripley szolgáltatja az egyik, ha nem az utóbbi időszak legjobb példáját. Klasszikus film noirba illő egyén vonszolja le a lépcsőn a holttestet 1961 Rómájában (a legszebb) macska szeme láttára. Totálok utcai szobrokról, közelik a gyilkos lábáról. Látjuk a liftet, miért nem azzal viszi le a hullát? Meglátjuk magát a tettet a monokróm lépcsőházban, valaki kiszól az egyik házból… Mesteri adagolású rejtély, friss különösségérzet, ami megannyi kérdést kinyit. Ki a tettes? Ki a hulla? Mi az indíték?

Gyorsan ránt vissza Steven Zaillian showrunner, kreátor és mind a nyolc rész rendezője a kor New Yorkjába. Megismerjük Tom Ripley-t (Andrew Scott), aki kisstílű csalásokból tartja fenn meglehetősen alacsony életszínvonalát. Az álnév alatt futtatott kamu pénzügyi ügynökségnek egy nap lőttek, az adóhatóság pedig felbukkan. Ripley-nek derült égből érkezik a jószerencse, régi barátja, Richard „Dickie” Greenleaf (Johnny Flynn) édesapja szeretné otthon tudni tékozló fiát. A csavargó sarj az olaszországi Atraniban tékozol, Tom Ripley feladata pedig, hogy hazaterelje őt. Adja magát a cselekmény: a semmirekellő gazdag fiú mellé csapódik a szélhámos, akinek esze ágában sincs teljesíteni az atyai kérést.

Ripley-Andrew-Scott

Eredetinek korántsem nevezhető a legutóbb a Saltburnben látott „gazdagok lehúzása a lehető legotrombább módon” sztori, és ami ott szórakoztató giccsbe hajlott, itt is megadja az alapot, hogy ambivalens módon vonzódjunk, de undorodjunk is mindegyik karakter iránt. Különös, hogy a Saltburnben a barokkhoz köthető túldíszítettség és színek adják az alsóbb osztályok társadalmi revansának settingjét, addig a Ripley-ben egészen más stílusban, de hasonlóan túldíszített környezetet kapunk. Az egész Olaszországot bejáró szereplők szemén keresztül az ország minden képét megmutatja (természetesen egy középszerű utazásiiroda reklámfilmjének mélységében: az antiktól a gótikáig), a részletgazdak környezet pedig fekete-fehérben válik egyedivé.

Ízig-vérig stílusfilm a Ripley mind a 8 epizódja, a monokróm képi világ a strukturalista kompozíciókkal vegyül.

Robert Elswit operatőr kiválóan teljesítette Zaillian szimmetrikus, belső keretes, többteres kompozícióinak elképzeléseit – nem véletlen, hogy a Vérző olajért Oscart nyert operatőr került a kamera mögé. A fekete-fehér képek mélységet adnak, de egyben el is emelik a látottakat a konkrétumoktól. Máshova helyezi a hangsúlyt és távolságot tart a színtelenség a valóságtól, így nem is róhatjuk fel a cselekménynek, hogy különösebb oka nincs a létezésének.

Mert bizony a Ripley egy öncélú stílusgyakorlat, sehová sem tartó szélhámosfilm, oktalan neo-noir.

A nyitányban megkezdett kérdések sora csak bővül. Ki Thomas Ripley? Valóban ismeri Dickie-t? Milyen szerepe van egy újabb tétlen gazdag utódnak Marge Sherwood (Dakota Fanning), a barátnő személyében? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken lamentálunk, amíg a fő kérdőjel vasléptekkel betoppan a márványozott szobába: mi értelme van az egésznek? Miért készült el a sorozat? Miért kellett elővenni Anthony Minghella 25 éves filmjét (és újra adaptálni Patricia Highsmith többször feldolgozott regényét)? Miért most? A válasz kiábrándító, de egyben felemelő: mert szórakoztató.

Ripley-Dakota-Fanning-Johnny-Flynn

Jó nézni Ripley ténykedését, ahogy behálózza, megnyeri, majd (spoiler) meg is öli „gazdáját” és jó nézni Andrew Scott játékát, ahogy Ripley-ből Dickie-vé transzformál. A cselekményre vonatkozó kérdések visznek előre, a felhang pedig a legkevésbé sem krimis, kőkemény noir helyzetben találjuk magunkat, ahol azon van a fő hangsúly, hogyan jut el Ripley a tettig. Hosszú, sokáig percekig szótlan jelenetekben látjuk és szinte átérezzük Tom Ripley működését, és felismerjük a pillanatot, mikor eldönti, megölöm ezt az embert. Okos a forgatókönyv, hogy nem vetít mestertervet minden fölé, hanem elsimeri, Ripley bár tehetséges, mindig az adott kis feladatra koncentrál, mikor eltünteti ügyetlen módon a hullát, mikor lemossa a gyilkos fegyvert, vagy próbál megszabadulni a rá mutató nyomoktól. Instabil léptekkel jár a göröngyös talajon, majd végleg kicsúszik a lába alól a talaj. Természetes, hogy önmagáért kell nézni! Hacsak nem az a tanulság, hogy bátran öljük meg felebarátunkat, úgyis megússzuk, ha elég gátlástalanok vagyunk.

Különös vonzalom és undor keveredik Ripley karakterét nézve,

ami a legnagyobb különbség a korábbi adaptációhoz képest. A tehetséges Mr. Ripley-ben Matt Damon kisfiús, esetlen, de villámgyors észjárású szélhámost alakít, Jude Law pedig egy valóban tetű Dickie Greenleafet hoz. A sorozat ezzel szemben sokkal ártatlanabbá teszi Greenleafet, Ripley pedig ehhez mérten nagyobb pszichopata képében tűnik fel. Az összehasonlításnak további helye aligha van, hiszen Zaillian csupán használja Patricia Highsmith (a Mr. Ripley könyvek mellett pl. Mélyvíz) karaktereit, de célja merőben más. A Ripley hosszú csendjei, azaz a szavak nélkül kibontakozó cselekmény a netflixes posványból is kiemeli; ezt a sorozatot nem lehet vasalás közben nézni.

Ez a filmkészítési attitűd azonban időnként a sorozat kárára megy. Az első epizódokban az elnyújtott játékidő bár mélyen, de valójában csekély információt szolgáltat, amit az elsősorban a feszültség szenved el.

Túl kevés infó, túl sok idő alatt, a gyilkosság végre üdítően hat.

Az első epizódokban inkább van a hangsúly a végtére is jellegtelen apróságokon, később rálelünk a bűn elkövetőjének jellemrajzára, és bár a Ripley idézi a modern film vívmányait, nem marad meg művészfilmes köldöknézegetés, a gondolatot követi a tett. Képi világában olykor egészen az absztrakt filmet dézi, a geometriai formák lenyűgözik mind a rendezőt, mind az operatőrt, viszont kell három rész, hogy a néző is keretbe tudja rendezni a rengeteg puzzle darabot.

A Ripley remekül követi le azt a folyamatot, ahogy az empátiára képtelen semmirekellő kaméleon eljut a gyilkosság gondolatáig. Ebben rejlik igazi ereje, A tehetséges Mr. Ripley ebben sietett anno, másban összevetni felesleges is, a Ripley hátborzongató képet fest a piócáról, aki bekúszik az áldozat életébe, pusztít, majd átveszi annak szerepét. Kell néhány rész, mire felleljük a sorozat ritmusát (talán annak is kellett, hogy kialakuljon), de ha megvan, nehezen lehet tőle elszakadni. Ezekután pedig a cselekmény ordas hibáit is könnyebben bocsájtjuk meg: miért viselik el Ripley társaságát, ha amúgy nem fűzödik senkinek sem érdeke a jelenlétéhez? Egy újabb kérdés így a végére, de a féreg így is győz, a queer szexualitás pszichopátiával megspékelve pedig nagyszerű eredményt szül.

A Ripley a Netflixen érhető el.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com