Sorozat

A politikai cselvetés Houdinije – Roadkill

A Roadkill című minisorozatban a mélyről indult brit miniszter, Peter Laurence politikai karrierje gellert kap, amikor olyan múltbéli magánéleti körülmények kerülnek napvilágra az életéből, melyek közül egy is elég lenne a bukásához. A kérdés az, hogy talpon tud-e maradni, amikor a világ mintha összeesküdött volna ellene?

A Roadkill minisorozat főhősét, Peter Laurence (Hugh Laurie) brit minisztert egy újságírónő ellen indított rágalmazási per ünnepelt győzteseként ismerhetjük meg a film kezdetén. A tényfeltáró újságírónő, Charmian Pepper (Sarah Greene) azzal vádolta meg a konzervatív politikust, hogy miniszteri pozícióját anyagi haszonszerzésre akarta felhasználni, amikor 2015 januárjában Washingtonban a brit egészségügy eladását – egyben az ebből befolyó pénzek egy részének offshore cégekbe szervezését – szorgalmazta egy titkos tárgyalás során. A nyilvánosságot hosszú heteken át foglalkoztató pert Peter Laurence végül úgy nyerte meg, hogy az újságírónő visszavonta a vallomását, mivel nem tudta bizonyítani annak a washingtoni találkozót bizonyító bejegyzésnek a létezését, melyet saját szemével látott, és emellett a miniszter felesége is férje New-York-i tartózkodásának alibije mellett tanúskodott.

Így Charmian Pepper elveszítette a pert, s lapjának másfél millió font kártérítést kell fizetnie.

A politikai thrillerként beharangozott Roadkill napjaink legmagasabb brit politikai köreiben játszódik, s Michael Keillor sorozatában Margaret Thatcher után most újra egy erős kezű konzervatív női miniszterelnököt tisztelhetünk Dawn (Helen Mccrory) személyében. Az ő kormányának közlekedési minisztere a mélyről indult Peter Laurence, aki hajdanán bútor kiskereskedőként kezdte, majd ingatlanügynökből nyergelt át a politikusi pályára. A populista szólamai szerint magát haladást csodáló higgadt konzervatívnak hirdető Laurence nem szégyelli a gyökereit, mi több, erényt kovácsol belőle:

„politikusként onnan származom, akiket képviselek”.

A váratlan politikai fordulatok mellett most azonban olyan múltbéli magánéleti bonyodalmak is felbukkannak az életében, melyek közül akár egy is elég lenne a bukásához. Úgy tűnik, ha talpon akar maradni, kemény kiállásra lesz szüksége, mert a dolgok jelen alakulása szerint a világ mintha összeesküdött volna ellene.

A négyrészes minisorozat első epizódjában Michael Keillor fordulatos cselekményszövéssel vezeti fel Peter Laurence ígéretes politikai karrierjének váratlan örvénybe csúszását. Vajon képes lesz-e a rosszakaróitól össztűzként rázúduló támadásokat túlélve talpon maradni és politikai karrierjét tovább építeni, vagy könyörtelenül maguk alá gyűrik az események, és végleg eltűnik a brit történelem süllyesztőjében? Erre kell majd választ kapnunk a minisorozat következő három epizódjában. A kezdeteknél most úgy tűnik, hiába kapott Laurence élete több irányból is léket, erős, karizmatikus személyiségével, és múltja sötét foltjainak negligálásával képes lesz keményen beleállni az eseményekbe.

Erőteljes egyénisége és szabályokat felrúgó hatalmi megnyilvánulásai olyan határozott és ambiciózus politikust sejtetnek, aki semmilyen eléje tornyosuló akadállyal nem fél szembe menni.

A karakter megjelenítéséhez amúgy kiváló választás volt a rendező részéről Hugh Laurie, akit a nézők az örökké morcos Doktor House szerepéből már jól ismerhetnek. Nos, itt nem annyira undok, de hogy tenyérbemászó politikus, az kétségtelen.

A Roadkillben – ki-be sétálgatva a Downing Street 10-be – éppúgy izgalmas betekintést kapunk a legfelső politikai körök zaftos magánéleti zűrökkel is terhelt életébe, mint a politikusok botrányainak eltussolására szakosodott ügyvédek munkáján keresztül a politika igazságszolgáltatással való összefonódásába. S természetesen a média sem maradhat majd ki a folytatásból, mert a per elvesztését követően Charmian Pepper egy angol buldogot is megszégyenítő szívóssággal veti rá magát újra az ügyre, és Washingtonba készül, hogy kiderítse a brit miniszter korrupciós ügyét.

A felső körök mellett azonban egyfajta társadalmi keresztmetszet is kirajzolódni látszik a sorozat egyes karaktereivel,

így a bizalmas titkokat őrző személyi asszisztensekkel, a Laurence magánéletébe belelátó női sofőrrel, a bizalmas légkörű fogadásokon felszolgáló személyzettel vagy a Shephill női börtön lázadó lakóival. A forgatókönyvíró David Hare fordulatos ívű és bonyolult, ármányos emberi kapcsolatokkal átszőtt sorozattá formálta a Roadkillt, s ha a következő három rész is képes lesz az első epizód sodró cselekményvezetését és atmoszféráját hozni, a politikai thrillerek kedvelői igazi filmcsemegét láthatnak.

A Roadkill a HBO GO műsorán tekinthető meg.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.