Sorozat

Suttyó örökösök – Royal Crackers

Az Adult Swim legújabb, felnőtteknek szóló animációs szériája az Utódlás tematikáját igyekszik ötvözni a Beavis és Butt-Head kezdetleges rajzstílusával, valamint címszereplőinek igénytelenségével. A Royal Crackers az amerikai álom megélését követő válságra adott harsány reakció.

A kritika az első három epizód alapján készült.

Az egykori vezető kekszmárka, a Royal Crackers mostanra csak árnyéka korábbi önmagának. Nem elég, hogy a korábban jól menő intézmény látszólag az utolsókat rúgja, még az üzletvezető alapító, az idősebb Theodore Hornsby is kómába esik. Így a tulajdonos egészségi állapota miatt az örökösök kénytelenek ismét felvirágoztatni a vállalatot. Theodore fiai, az ifjabb Theo és Stebe azonban alkatilag alkalmatlanok a cégvezetésre. A testvérpár a családi dinamikát is válságba sodorja folyamatos viszályaival és ellentétes attitűdjével.

Jason Ruiz sorozata úgy igyekszik magáévá tenni a korhatáros animációk gyakran felforgató szándékát, hogy közben minden elemében a kortárs trendek bevett mintáit követi.

Az animációs formát gyakran kizárólag a gyerekeknek készült tartalmakkal szokták azonosítani. Hiszen a mesefilmek legjellemzőbb zsánerei kiválóan alkalmasak a műnem sajátosságainak kiaknázására. Az egzotikus helyszínekre és varázslatos világokba kalauzoló fantasyk és tündérmesék előszeretettel szerepeltetnek mágikus lényeket és mutatnak be természetfeletti történéseket. A fizikai valóságtól elrugaszkodó elemek pedig a korlátok nélküli animáció technikájának köszönhetően prezentálhatóak a leghatásosabban. Még a hasonló műfaji elemekkel bíró, máskülönben élőszereplős produkciók is a számítógépes animáció segítségével képesek megalkotni effektjeiket.

Az animációs alkotások tehát sokkal inkább köthetőek szükségszerűen bevett történet- és látványelemek, valamint zsánerek konvencióihoz, mintsem közönségük életkorához. A felnőtt közönség jelentős hányada mégis előszeretettel aposztrofál „mesefilmként” minden animált produkciót. Ennek oka valószínűleg a forma lehetetlenségében keresendő. A realizmusigény hiánya, illetve szándékos elutasítása látszólagos komolytalanságot kölcsönözhet az egyes műveknek.

A felfokozott ábrázolásmód túlzásai ugyanakkor kiválóan alkalmasak a szatirikus témák megjelenítésére.

Nem véletlen, hogy a Fritz, a macska – az első animációs film, ami a lehető legmagasabb, X korhatár-besorolást kapta – éppen 1972-ben került bemutatásra. Ez volt ugyanis a felforgató formai megoldásai és tabudöntögetői témái miatt nevezetes Hollywoodi Reneszánsz korszakának csúcsidőszaka. Az első jelentős A Gyűrűk Ura-feldolgozást is készítő Ralph Bakshi a híres képregényrajzoló, Robert Crumb pimasz címszereplő karakterét adaptálta vászonra Fritz képében. A képmutató macska története a csömörfilmek hangulatát idézve fojtotta szándékosan öncélú szexuális kizsákmányolásba és kéjelgésbe a hatvanas évek ellenkulturális mozgalmainak vízióit.

A kritikus hangvétel pedig a későbbi felnőtt-animációkban szintén meghatározó elemmé vált. A forma a televízióban, valamint a továbbiakban az interneten és a streamingszolgáltatásokon igazi otthonra is talált és jelentős sikereket ért el. Az 1989-ben induló és még jelenleg is futó – ezzel a leghosszabb ideje folyamatosan műsoron lévő széria rekordját tartó – A Simpson család a hagyományos amerikai családmodell és kisvárosi élet idilljének szatíráját nyújtja. Ezzel Simpsonék számos olyan őket követő, meghatározó animációs szitkom számára szolgáltattak modellt, mint a Family Guy, a Fecsegő tipegők, a South Park, a Bob burgerfalodája, a Csé, mint család, vagy a Rick és Morty.

Az alakváltozatok sorát folytató Royal Crackers innovációja a családi miliő korporációs közegbe helyezésében rejlik.

Az intertextuális idézetekkel és popkulturális áthallásokkal teli sorozat elődeihez hasonlóan reflektál a kortárs amerikai társadalom jelenlegi állapotára. Theodore Hornsby, az egykor nagyhatalmú, férfias vezető cége hanyatlásával azonos módon válik tolószékbe láncolt élő múmiává. A vagyonba és gazdagságba beleszülető fiai pedig képtelenek átvészelni a gazdasági recessziót. Theo olyan klasszikusan unalmas családapa, akiből hiányzik a határozottság és a rátermettség. Stebe pedig egy féktelen, felelőtlen rocksztár, aki rég maga mögött hagyta sikereit. Noha mindketten tehetősek és számtalan lehetőség hullott a nyakukba születésüknél fogva, nepotizmusuk a self-made man mítoszának karikatúráját vázolja fel. Visszataszító jellemük és igénytelenségük ráadásul nemcsak azonosulhatatlanná, de még kedvelhetetlenné is teszi az elkényeztetett főszereplőket.

A két fiú úgy kerül életközepi válságba az örökség apropóján, hogy saját terveik már kudarcba fulladtak és kizárólag apjuk nyomdokait követve van még lehetőségük megvalósítani önmagukat. A testvérek szögesen eltérő életmódjaiban párhuzamosan jelenik meg a család és a karrier lehetősége, de mindkét irány illúzióvesztéssel jár. Theo látványosan nem élvezi apaságát, ahogy Stebe sem elégedett önálló pályafutásával. A vállalat felvirágoztatásán keresztül viszont egyaránt bizonyíthatnának. Ha a legnagyobb akadályt nem éppen önmaguk, illetve egymás jelentenék. A testvérek ugyanis nem alkalmasak az irányításra, soha semmiért nem kellett megküzdeniük az életben és átlagon aluli képességekkel rendelkeznek. Ezáltal nemcsak a Royal Crackers márka, de tágabb értelemben az amerikai gazdaság sikerei is meg vannak pecsételve.

A készítők a valós problémák eredeti ötletekkel megvalósított kifigurázása helyett mégis leginkább elcsépelt klisékben gondolkodnak. A sorozat szatirikus hangvétele reflektálatlan alpáriságba fullad. A közéleti áthallások izgalmassá tehetnék a nagyvállalat működésébe betekintést engedő narratívát, az epizódok azonban elcsépelt popkulturális idézetekkel és a hasonló, felnőtteknek szánt animációs komédiákban korábban számos alkalommal látott fordulatokkal operálnak. A Royal Crackers hiába igyekszik nyers rajzstílusával is imitálni az alapul vett sorozatok mintáit, felforgató szándéka kudarcot vall az eredetiség és az ambíciók hiányában.

A Royal Crackers az Adult Swim kínálatából érhető el április 2-től.

Lubianker Dávid

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com