Továbbra is üdítően elborult, izgalmas, csavaros, vicces és bájos a Netflix élőhalottas sorozata, a Santa Clarita Diet. Az események, ha lehet, még jobban felpörögtek és még a Twilight mindörökké tartó szerelmi giccs-naivitására is kapunk egy emberibb, elgondolkodtatóbb alternatívát. Zombi Drew Barrymore-ra fel!
A Santa Clarita Diet első évada még nem teljesen, a második azonban már meggyőzött, hogy érdemes nézni a Drew Barrymore és Timothy Olyphant főszereplésével készült fekete humorral átszőtt zombis sorozatot. És hogy milyenre sikerült a harmadik évad?
Végre minden összeért, a karakterek teljesen kifejlődtek és megtalálták a helyüket, a történet kiszélesedett, a mellékszereplők száma megnőtt, és ismét egy fordulatokban gazdag és vicces évad született. Ráadásul még a szerelemről is elmélkedik egy kicsit a sorozat,
ami extrán megdobja az amúgy is bájos család nácik elfogyasztásától, ökoterrorizmustól és szerb legendákat felkutatásától terhes mindennapjait.
A Netflix sorozata az előző évad végénél veszi fel újra a fonalat, és műfaji társaihoz képest kissé formabontóan, de nagyon érdekesen, szinte valós időben mutatja az eseményeket. Nem ugrálunk napokat, éjjeleket, hanem szinte kézen fogva ülünk fel egy eszelős hullámvasútra a szereplőkkel együtt, ahol egyszerűen egy nyugodt óra erejéig sincsen megállás. Ez nem csak, hogy közelebb hozza őket hozzánk, segít a feszültségépítésben és sokkal izgalmasabbá teszi a részeket, de szinte minket, nézőket is lefárasztanak az események. Hiába, zombiként élni a mindennapjaidat, miközben nácikat gyilkolsz, egy szerb szekta üldöz, az ingatlancégedet veszélyezteti a konkurencia, és még a lányodra is rátelepszik az FBI, nem könnyű. És az sem segít, hogy valakik isten kiválasztottjának hisznek, míg magadat sokszor csak egy szörnynek látod.
Victor Fresco készítő mostanra rakta harmóniába a legjobban a történetet úgy, hogy közben ebben az évadban van a legtöbb különböző szál, sok új szereplő is belép, és egyre többet tudunk meg az élőhalottakról is. Megtartva az egyensúlyt a Santa Clarita Diet továbbra sem nevetséges vagy gagyi – sokkal inkább abszurdan humoros, olykor groteszk és véres, de a nagy gyilkolási hullám és fül- és fogropogtatás közben is tud egyfajta meghitt idillt és bájt kölcsönözni a karaktereknek.
A show-t természetesen most is Drew Barrymore Sheilája viszi, de Timothy Olyphant karaktere, Joel is végre révbe ért. Most érezzük át legjobban a kettősséget, amit egy élőhalott férje átél: mindenáron segíteni akar és elfogadni a másikat, de
mégsem olyan egyszerű boldogan végignézni, hogy életünk szerelme a szemünk láttára csócsál szét valakit.
És ha már szerelem. A 3. évad meglepően mélyen és olykor már-már szívbemarkolóan állítja Sheila és Joel kapcsolatát a középpontba, miközben lányuk, Abby és a szomszéd fiú, Eric között is alakulnak az érzelmek. Utóbbinál hatalmas pozitívum, hogy a sorozat nem siet el semmit. Az első évad legelső epizódja óta tudjuk, hogy van itt valami, de annyira kedvesek a közös kalandok, annyira jó barátok ők ketten, hogy az értelemszerű drukkolást itt gyorsan felváltja a türelem a néző részéről. Azt akarjuk, hogy boldogok legyenek, mindegy, mikor jön el a kapcsolat beteljesedése.
Míg a tiniknél lassú víz partot mos jeligével halad a két szereplő egymás felé, úgy a szülőknél csúcspontra jut a zombiság okozta akadályok házasság-elbizonytalanító hatása. Amikor kiderül, hogy Sheila nem csak, hogy sebezhetetlen, de nem is öregszik, a halhatatlanság beférkőzik a pár közé. Míg a Twilight a fiatalok naivitását és egymásért mindent elborító rajongását arra használja fel, hogy belevigye őket egy meggondolatlan és visszafordíthatatlan zsákutcába, addig a Santa Clarita Diet már sokkal emberibben és reálisabban látja a „problémát”. Hogy fér össze egy halhatatlan és egy halandó? És ha a halandó többé nem lenne halandó?
A sorozat mozgatórugója mindig is Sheila és Joel szerelme volt, ahogy kényszerből egy amolyan középosztálybeli és eleinte szerencsétlenkedő Bonnie és Clyde duóvá alakulnak.
A míg a halál el nem választ formula örökkévalóságig való kiterjesztése azonban már korántsem annyira egyszerű, mint levadászni egy rossz és gonosz szomszédot. Ahogy Joel tökéletesen, bár nyersen megfogalmazza: mi van, ha a boldogan éltek, míg meg nem haltak csak azért működik jól, mert csak addig tart, amíg meghalnak az emberek? Lehet-e valakit az idők végezetéig szeretni? Bár nem megy teljesen bele ebbe az évad, és nem drámai vagy nyomasztó hangvétellel telepedik rá a részekre, hanem inkább a megszokottan üdítő módon villog apró kérdőjelként a fejük felett, ez a vonal mélységet és különleges emberséget nyújt a sürgő-forgó epizódok közepette.
Ezzel a nyílt kérdéssel és egy bár előrelátható, de mégis erős csavarral ér véget a 3. évad, úgyhogy biztos a folytatás. Van is mi mentén továbbhaladni, hiszen mostanra már biztosan tudjuk, hogy több zombi rohangál Santa Claritában, mint az ildomos lenne. Én tűkön ülve várom a folytatást!
