Sorozat

Így ne neveld a sárkányodat – Sárkányok háza (2. évad)

tom-glynn-carney

A Sárkányok háza első évada egyfajta bevezetőként szolgált, a rajongók így két évet kaptak arra, hogy felkészüljenek a tűz és vérrel teli Targaryen-belháborúra, fontos karakterek halálára és a sárkányok táncára.

A kritika az első négy rész alapján készült.

Az anyasorozat utolsó évadának bukásáról már számtalan okfejtés született, melyből az egyik, hogy eme kolosszális történetet képtelenség minőségi módon úgy befejezni, hogy nem áll rendelkezésre szilárd alapanyag hozzá. George R. R. Martin a mai napig nem készült el a Tűz és jég dala könyvsorozat utolsó köteteivel, a hatodik évadtól már csupán az íróval való egyeztetések során összerakott forgatókönyvre hagyatkozhattak. A Trónok harca viszont az HBO valaha volt egyik legjövedelmezőbb sorozata, a popkultúrára gyakorolt hatása vitathatatlan, így a hype-ot meglovagolva inkább nem vártak Martinra.

A fantasy műveknek születtek már elismert, kultikus mozgóképes adaptációi (A Gyűrűk Ura, Harry Potter), melyek minden korosztály számára könnyed szórakozást nyújtanak. Martin többek között J. R. R. Tolkien művéből inspirálódva alkotta meg saját fiktív fantasyvilágát. A Trónok harca alkotói pedig nem csak elvégezték a helyes adaptálás feladatát, hanem új, még sosem látott szintekre emelték azt, amiben a cselekmény, a látvány, a karakterek, a zene, a hangok elképesztő szimbiózist alkotnak.

A felnőtt fantasy – melyet hatalmi játszmák, giccsmentesség, kegyetlenség és szemérmetlenség is jellemez – trónjára a Trónok harca ült.

Sikerén felbuzdulva születtek újjá sorozatként más fantasyirodalmak is (Vaják, Árnyék és csont), de inspirált a műfajon kívüli, de hasonlóan lebilincselő cselekménnyel operáló történelmi sorozatot (Vikingek) is.

A Trónok harca tehát jóval túllépett alapműfajának határain, merített különböző mitológiákból, vallásokból, történelmi eseményekből, miközben egyszerre volt szenvedélyes, erotikus, drámai, tragikus és olykor komikus. Különlegességét pedig a sok különböző karakter és a briliáns, mondanivalóval telített cselekmény szolgáltatta.

Az HBO sorozata nem pusztán az egyik legsikeresebb könyvadaptáció, hanem az első olyan, mely egy még el nem készült regény adaptációja is egyben. Tény, hogy az utolsó évadok hanyatlása és a pocsék lezárás az alkotók kétségbeesett kapkodásának tudható be és teljes mértékben méltatlan a sorozathoz. Érezték ezt az HBO-nál is, így talán bocsánatkérésként szánták a rajongóknak a Sárkányok házát, mely a Targaryen-dinasztia történelmét nagy vonalakban lefedő Tűz és vér című könyv alapján készült.

A Sárkányok háza – a tűzokádó lények mennyiségét leszámítva – látszólag nem mutat semmi újat, a Trónok harca-recept azonban így is működik. Az első évad az anyasorozatéhoz hasonlóan lassan építkezik, azonban kiélezett konfliktusokból, melyek későbbi fontos eseményeknek alapoztak meg, így sem volt hiány. A történet premisszája a Trónok harcáéval azonos, miszerint a király halála, felbontva a birodalmi egységet, polgárháborút szül Westerosban. A Sárkányok háza szintén a lázadókat favorizálja a Sárkánykőn állomásozó Rhaenyra (Emma D’Arcy) személyében, és öltözteti inkább negatív köntösbe a Hightowereket. De kétségtelen, hogy itt még a „jók” oldalán is van kit Daemonizálni és fordítva.

A Sárkányok háza viszont még a második évadával sem képes ugyanazt a sokoldalúságot képviselni, mint elődje, ugyanis a narratívát igazán csak egy központi elem uralja, mégpedig a háború gondolata.

A napokig gyászoló Rhaenyra, a bosszúra szomjazó Daemon (Matt Smith) tehetetlensége, a szexuálisan frusztrált Alicent (Olivia Cooke) is mind-mind bőven megkapják monodrámáikat, az önismétlésekbe torkolló suspense miatt viszont olykor egészen vontatottá válik a sorozat. Ez kisebb meglepetés annak fényében, hogy az előző évad Viserys (Paddy Considine) halálával, Aegon (Tom Glynn-Carney) trónfoglalásával és Lucerys (Elliot Grihault) kvázi meggyilkolásával mind-mind arra engedtek következtetni, hogy most már az első epizódok bármelyikében megkezdődhet a várva várt Targaryen örökösödési háború.

Az új felvonásban a regnáló „zöldek” (királypártiak) hatalma nem tűri meg egy ellenzék létezését, a korábban Rhaenyrának felajánlott behódolási lehetőség pedig már nyilvánvalóan nem él. Királyvárat hajós blokád alá vette a Tengeri Kígyó (Steve Toussaint), Jacaerys (Harry Collett) a Starkoknál lel szövetségesre, Aegon király pedig továbbra is Otto Hightower (Rhys Ifans) bábjaként uralkodik. Utóbbi pozíciója ugyanakkor korántsem stabil, a háttérben már gyülekeznek a keselyűk Ser Criston Cole (Fabien Frankel) és a Kisujj-archetípus Larys Strong (Matthew Needham) személyében. Mindez egy rendkívüli belháborún belüli belviszályt eredményez. A másik oldalon a hirtelen haragú Daemon makacsolja meg magát és hagyja el döntésképtelen feleségét/unokahúgát, hogy aztán Harrenhalban több részen keresztül tisztázza önmaga viszonyát a koronához – és emellett szolgáltassa a legtöbb töltelékjelenetet.

harry-collett-tom-taylor

A Sárkányok házában a család egy morális csőd, a vérségi kötelék lényegében jelentéktelenné válik, amint a hatalom kerül előtérbe. Mindkét oldalon érzelmileg és fizikailag is eltávolodnak egymástól a rokonok, az érdekellentétek pedig csak növelik a családtagok közötti elidegenedést.

Jelenleg aranykorukat élik a diszfunkcionális, nagyhatalmú családok belviszályairól szóló sorozatok, mint az Utódlás,

de már a Trónok harcában is nagy figyelmet fordítottak erre, főképp a Lannisterek révén.

Stílusát tekintve kifejezetten egységes a Sárkányok háza. Összevetve a Trónok harca második évadával, melyben Királyvár egy színes paradicsom volt, előbbi sokkal fakóbb színvilágot és komorabb hangvételt üt meg. Az erotikára is kizárólag éjszaka kerül sor, a bordélyházak fullasztó hangulata pedig nem egy élvezetektől hemzsegő helyet ábrázol, hanem egyfajta menedéket, ahol még Aemond (Ewan Mitchell) is otthonra talál és a függöny mögött, a külvilágtól elrejtve levetheti rideg álarcát.

olivia-cooke-ewan-mitchell

A Sárkányok háza első négy részében kiemelt figyelem irányul a háborús konfliktus okozta politikai játszmákra. A dilemma a tömegpusztító fegyverként szolgáló sárkányok bevetéséről nem is lehetne aktuálisabb akkor, amikor szomszédunkban is háború dúl, de világszerte fennáll a veszélye egy-egy konfliktus eszkalálódásának. Ugyanakkor ott még nem tartunk, hogy az atomhatalmak bevessék nukleáris fegyvereiket, de az azzal való riogatások, fenyegetőzések sötét képet festenek arról, hogy milyen irányba tart az emberiség történelme. Mindezek tudatában szabad asszociáció révén átélhető és súlyos az a szembenállás, mellyel a „feketék” (királynőpártiak) és a „zöldek” – sárkányaikat belevonva a taktikázásba – viseltetnek egymás iránt.

Az alkotók bőven hagytak időt a karakterek motivációinak kifejtésére, kerülve a felszínes karakterábrázolást, a fontosabbak pedig mind megkapják a maguk mélységét. Ennek ellenére a sorozat második évadának első fele helyenként töredezett, rengeteg monodrámával és epizódtípusú jelenettel operál.

A Trónok harcának pont az volt az egyik erőssége, hogy még a kisebb konfliktusok is számos izgalmat hordoztak magukban.

Nagyobb súlya volt annak, hogy ki mit mond és hogyan nyilvánul meg, míg a Sárkányok házában olykor a jelenetek sorrendisége és a zenehasználat is átgondolatlan. Ennek részben az az oka, hogy a cselekmény olyan pontjain maximalizálják azokat, ahol egyébként nincs nagy jelentősége. Elhisszük, hogy látványos, ahogyan repülnek meg leszállnak a CGI sárkányok, de nevetséges, hogy ezt a jelenetsort – melyben egy sárkány puszta feltűnésekor az emberek megijednek és elrohannak – többször is megismétlik. Mindenesetre dübörög alatta az epikus zene, hogy aztán az történjen, amire számítunk: semmi.

Érdekesebb lett volna azt látni, ahogyan a felek Westerost bejárva tárgyalnak különböző házak vezetőivel, vagy részletesebben bemutatni, ahogyan egyes házak, mint a Blackwood és a Brechen közötti rivalizálások kiélesednek a háború okán. Ráadásul az ő esetükben nemes egyszerűséggel kivágták – vagy talán le se forgatták – a csatát. Bőven volt potenciál a felvezetésben, de talán az alkotók nem is akarták igazán kiaknázni azt, hanem mindent a negyedik rész végi összecsapásra tettek fel.

Kétségtelen, hogy a sorozat címe is arra utal, hogy itt lényegében minden a Targaryenekről szól, a többi ház szereplői pedig csak epizódszerepekhez jutnak. A Trónok harca sikeréhez azonban hozzátartozott a széles világ prezentálása, melyben nem csak a westerosi házakat, hanem tengerentúli városállamokat is megismerhettünk. Habár a Sárkányok házának nem feladata és célja ebben is elődjét követni, ugyanakkor a nagy házak jelenlétének és háttérbe szorulásának hiánya feltűnően ingerszegényebb világot fest le.

Más szempontból legalább a Sárkányok háza előnyére válik, hogy a legtekintélyesebb házat és annak egyik legizgalmasabb történelmi korszakát mutatja be.

Mindazonáltal nincsenek akkora kockázati tényezők benne, lévén, hogy a könyveken keresztül ismeretes az örökösödési háború vége is, illetve tudvalévő az is, hogy nem fenyegeti Westeros népét a kihalás veszélye. A Trónok harca ezzel szemben egyes házak megszűnésével, a Másokkal, Daeneryssel és sárkányaival, illetve a többfrontos háborúval is egyszerre teremtett „világvége” hangulatot. Pedig az új évad a Nagy Falnál nyitással még azt sejtette, hogy ezúttal már valóban több helyszínen és cselekményszálon fut majd tovább a történet, ennek ellenére négy részen keresztül jóformán csak Királyvárban, Sárkánykőn és Harrenhalban zajlanak érdemi események.

Az alkotók az önismétlő sárkány-látványorgia ellenére nem hiteltelenítették el a mitikus lények jelentőségét. Az előző évad végi sárkányok tánca csupán ízelítő volt ahhoz képest, ami a negyedik részben érkezik.

Az első csata pedig igazán katartikus élmény, ami garantáltan berántja a nézőt.

A Sárkányok háza egyszerre szeretné betölteni a Trónok harca után hagyott űrt, de közben nyomokban attól eltérően kezeli Martin univerzumát. Míg előbbiben a Lannisterek a napfényes Királyvárban kellemes időtöltésekkel múlatták az időt még akkor is, mikor három különböző sereg is feléjük menetelt, addig a spin-offban a félelem általánosan beköltözött a falak mögé. A különbséget pedig egyértelműen a sárkányok képezik. Criston Cole reakciója mindent elárul azon vezetőkről, akik csak akkor mérik fel igazán tetteik következményeit, amikor beüt a baj és füstfelhők közepette, sikolyok hangjára, szétégett emberi maradványok látványára ébrednek. A mértéktelen pusztításnak csak vesztesei vannak.

A politikai intrikák továbbra is a sorozat magját alkotják, a túlzottan elnyújtott átvezetőjelenetek és egyszereplősök viszont helyenként hátráltatják az egyébként intelligensen építkező cselekményt. A trónok harcás áthallásokkal és az egyes részek végi cliffhangerekkel viszont bizonyosan felcsigázzák a nézőket. Az összképet tekintve ígéretes a Sárkányok háza, mert értékes gondolatiságot közöl a politika és a magánélet összekapcsolódásáról, és ha nem is hiánypótló, de említésre méltó a felnőtt fantasy műfaján belül. Az anyasorozathoz képtelen felnőni, de önálló entitásként még képes lehet maradandót alkotni.

A Sárkányok háza 2. évad első része június 17-étől elérhető a Maxon.

Antalovics Dániel

Antalovics Dániel az EKKE mozgóképkultúra és média szakán tanulta a filmkészítés fortélyait. A lélektelen filmeket megveti. Kedvencei a szürreális, a disztópikus és a társadalmi problémákat feszegető filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com