Steve McQueen Kis fejsze című antológiasorozatának második része, a Lovers Rock éles váltást eszközöl és az első epizód feszült drámaiságát egy elnyújtott katarzisélménnyel helyettesíti.
A Lovers Rock címet viselő epizód a reggae romantikus változatára utal. Arra a melodikusan csordogáló tánczenére, mely a ’70-es, ’80-as években először a Karib-térség fiatalságát, majd a dél-londoni fekete közösséget, kiváltképp a fiatal párokat hódította meg. A Steve McQueen gyermekkorát is alapjaiban meghatározó zenei stílus nem pusztán hangulati elem, szimbolikus jelentőséggel is bír. A fekete közösség „kiszakadásélményét” testesíti meg.
Habár a Kis fejsze egy antológiasorozatként van számon tartva, vagyis epizódonként új karaktereket vonultat fel és egymástól független történeteket mesél el (melyek időben is széttartanak), az epizódok sorrendje és egymáshoz való viszonya mégis fontos, mivel bizonyos történések így nyernek csak értelmet. Az első rész valós történeten alapuló társadalmi krízisábrázolása, a rasszizmus direkt megjelenítése erős politikai felhanggal indította a sorozatot. A Mangrove kontextust teremtett, felvázolta a ’70-es, ’80-as évek dél-londoni miliőjét, hogy a Lovers Rocknak ezt már ne kelljen megtennie.
McQueen filmje csupán egyetlen estét, pontosabban egy félig-meddig illegális házibulit mutat be. Az első epizódhoz képest egy méreteiben és narratívájában sokkal visszafogottabb, fókuszáltabb alkotást kapunk. Nem bontakozik ki a szemünk előtt éles társadalmi konfliktus, nem történik semmi említésre méltó, sorsfordító esemény és nem kapunk mélyen szántó bölcseletet sem.
Cserébe belépőt kapunk egy házibuliba, melyhez foghatót aligha tapasztaltunk korábban.
A Lovers Rocknak nincs szigorú értelembe vett története. Egy zárt körű blues parti szolgáltatja a helyszínt, melyen a helyi fekete fiatalok egy jelképes összegért cserébe kiengedhetik a fáradt gőzt és egy rövid időre elfeledkezhetnek a külvilágról. A váltakozó dinamikájú este során a reggae, ska és dub ritmusaira táncoló fiatalok egyként oldódnak fel a zenében. A buli zárásaként egy kollektív katarzisélményben részesülve konstatálják az estét, végül pedig visszatérnek a szürke hétköznapokba.
Ezen sorokat olvasva nehéz megállapítani mitől is olyan különleges, amit látunk, hiszen nem sokban különbözik attól, amit egy mai házibuli során is tapasztalhatunk. Az első epizód ismeretében azonban nyilvánvalóvá válik, hogy egy ilyen esemény szervezése egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás. Az estét bármikor félbeszakíthatja egy váratlan rendőrségi razzia, és az éjszaka közepén a házat sem érdemes elhagyni, mert a közelben lófráló suhancok szintén okozhatnak kellemetlen meglepetéseket.
McQueen azonban ebben az epizódban nem kíván minket nyomasztani. A háttérben meghúzódó félelem sosem konkretizálódik igazán, csupán halkan végigkísért az éjszaka során, majd nyomtalanul eltűnik, amikor a buli végre a tetőfokára hág. Ez a rész nem a fekete közösség dilemmáit hivatott ábrázolni. Épp ellenkezőleg, egy olyan illékony pillanatba enged bepillantást, amely elfeledteti a mindennapos atrocitásokat.
Az időnként fel-felbukkanó konfliktusok ráadásul nem is a külvilág felől érkeznek, hanem a buli résztvevői között alakulnak ki. Az erőszakos szexuális közeledés, a személyes nézeteltérések és a kelleténél több alkoholt fogyasztó, kiszámíthatatlan vendégek ennek a partinak is a részét képezik. A különböző érdekellentéteket (legyen bár szociális, patriarchális, szexuális indíttatású) szép lassan elhódítja a közös gyökerekből táplálkozó reggae. Az este folyamán elhatalmasodó révület kollektív katarzisélményként keríti hatalmába a táncparketten vonagló embereket, akik egyként harsogják Janet Kay slágerét, a Silly Gamest.
A Lovers Rock tipikusan az a fajta alkotás, amelyet látni és hallani kell, ráadásul a lehető legjobb minőségben, mivel olyan audiovizuális élményben részesíti a nézőit, melyben viszonylag ritkán van részünk.
Shabier Kirchner kamerája láthatatlanul vegyül el a tömegben és olyan hitelességgel rögzíti az eseményeket, mintha egy dokumentumfelvételt látnánk a hetvenes évekből.
Sok film ábrázol fékevesztett bulikat és átmulatott estéket, de azok intenzitását, euforikus hangulatát ritkán ragadják meg efféle pontossággal. Utoljára talán a 120 dobbanás percenként című alkotásában láthattunk ilyen jellegű, immerzív élményt. A képernyőn látható révület ráadásul organikusan fejlődött ki a forgatás során. Az említett Janet Kay-dal befejezését követően a szereplők a forgatókönyvet átírva, improvizatív jelleggel bővítették saját vokáljukkal az ikonikus szerzeményt.
A Kis fejsze második része merőben eltérő hangulatú alkotás, mint az ezt megelőző epizód. Mindkét esetben Anglia egy-egy elfeledett történetébe nyerünk bepillantást, ám a fókusz egészen máshova kerül. A Mangrove a nappalok vészterhes súlyát, a Lovers Rock az éjszakák intenzív eufóriáját ragadja meg. Azt a „kiszakadás” élményt, ami segített a kor színesbőrű közösségének átvészelni a legínségesebb időket is.
A Kis fejsze sorozat az HBO GO-n tekinthető meg.