Négy, más és más szempontból elveszett ember sorsa egy menekülttáborban ér össze. A Bevándorlók Ausztráliában (Stateless) egy olyan mikrokozmoszt ábrázol, amiben feloldozás senkire sem vár. Cate Blanchettet egy valós történet ihlette meg, és alkotótársaival ebből hozott létre olyan látleletet, amely egy napjainkban is égető kérdésre világít rá.
Cornelia Rau 2004-ben eltűnt egy ausztrál kórházból. Tíz hónappal később egy ausztrál menekülttáborban találtak rá, az esete pedig felháborította az ausztrál közvéleményt. A hatóságok tömegével vizsgálták át fogva tartottak aktáit, és kétszáz esetben be is bizonyosodott az elzárás jogtalan volta. A táborok állapota azonban nem érdekelte a közvéleményt, amíg egy ausztrál nem került az elszenvedők közé.
Ez a történet ihlette meg Cate Blanchettet, aki Tony Ayres és Elise McCredie segítségével, más sorsokat is felhasználva egy hatepizódos sorozatot gyúrt belőle. Blanchett nemcsak alkotóként vett részt a Stateless munkálataiban, ez volt a produceri debütálása még a Mrs. America előtt, ráadásul egy mellékszerepben is feltűnik.
A Stateless négy, újra és újra találkozó szál hálója, a helyszíne pedig egy fiktív ausztrál menekülttábor, a Barton. Négy sorson keresztül ismerjük meg, hogyan működik ez az ország-világtól elzárt, aprócska univerzum – a gumibot és a kerítés mindkét oldalán.
Mindezt dicséretes egyensúlyérzékkel teszi, a szálai tülekedés nélkül megférnek egymás mellett, és a szájbarágást is sikerül elkerülnie többnyire.
A sorozat Sofie Wernerrel (Yvonne Strahovski) veszi kezdetét, aki Cornelia Rau megfelelője – ez nem életrajzi darab, tehát nem is beszélhetünk egyezésről. Sofie boldogtalan az életében, ami előbb egy önsegítő csoportnak álcázott, nyerészkedő szektához vezeti, majd a Barton táborba. A terve az, hogy lejárt vízumú, német turistának adja ki magát, abban a reményben, hogy „visszautasítják” Németországba, ahol talán szabad életet élhet.
Sofie szála némiképp párhuzamba állítható Ameer (Fayssal Bazzi) történetével: ő afgán menekült, aki a családjával a jobb életet keresve igyekszik Ausztráliába. Ő a Statelesshez hasonló filmek kötelező kelléke, elvégre bevándorló nélkül nem mesélhetünk a rendszer kegyetlenségeiről, hibáiról. Csakhogy míg ő mindent megtenne, hogy bejusson az országba, addig Sofie épphogy a biztonságos életből menekülne el.
Ha van börtön, akkor börtönőröknek is lennie kell, itt jön a képbe Jai Courtney és Asher Keddie karaktere. Előbbi háromgyerekes apuka, Cameron Sandford, aki a haverok unszolására és a pénz miatt jelentkezik őrnek a táborba. Utóbbi Clare Kowitz, akit a bevándorlási hivatal küld a táborba, hogy helyrehozza a megtépázott hírnevét – ahogy az lenni szokott, nem az a gond, ahogy a táborlakókkal bánnak, hanem az, ha erről a média tudomást szerez.
Cameron és Clare szála is csoportosítható egy központi téma mentén: mit tesz a hatalom az emberrel?
A Stateless egyik nagy erénye, hogy ezt tényleges dilemmaként kezeli, a Barton őrei ugyanis nem velejükig romlottak
– enerváltak és nemtörődömök talán, de kifejezett szadista csak egy van közöttük. Cameron puhány jófiúként kerül közéjük, a lassú romlása azonban nem valami megfoghatatlan, külső nyomás eredménye, hanem az események összjátékáé. Vele szemben Clare már dörzsölt róka, aki pontosan tudja, miféle határon táncol, az mégis megviseli mentálisan. A helyzetén nem segít az újságíró szomszédja sem, aki afféle élő lelkiismeretként duruzsol a fülébe az epizódok alatt.
Habár a négy történeti szál viszonylag egyensúlyban van, a mérleg néha mégis Yvonne Strahovski felé billen. Ez olyan szempontból nem gond, hogy a színésznő ezt abszolút megszolgálja, a folyton ideges, feldolgozatlan traumákkal terhelt nőt átélhetően játssza. Ráadásul az ő szálán kapjuk meg Cate Blanchett és Dominic West hátborzongató szektavezér-párosát. Ugyanakkor Strahovski el is vonja a figyelmet a többiekről, főleg a flashbackjei és őrületjelenetei révén – ezek arra hivatottak, hogy felfedjék, mi történt vele, de főleg a későbbi részekben nagyon megtörik a cselekményt.
Tekintve, hogy az ő szála alapul leginkább valós eseményeken, érthető, hogy a készítők miért szenteltek neki ekkora figyelmet és próbálták vele reprodukálni azt a sokkot, amit Rau története jelenthetett anno. Azonban a mai trendek közepette mégis
vegyes szájízt hagy maga után, hogy a menekültek helyzetéről egy fehér, középosztálybeli nőn keresztül próbálnak mesélni.
Ezt a különbséget tovább erősíti, hogy az egyetlen, tényleges menekült főszereplő, Ameer, a többieknél sekélyesebb karaktert kapott, ezt részben azért, hogy egyszerre lehessen minden bevándorló szenvedésének megtestesítője. És habár neki és a lányának vannak a legőszintébb és legmeghatóbb jelenetei, mégis az őrület felé sodródó Sofie kapja a nagyobb figyelmet.
Strahovskin kívül a többi főszereplő is tisztes teljesítményt nyújt. Fayssal Bazzi karaktere csapást csapás után szenved el, alakítása mégsem lesz színpadias vagy pátoszos. Asher Keddie alakításának hála Clare minden tettében önbizalom és kétkedés keveredik, de sokáig találgathatjuk, mégis mi motiválja a tábor jó hírnevét biztosító cselekedetek végrehajtására. Jai Courtneyhoz pedig az egész sorozat legleíróbb képe köthető: amikor egy menekülttel együtt a porba omolva jelzi, hogy ennek a szituációnak senki sem nyertese, és kiút sincs belőle.
A Stateless nem sepri szőnyeg alá az évekre táborban rekedtek problémáit, ugyanakkor a figyelmét az őrökre is kiterjeszti, és mindezt relativizálás nélkül.
Cameron, Clare és az őrök főnökének történetén keresztül mutatják be, hogy az állam mennyire magára hagyja a táborokat, ahol a Cameron-félék jóindulata sorsszerűen közönybe fordul. A táborok helyzetének nincs megoldása, amíg magasabb szinteken nincs meg rá az akarat, addig lent bele is gebedhetnek, de változás nem lesz.
Ennek a mikrouniverzumnak a kilátástalansága a sorozat mind a hat részére rátelepszik. Az operatőri munkának hála már-már mi magunk is a tábor szűk, forró tereiben érezzük magunkat. Nem ódzkodnak a helyszín mocskát megmutatni, ugyanakkor Emma Freeman és Jocelyn Moorhouse rendezőknek hála mégsem fulladunk bele a reménytelenségbe. Egy-egy szatirikusabb vagy szívmelengetőbb jelenettel mindig tudnak oldani a hangulaton: legyen szó a kertet nevelgető öregasszonyról vagy a tetőn tüntető tamilokról.
A Stateless kisebb kilengéseket tekintve jól zsonglőrködik a bemutatott szálakkal, sosem érződnek túl soknak vagy túl kevésnek. A keserédes történet azonban nem érhet boldog véget, ez a kezdetektől világos. Ahogy közeledünk a vége felé, egyre mélyebbre érünk mi magunk is ebben a kilátástalan rendszerben, ahonnan menekülés csak keveseknek jut. És habár a szereplők nem maradnak lezárás nélkül, a feloldozás nem mindenkinek jár.
A sorozat a Netflixen látható.
