A Stranger Things új évadának megjelenését legalább akkora várakozás előzte meg, mint annak idején a Trónok harca egy-egy új epizódját, a kérdés csupán az volt, hogy a 80-as évekbe kalauzoló fantasy is kreatív zsákutcába fut-e, mint Havas Johnék története, vagy sikerül-e felülmúlnia önmagát.
Három év kihagyás után tértek vissza a hawkinsi kölykök, hogy ismét szembenézzenek egy újabb gonosszal, de emellett a kamaszlét kihívásaival is megküzdjenek. A Duffer-testvérek által megálmodott retrospektív horror-fantasy széria már a harmadik évad elkészítésével is csúszott, és a koronavírus miatti leállás alaposan megvárakoztatta a sorozat rajongóit – igaz, jócskán fel is tornázta a nézők elvárásait.
A negyedik évad épp ott veszi fel a történet fonalát, ahol a harmadik abbahagyta: 1986-ba léptünk, hőseink kicsit szétzilálódtak, Byersék és 011 Kaliforniába költöztek, Hopper eltűnt, a többiek pedig maradtak az elátkozott Hawkinsban, ahol épelméjű ember már nem maradt volna egyetlen percig sem. A különböző helyszíneken futó, különböző mértékben érdekes történetszálak pár epizóddal később már idősíkban is elválnak egymástól, és mire alaposan felhúznánk magunkat azon, hogy három év alatt semmi eredetiséget sem sikerült megálmodniuk az alkotóknak, a negyedik évad hirtelen elkezd működni.
A Stranger Things 2016-os indulásakor sokak szívét megdobogtatta, mert albumszerű és alaposan túltolt nosztalgiavilága szép emlékeket idézett még olyanokban is, akik sohasem találkozhattak az igazi amerikai ’80-as évekkel, de filmekből ismerték a kulisszákat. A könnyed időutazásélményt ráadásul jó érzékkel vegyítették a Duffer-testvérek az évtized népszerű filmes zsánerével, a gyermekeket középpontba helyező természetfeletti horrorral, és megannyi filmes utalással is. Így hiába váltak a folytatások egyre redundánsabbá, még mindig jó érzés volt nézni a szériát, kinek a nosztalgiafaktor, kinek pedig a rejtélyek megoldása miatt.
A negyedik évad pedig eleinte épp azt bizonyítja, hogy egyszerre minden elvárásnak nem lehet megfelelni.
Az első 2-3 rész csak jelzésértékkel dob be egy-egy valóban brutális halálesetet, de sokkal többet elpepecsel olyan hangulatépítéssel, aminek a cselekmény szempontjából semmi értelme nincs, csak a rajongóknak szól. Kötelező jelleggel megszólalnak az 1986-os slágerek, az arcunkba tolnak pár Indiana Jones-, Evil Dead- és Tom Cruise-plakátot, és természetesen görkoripályán is járunk majd, ahol mindenki, még a legutolsó statiszta is úgy táncol és siklik, mintha Brian Boitano tanította volna rá. A legismerősebb klisékből összedobott panelek természetesen a gimnazista bullying-szenvedő kockák-tesztoszterontól túlfűtött sportolók mexikói patthelyzetet vázolják fel, amelynek kidolgozatlansága már paródiába tolja át a nyitányt, de egyszer csak, az évad kellős közepén végre megtörténik a nézőpontváltás, és mélységet kap ez az egész színes-szagos, műanyagszagú kavalkád.
Nagyjából Antal Nimród epizódjai alatt hirtelen bejön a dráma a képbe, amely a korábbi klisés szívatásoknak mélyebb értelmet adnak, és a karaktereket is átértékelik.
A Kontroll rendezője már másfél évtizede dolgozik a nagy hollywoodi áttörésén, és bár az Elhagyott szoba (Vacancy), valamint a Ragadozók (Predators) után úgy tűnt, nem sikerül beverekednie magát a mainstream alkotók közé, az utolsó pillanatban kapott netflixes felkéréssel ismét bizonyította, hogy van tehetsége az atmoszférateremtéshez és az ijesztgetéshez is.
Üdvözítő, hogy az évad főgonosza, Vecna is komolyan vehető háttértörténetet kap, így az utalásrendszer kilép az Az, Hellraiser, Rémálom az Elm utcában sorból, és szép lassan annak lehetünk tanúi, hogy a Stranger Things végre nem egy papírmasé démont szabadít rá az emberiségre, hanem szó szerint is megalkotja saját hőseinek nemezisét, amely a totális érdektelenségből végre igazi tétet ad a történéseknek.
És lehet, hogy Hopper történetszála még annyira sem komolyan vehető, mint egy alaposan túltolt 1980-as évekbeli James Bond-epizód, Mike, Jonathan és Will pedig csak azért utazgat egyik pontból a másikba, hogy ne veszítsük őket szem elől egy fél évadon keresztül, de a többiek – különösen 011 pszichothrillere és a még mindig eszméletlenül szórakoztató Steve-Dustin duó, és a szériába parádésan belépő új karakter, Eddie Munson – bőven okoznak olyan felejthetetlen pillanatokat, amelyek egy grandiózus és valódi izgalmakkal rendelkező finálénak ágyaznak meg.
A Stranger Things új évada a Netflixen érhető el.
