Sorozat

Távol a valóságtól – Sugar

Mark Protosevich neo-noirja, a Sugar izgalmas ínyencség lehet a filmrajongók számára, de nagy kérdés, hogy a sok-sok easter egg mellett marad-e benne elegendő puskapor, hogy végig feszesen tartsa az évad még előttünk álló hat epizódját.

A kritika az első két rész alapján készült.

Hollywood aranykorában volt egy meghatározó időszak, amikor az öltönyös, sármos magánynyomozó nyakra-főre oldotta meg az arisztokrácia köreiben sorozatosan előforduló bűnügyeket. Ez volt a film noir időszaka, mely bár nehezen meghatározható egységes műfajként, alapvető stíluselemei (sötét tónusok, furcsa helyekről felvett képkivágatok, narráció) és karakterei mai napig nagy hatással vannak a filmkészítésre. Jól mutatja ezt a tény, hogy ha megpróbálunk e stílus közvetlen utódjaként értelmezhető neo-noir világában eligazodni, több ezer címen kell átrágnunk magunkat az IMDb-n. Mégis, a klasszikus magánnyomozós történet napjainkban igencsak háttérbe szorult, pedig ő volt a korábbi éra film noirjainak alapvető figurája.

E régi vágású műfajt igyekszik Mark Protosevich újjáéleszteni Sugar című sorozatában

úgy, hogy látszatra egy egyszerű detektívtörténetet mesél el, a felszín alatt azonban posztmodern gesztusokkal szedi ízekre a negyvenes évek noirjainak összetevőit.

A címszereplő, John Sugar karakterét Tokióban ismerjük meg, amint a Jakuza főnökének megbízásából keresi annak elrabolt kisfiát, és – némi álszerénységet vállalva többször utal arra, hogy a legjobb a szakmájában – meg is találja. Amerikába visszatérvén, nem foglalkozva egészségügyi problémáival vagy szabadságra kötelezettségével, elvállalja egyik nagy bálványának, a filmrendező Jonathan Siegelnek (James Cromwell) a felkérését, hogy megtalálja a férfi unokáját. A lány már többször eltűnt korábban, és drogproblémai miatt ezt eddig senki nem vette kifejezetten komolyan, most azonban a nagyapának rossz érzése támad, úgy gondolja ez az eset most más mint a többi, ezért keresi meg a nagy hírű magánnyomozót. Sugart az ügy és maga az unoka is emlékezteti valakire a múltjából, így esze ágában sincs szabadságra menni, kérdés nélkül elvállalja az ügyet.

A lány eltűnése és a nyomozás körülményei nem túl egyediek, ismerősek lehetnek annak, aki találkozott már korábban a műfajjal. Az első két epizód alatt megismert mellékszereplők, családtagok bár gyanúsan nem keresik a lányt és vélhetően családi titkot őriznek, nem tűnnek a legmegátalkodottabb gazfickóknak. Karaktereik egyelőre nem túl kibontottak, pedig neves szereplőgárdára bízták a megszemélyesítésüket. A Better Call Saul-ból megismert Dennis Boutsikaris jól hozza az eltűnt Olivia furcsán gyanús vagy csak nemtörődöm apját, de Nate Corddry (Barry, Lockey&Key, A kör) egyelőre elég vérszegény féltékeny testvérként, amelyről egyelőre úgy tűnik, nem ő, hanem sokkal inkább a forgatókönyv tehet.

A nem csak kreátorként, de forgatókönyvíróként jelen levő Mark Protosevich eddig olyan filmeket jegyzett ebbéli minőségében, mint A sejt, az Oldboy (a 2013-as remake), a Legenda vagyok, és a Poseidon. Az tehát látszik, hogy az újragondolás nagyon is ismerős terep számára, viszont korábbi filmjeinek vegyes minősége nem a legmegnyugtatóbb ajánlólevél az évad többi részére nézve.

Mert ami csillagos ötös megvalósításban, az elég kevéske történet szintjén.

A titkokat őrző család, a megfigyelést azonnal kiszúró magánnyomozó, egyáltalán a megfigyelés ténye elég kiszámítható fordulatok még akkor is, ha a noir újragondolás miatt számítunk olyan betétekre, mint az eltűnésre hajlamos hullák. Ahogyan azonban mindez tálalva van, azért megéri nekiindulni a sorozatnak. Mert mit is látunk?

John Sugar fekete öltönyös magánnyomozó, makulátlanul udvarias, több nyelven beszél, egy old timer Chevroletet vezet, gyökértelen, hotelekben lakú figura, csupa misztikum. Mint egy igazi vadászkutya, aki egyszer belekezd valamibe, azt nem hagyja befejezetlenül. Pont, mint nagy elődei; mégis, míg a klasszikus film noir fő karakterei kemény, romantika- és nosztalgiamentes, a józan észt és a logikát követő magánnyomozók voltak, addig a Sugar címszereplője inkább amolyan farkasbőrbe bújt bárány. Keményvonalas magánnyomozó helyett egyenlőségi aktivista, odafigyel a hajléktalanokra, fontosnak tartja azt is, hogy egy gazdáját elvesztett kutya otthonra találjon. Nem bújna ágyba egy kiszolgáltatott nővel, nem kenyere az erőszak, csak ha az események rákényszerítik. A negyvenes évek erősen maszkulin karaktere helyett egy anakronisztikus megjelenésű, de napjaink PC követelményeihez igazodó hőst kapunk.

Colin Farrell figurája ugyanis nem film noir karakter, hanem egy magánnyomozó, aki a saját életében Glenn Fordot és Humphrey Bogartot játszik.

Meg kell hagyni nagyon stílusosan. Piperkőc filmrajongó, aki Sight & Soundot és Cahiers du Cinamat olvas, és nyomozásai során az asszociációiban vele vannak olyan kedvenc filmjei, mint a Hosszú álom vagy a Búcsúlevél. Ezt a sorozat a filmekből való bevágásokkal meg is mutatja nekünk. Sugar moziba jár gondolkodni, és csak azért hajlandó fegyvert viselni, mert amit kapott, az Glenn Ford eredeti pisztolya a Búcsúlevélből.

E filmrajongó karakterre épít a sorozat kivitelezése Fernando Meirelles (Vakság, A két pápa, Isten városa) dirigálása alatt. A pilot Tokióban játszódó, fekete-fehérben felvett induló jelenete beállításaiban (kémlelőnyíláson benéző detektív, bújtatott kamera) s hangulatában is Hollywood hőskorának fekete történeteit idézi, John Sugar higgadt, de ellentmondást nem tűrő belépője szépen illik ebbe az alapozásba. Majd e tűpontosan felépített noirjelenet után visszatérünk a színes valóságba, mely még mindig Japán, de a Szárnyas fejvadász zsúfolt kék-piros képi világát idézi meg. Hogy aztán továbbmenjen Los Angelesbe, ahol megérkezünk (némi tarantinós hangulatban) a 21. századba, hogy karakter és környezet végképp eltávolodjanak egymástól.

A pilotot látva a noirihletés kapcsán a legfeltűnőbb a femme fatale hiánya. A negyvenes évek klasszikus noirjainak egyik központi szereplője volt az a végzetes női karakter, aki miatt a bűnügyi szál kipattant, vagy aki éppen ennek a felgöngyölítését nehezítette meg a magánnyomozó számára. E női karakter megjelenése nem váratott sokat magára, a legtöbb film első harmadában megjelent. Belépője nem hagyott kétséget azzal kapcsolatban, hogy a főhősnek még meggyűlik miatta a baja sok mindenkivel. A Sugarból eleddig kimaradó női karakter lehet dekonstruktív gesztus, mely éppen John Sugar filmszerűségére, de környezetének hétköznapiságára hívja fel a figyelmet.

Ezektől a gesztusoktól az évad eleje erősen önreflexívvé válik, ami nagyon jót tesz a megvalósításnak,

hiszen ebben az értelemben indokolttá válnak az olyan jelenetek, melyekben kifejezetten érződik Farrell figurájának szembenállása a környezettel. Ezekből az egyik legerősebb talán, amikor a hontalan Carlt kéri meg, hogy figyeljen az autójára, nehogy valaki elkösse azt.

A narráció, a megoldáshoz vezető tárgyakat plusz fókusszal kiemelő kamera, a „kivel kell beszéljek, hogy eljussak a megoldáshoz” örökös felhajtóereje nem csak a nagy filmes elődöket idézik vissza, hanem egyszersmind a belőlük építkező nyomozós kalandjátékokat is, mellyel a nézőt még egy plusz rétegnyi intermediális asszociációs játékra is hívja.

Bár a Sugar az első két epizód után ambivalens megítélésű lehet, azzal semmiképp nem vádolható, hogy Colin Farrell a szegény ember Humphrey Bogartja lenne.

Rendkívül hatásosan hozza ugyanis a megtört lelkű magányos nyomozót, akinek tekintete mögött még sok epizódnyi felfejteni való van elrejtve. A többiek is hozzák a kötelezőt, de az eddigi két epizód még nem mutatta meg számunkra, hogy ki fog emlékezeteset alakítani. Annyi biztos, hogy nem csak a sorozat, de a gazdag filmrendezőt alakító James Cromwell is merített a Hosszú álomból. Figurája nagyban hasonlít a klasszikus noir Sternwood ezredeséhez.

Egy száz perces posztmodern metakrimiként iszonyú jól működne mindaz, amit eddig kaptunk, de egyelőre kérdéses, hogy elegendő lesz-e mindez egy teljes sorozatra. Ugyanakkor, mivel a pilot 49 perce után a második rész már csak 36 perces, ez azt feltételezi, hogy Protosevichék feszesebb tempót fognak diktálni az évad további részében, amit a második epizód végi igencsak erős cliffhanger is megerősít, így azért van okunk reménykedni.

A Sugar április 5-től látható az Apple TV+ kínálatában, az epizódok hetente érkeznek.

Kéri-Keller Szilvia

Kéri-Keller Szilvia magyar-angol szakos bölcsészként végzett az SZTE-n, később pedig vizuális kultúratudományból szerzett diplomát. Cikkei korábban az Apertúrában és Apertúra Magazinban jelentek meg, filmek terén mindenevő, 2023-tól a Filmtekercs tagja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com