A szumó birkózók zárt világába kalauzol a Netflix legújabb sportsorozata, a Szentély, ahol nemcsak hegyomlás méretű emberek, hanem legalább ugyanekkora érzelmi kilengések is próbára teszik a harcosokat. A kritika az első négy rész alapján készült.
Japán a gasztronómia, a képzőművészetek, az irodalom és a vallás mellett a harcművészetek területén is képes volt saját útját járni évezredes történelme során. A szamurájok kora már réges-rég bevette a mozikat, de
a szumó birkózók brutális világa sokkal kevesebb nézőhöz jutott el,
holott évszázadok óta lényegében változatlan szabályokkal és ugyanolyan hagyománytisztelettel vívják ezt a sportot. Mi több, egyes legendák szerint évezredekkel ezelőtt maga a szumó döntötte el a japán szigetek sorsát, így nem csoda, hogy az itt élő emberek kultúrájához mélyen hozzátartozik a nyers erőt és a roppant tömeget harcművészetté változtató sport.
A Netflix nyolcrészes sportsorozata, a Szentély is ebbe a zárt világba invitál bennünket, ahol nemcsak a szabályok, hanem az edzésmódszerek is változatlanok már évszázadok óta, így ízig-vérig kegyetlen kiképzésekkel és elképesztő dinamikájú összecsapásokkal sokkol a széria. És épp ezek a momentumok teszik életközelivé, már-már dokumentumszerűvé az epizódokat. Külső szemlélőként egyszerre fájdalmas és érdekfeszítő nézni, ahogy a monoton erősítő edzések közben kifulladnak a sportolók, de az is ugyanennyire izgalmas, ahogy főszereplőnk egyre inkább rájön a tradicionális küzdősport lényegére.
a Szentély ugyanis nem árul zsákbamacskát: alapsztorija egy klasszikus sportfilm ígéretét rejti,
ahol a nehéz családi körülmények közül érkező, bűnözői múlttal is rendelkező egykori dzsúdós, Oze bevonul egy szumó műhelybe, hogy tervezett sikereivel hozza helyre édesapja adósságait. A kezdetben fegyelmezetlen és öntelt karakter a kudarcok hatására változtat mentalitásán, és képes lesz alkalmazkodni, így saját szemtelenségét is erősségként használva egyre inkább közel kerül céljaihoz úgy, hogy nemcsak ellenfeleit, hanem a változásra alkalmatlan közeget is kibillenti egyensúlyából.
A sztori néhol kiszámítható, máskor viszont fölöslegesen elnyújtott jelenetek akadályozzák a cselekmény előrehaladását, de remek humorral és szívszorító drámaisággal is bátran operál, így főhősei mellett nézőit is igazi érzelmi hullámvasútra ülteti fel. Ez a hangulati kavalkád ugyanakkor olyan benyomást kelt, mintha az alkotók sem tudták volna eldönteni, mit is akarnak mondani az egyes epizódokkal.
A sokszor valóban mulatságos romantikus jelenetek, a küzdőtársak egymás közti, helyenként gyomorforgató zrikálása, az elmét és a testet egyaránt megtörő felkészülések mellé egy misztikus gyilkossági szál is körvonalazódik. A túlságosan is szétfutó műfaji kalandozás pedig így könnyen csömörhöz vezet.
Pedig a megvalósítás semmi kivetnivalót nem hagy maga után. A főbb szerepekben megforduló marcona birkózók mind-mind külön személyiségjegyekkel rendelkeznek, az őket megformáló színészek egyszerre a nyugalom szobrai és a visszafojtott haragtól bármikor robbanni képes harcosok, küzdelmeik pedig sportközvetítésekbe illő dinamikával mutatja be a sportág működését, sőt még kellő ismeretekkel is felvértezi a szumóban járatlan nézőket. Ugyanakkor amikor a kamera látószöge elhagyja a dódzsót, és a hétköznapi életet akarja megmutatni, Japán hirtelen egy papírmasé díszletté, lakói pedig parodisztikus karakterekké silányodnak, ami már nehezen befogadható kontrasztot ad a birkózók tűpontosságú stílusérzékkel megrajzolt, verejtékszagú edzőtermeivel.
A Szentély május 4-től érhető el a Netflix kínálatában.
