Sorozat

Szex és a sarkvidék – Atypical (évadkritika)

Az Atypical nem akar Esőember lenni, “csak” a nyár egyik legszerethetőbb vígjátéka. 

Az Antarktisz, ez Sam rögeszméje, vágya, hobbija és álma. Az Antarktisz olyan mint ő. Látszólag üres, egyhangú, sivár vidék, mégis színes, élettel teli táj, ami ezernyi felfedeznivalót rejt magában. Sam autista, tizennyolc éves és barátnőre vágyik, az Atypical mégsem válik szexkomédiává, amelyben egy különc a főszereplő. A sorozat szülőanyja, Robia Rashid (Így jártam anyátokkal) kikerüli ezt a skatulyát, és abba a hibába sem esik bele, hogy az unásig ismételt autista sztereotípiákat sorolja fel. Ez már önmagában is üdítő, hisz az „Esőember-klón” kategóriánál nagyon kevés, az autizmussal foglalkozó mozgóképes alkotás jutott tovább. Az Atypical attól lesz több, hogy több oldalról közelíti meg tárgyát, hogy jól megalapozza Sam életének ezt a kényes fejezetét, mégsem kioktató,

nem akar nagyot mondani, inkább könnyed stílusban, ízlésesen kanyarít belőle egy életszerű komédiát.

Az viszont, hogy ennyire szerethető sorozat kerekedett belőle, egyértelműen a fiatal színészeknek köszönhető. A Samet megformáló Keir Gilchrist (Valami követ, Nyomás alatt) játéka olyan természetes és meggyőző, hogy ez már önmagában elvinni a hátán a sorozatot. A másik üde színfolt a Sam talpraesett, akaratos húgát játszó Brigette Lundy-Paine, aki remek párost alkot Gilchristtal, nagyrészt ellopva a showt a szüleiket játszó „nagyok”, Jennifer Jason Leigh és Michael Rapaport elől, de ebben nincs semmi meglepő.

Keir Gilchrist

Nincs, hiszen egy olyan történetben, amelyben az érzelmeket csak tanult mintákból közvetítő fiú vágyik az igaz szerelemre, kell az ellenpólus. A nem hétköznapi mellé kell a hétköznapi.

Ezek az emberek az egész életüket a fiuknak szentelték, mindig féltek a jövőtől, tartottak a jelentől, az emberek reakcióitól

– számukra erről szólt minden, a nem tipikusra tipikussal válaszoltak: menekültek, szégyenkeztek, titkolóztak, futó kalandokban keresték önmagukat. Ez adja a sztori egyik drámai élét, s talán ezért nem merték az alkotók kicsit lazábbra venni ezeket a figurákat. Pedig kellett volna, mert például a végre egyszer önmagát középpontba állító anya afférja a fiatal pultos fiúval történetileg igen, hangulatilag azonban nem mindig  illeszkedik a sorozatba.

Arról persze szó sincs, hogy az egészet agyoncsapná ez az időnként felbukkanó aránytalanság, de mindenképpen jobb lenne az összkép, ha egy pillanatra sem kellene kiesnünk a fiatalok kedves, humoros, ízig-vérig feel good történetéből, ha az atypical sosem válna typicallé. A szintén idén debütált Speechless, egy sérült kamaszt nevelő család komédiája kicsit jobban megoldotta ezt a kérdést, abban a szülők is tudnak bohókásan hétköznapiak lenni. Bár az is igaz, hogy az Atypical minden más téren köröket ver rá, és így augusztus végén talán már nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy ez volt a nyár egyik legüdítőbb sorozatélménye.

A nem tipikus család

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com