A Szexoktatás (Sex Education) várva várt utolsó évada nagy változásokat hozott mind a szereplők életében, mind a tárgyalt tabutémák komolyságában, de amit szerettünk a sorozatban, az (nagyrészt) megmaradt.
Közhelynek tűnhet, de vitathatatlan: a Szexoktatás hiánypótló sorozat. Három évadon keresztül mindenkit foglalkoztató, de mégis tabunak számító témákhoz nyúlt realista és empatikus módon, azokhoz szólva, akiknek tényleg szükségük van rá. De kinek lehet szüksége e sorozat megértő szavaira? Azoknak, akiket foglalkoztat a szexualitás, de kérdéseiket nem tudják kinek feltenni; azoknak, akik voltak már valaha bizonytalanok saját identitásukban; azoknak, akiket egyszerűen érdekel, néhány fiatal hogyan éli meg a szexualitással való ismerkedést.
A Szexoktatás legfőbb és sikeres vállalása tehát nem egyszerűen az volt, hogy ezeket a problémákat reprezentálta, hanem hogy nyelvet, kommunikációs formát kínált a szexuális problémákkal kapcsolatos beszélgetésekhez.
A reprezentáció és az érzékenyítés eközben sosem vált szájbarágós, propagandisztikus hegyibeszéddé, a Szexoktatás mindig is szerethető és szeretett karakterek sorsán keresztül nevelt empátiára és toleranciára. Ráadásul a korábbi évadokban a különböző szexuális és nemi orientációk kitárgyalása mellett (biszexualitás – Adam, homoszexualitás – Eric, Ola és Lily, nembináris – Cal) olyan egyéb, fontos témák is előkerültek, mint a szexuális zaklatás (Aimee buszos esete), a család felől érkező visszautasítás (Adam és Mr. Groff), a nehéz gyerekkor utóhatásai (Maeve és családja), vagy a konzervatív, hierarchikus oktatási rendszerek kritikája. Lássuk viszont, hogy mit tartogat az új, immáron negyedik évad!
Mivel az előző szezon botrányai miatt a Moordale Gimnázium bezárt, főszereplőink nagy része a Cavendish College elnevezésű iskolában folytatja tanulmányait, kapcsolatait és önkeresését. Otis (Asa Butterfield) folytatni szeretné terápiás tevékenységét, de azzal szembesül, hogy már megelőzték – a Cavendish közösségében már egy másik diáklány (Thaddea Graham) működtet egy klinikát.
Eric (Ncuti Gatwa) feje felett ott lebeg a megkeresztelkedés kérdése, miközben az új iskolában hozzá hasonló szellemiségű, új barátokra talál.
Aimee (Aimee Lou Wood) összebarátkozik Isaac-kel (George Robinson) és a művészi önkifejezéssel kísérletezik. Jacksont (Kedar Williams-Stirling) családi háttere foglalkoztatja, miközben egy lehetséges egészségügyi probléma miatt szorong. Cal (Dua Saleh) nemi diszfóriával küzd. Mindeközben Maeve (Emma Mackey) Amerikában egyengeti írói karrierjét, családi háttere terhével birkózva, Adam (Connor Swindells) pedig egy közeli farmon vállal munkát. De a felnőtteknek is megvannak a maguk viszontagságai: Jean (Gillian Anderson) küzdelmesen próbálja összeegyeztetni egy kisbaba nevelését és terápiás tevékenységét, Mr. Groff (Alister Petrie) pedig valamiért sikertelen a szerelemben.
A helyszínváltással azonban sok fontos és szeretett mellékszereplőtől meg kell válnunk, mint Lily, Ola és Rahim, kárpótlásul (?) viszont a helyüket átveszik más, érdekes karakterek és egy merőben új közeg, új dinamikákkal és új narratív lehetőségekkel.
Új mellékszereplők serege vonul fel a legkülönbözőbb szexuális irányultságokkal és nemi identitásokkal, és némelyiküknek ebben nagyjából ki is merül jellemrajza;
szereplésük éppen csak azért indokolt, mert a sorozat fő profilja a szexualitással kapcsolatos kérdések taglalása, különben jelenlétük a pusztán reprezentáció kedvéért reprezentálás gyanúját keltené (gondolok itt Abbire és Romanre, az egyébként szimpatikus, de felületesen karakterizált, transznemű párra). Ennél rosszabbul veszi ki magát, hogy sajnos hasonló a helyzet a fogyatékosság különböző aspektusainak megjelenítésével. Nem vitatott, hogy a mindennapok tereinek akadálymentesítése fontos kérdés, mégis csak egy utógondolatnak tűnik egy jó fél epizódot szentelni a megint nem működő lift miatt szerveződő diáksztrájknak, amivel a tanulók a speciális szükségletekkel élő társaik mellett állnak ki.
A szereplőgárda nem elhanyagolható részének lecserélése emellett nem feltétlenül előnyös lépés Szexoktatás záró évadában,
hiszen az újakat egyrészt nem lesz alkalom megfelelő mélységükben megismerni, másrészt sok műsoridőt vesznek el a főszereplőktől. Ez főleg azért probléma, mert így végül lesz olyan karakter, aki nem kap megfelelő lezárást. Itt leginkább Ruby-ra (Mimi Keene) gondolok, akinek kissé a levegőben lógott, végig furcsán ambivalens maradt és tulajdonképpen semmilyen véget nem ért a története. Ez azért is fájó pont, mert az előző évadban történtek után, mikor megismerhettük az érzékeny oldalát és komplex lelki világát, a menő diáklány megérdemelte volna, hogy elnyerjen valamiféle pozitív, de legalábbis reményteli befejezést.
A negatívumok sora itt azonban véget ér, hiszen a megkérdőjelezhető megoldásokkal együtt is
a Szexoktatás mondhatni szintet lépett mélység tekintetében.
Az eddig ismert szereplők mind megkapják vagy folytatják saját történetszálukat, de a sok történéstől a sorozat nem lesz túltelített vagy követhetetlen. A gimi elhagyásával szereplőink életében valóban a felnőtt lét problémái, az eddigieknél nagyobb téttel bíró kérdések merülnek fel. Ezek többek között a vallás és az egyéni kibontakozás konfliktusa (Eric), a halál és a gyász (Maeve), a szexuális abúzus és a párkapcsolati bántalmazás traumái (Aimee, Viv), az egészségügyi szorongás, a rejtélyes fogantatás (Jackson), az anyaság és a szülés utáni depresszió (Jean).
A súlyosabb hangvételű témák ellenére azonban a Szexoktatás negyedik évada nem lesz nyomasztó vagy túl borús, hanem az érzelmeinkhez szól és az azonosulás, a magunkra ismerés lehetőségét kínálja. Ugyan az előző évadokhoz képest kevésbé a szexen van a hangsúly, de vannak a sorozatban intim jelenetek. Ezek során a természetességre, a valódi intimitás megjelenítésére törekednek; olykor, indokolt esetekben az ábrázolás humoros, túlzó, mint Mr. Groff szerelmi próbálkozásainak jeleneteiben.
Az új iskola tere sok szempontból eltér a Moordale Gimnáziumtól, mintha a szereplők egy utópiába érkeznének. Itt minden a testi-lelki jólétet szolgálja: van jóga, közösségi kert, demokrácia, queer bulik, szexterápia. Az új diákközösség messzemenőkig politikailag korrekt és társadalmilag tudatos, legalábbis így gondolkozik magáról. Ugyan első látásra minden demokratikusnak és fenntarthatónak tűnik, hamar kibuknak ennek az ideális mikrotársadalomnak a hibái: a toxikus pozitivitás, a cancel culture, hogy a diákok valójában nagyon is előítéletesek, csak „az ellenkező irányba,” és hogy csak azok nem kapnak elég segítséget, akiknek valóban szükségük van rá (pl. a mozgássérültek). Tehát a valóságtól elrugaszkodott egyénekről beszélünk, akik viszont meg vannak győződve igazukról. Rajtuk keresztül
a sorozat reflektál a káros, mindent fekete-fehérben értelmező, kortárs társadalmi gyakorlatokra.
Egyértelmű iróniával tekint a diákok performatív aktivizmusára („Mentsük meg a méheket!”), vagy Abbi és Roman, transznemű párosának személyi kultuszára, akiknek párkapcsolati problémája a teljes közösséget traumaként éri.
Az új epizódokban megfigyelhető egyfajta érettebb, kísérletezőbb filmnyelv. Ennek részét képezi a belső fokalizáció gyakori és tudatos használata: akár konkrétan a szereplői szemszög felvétele (mint mikor Otis a konditeremben végignéz a többiek testrészein, hozzájuk mérve magát), akár álomképeknek és szorongásos látomásoknak a megjelenítése. A negyedik évad érdekesen használja még a változatos szemszögeket és képkivágatokat, megalapozva a jelenetek ritmusosságát. Ezek az eszközök a fények tudatos használatával együtt nagyon expresszívvé, sőt szimbolikussá válnak. A szerkesztés mellett maga a környezet, a természeti és tárgyi világ önmagában is gyönyörű.
Habár a realizmus-hatást kissé aláássa, hogy tényleg minden nagyon szép, fontos fejben tartani, hogy a készítők a látványvilág szintjén soha nem törekedtek a realisztikus megoldásokra:
a 80-as évek berendezési és öltözködési stílusaira alapoztak, felvállaltan egy idealisztikus környezetet létrehozva.
A sorozat egyik fő célja a pozitív reprezentáció, amelynek ez a stilisztikai választás teret ad. Ez a jelmezeken nagyon hangsúlyosan megjelenik.
Rendkívül fontos és pozitív alkotói döntés, hogy az alkotók tudatosan nem szexualizálják a karaktereket,
még úgy sem, hogy a szex különben központi téma. A szereplők öltözetei véletlenül sem indokolatlanul hivalkodóak, hanem frissek, stílusosak, sokszor mókásak és mindig a személyiségüket tükrözik. Ezzel is a karakterek kidolgozott személyiségére, múltjuk, érzéseik, titkaik meglétére, sokszor gyermeki esendőségükre irányítják a készítők a figyelmet, így főszereplőink nem szorulnak sztereotípiák keretei közé. Azt lehet mondani, hogy a narratív hangsúly is egyén mivoltukra, a közösségi, kapcsolati szintről az individuális felnövés és tapasztalás szintjére helyeződik.
Összefoglalva tehát, ha szigorúan a történet lezárásaként tekintünk az évadra, akkor megkérdőjelezhető döntés volt sok új szereplőt behozni, főleg, hogy a régiek nem igazán kapták meg a várt befejezésüket. Ezek közül Otis és Maeve sorsa emelkedik ki, lévén – bár az évadok során mindvégig a szélsőségek között ingadozott a kapcsolatuk – ők voltak az évadok során a nézőkhöz legközelebb hozott páros.
A rajongói reményekkel ellentétben kifejezetten nem ért boldog véget a történetük, sorsuk mégis valószerű.
A narratíva realizmusra törekvő, tanító célja miatt esetükben adekvát lezárás a békés elválás. Hiszen a happyendek ritkák, és általában nem tinédzserként találnak ránk. Nem vagyunk örökké egymás életében, de a közösen eltöltött idő, a szép emlékek velünk maradnak és épülünk belőlük. És ahogy mondják, valaminek a vége másnak a kezdete. A Szexoktatás sajnos új kezdet nélkül marad, de szereplői előtt, a felnövés egy állomásának teljesítése után, nyitva áll az élet, és talán tényleg ez az alkalmas pillanat elbúcsúzni tőlük.
A Szexoktatás a Netflixen látható.
