fókuszban Sorozat

Szívzűr az űrben – A távolban

A távolban (Away) egy nagyívű, ambiciózus alkotás az űrutazással járó érzelmekről. A Netflix új sorozatát átszövő túlfokozott dráma viszont a kalandos sztori kárára megy.

Miért is szeretjük az űrutazásról szóló alkotásokat? Vajon mi rejlik az űrben játszódó kalandokban, ami a nézőt újra és újra a képernyő vagy éppen a mozivászon elé csábítja? Hisz megannyi film született már ebben a témában, amik a központi téma kötöttsége (az űrutazás) miatt egymásnak szinte hasonmásai. Mégis, az űrben játszódó filmek és sorozatok rendszerint nagy népszerűségnek örvendenek, s nemcsak a sci-fi rajongók körében.

Talán maga az űr, a nagy ismeretlen az, ami felébreszti ősi kíváncsiságunkat és előhívja a bennünk lakozó kalandvágyó felfedezőt.

Az emberre oly jellemző hódítani vágyás löki az asztronautákat az ég felé, akiket mi fotelünk kényelméből követünk lelkesen. S közrejátszik persze a nagy tér vonzása is: megmozgatja fantáziánkat ez a végeláthatatlan üresség, ahol bármi megtörténhet, s ami végtelen lehetőségek sorozatát kínálja.

Az űrutazásról szóló filmeknek köszönhetően elrugaszkodhatunk hétköznapjainktól, sőt magától a Földtől is. Magunk mögött hagyhatjuk a földi létezés kisebb-nagyobb problémáit, helyettük pedig az űrben nagyszabású, életbevágó kérdések várnak ránk. Meg kell birkóznunk a magánnyal, a túlélésért küzdünk, felmerül az emberiség jövőjének kérdése, megéljük az ember harcát a géppel és a természettel… Ez a legnagyobb kaland, amire az ember vállalkozhat.

A Netflix nagyszabású produkciója, A távolban ezt a fennkölt monumentalitást próbálja ötvözni az emberi kapcsolatok mindennapos drámájával. Azonban utóbbi kap nagyobb hangsúlyt, s viszi el a sorozatot melodráma felé. A film főszereplője Emma Green (Hilary Swank), egy kivételes asztronauta, aki négy társával együtt készül a legelső Mars-expedícióra. Eközben otthon férje, Matt (Josh Charles) és lányuk, Alexis (Talitha Bateman) próbálnak megbirkózni a gondolattal, hogy Emmát talán soha többé nem látják.

Matt azonban kilövés másnapján agyvérzést kap, amitől kerekesszékbe kényszerül. A tizenéves Alexis anyja távollétében ápolja édesapját, s közben megismerkedik egy vagány sráccal az iskolában. Az otthoni fejlemények megosztják Emma figyelmét, aki családjától való távollétét óriási lelki teherként éli meg. A sorozat nagy része Emmának és űrhajós társainak egymáshoz, illetve Földön ragadt szeretteikhez való viszonyára koncentrál.

A nagyívű, 10 részes sorozat az űrutazás kalandos oldala helyett az érzelmi oldalát igyekszik alaposan körüljárni. Részben érthető, hisz az asztronauták kilövés után sem vágnak el minden szálat, ami a Földhöz köti őket. De mikor a Hold űrállomásán a történelem legjelentősebb expedíciójára készülődve Emma azon aggódik, hogy kislánya rossz jegyet kapott a biológia dolgozatára… Bizony összeráncolódik az a szemöldök.

A távolban annyira túl van tolva drámával és érzelmekkel, hogy az űrben folyó küldetés a második helyre szorul.

A piti összezörrenésektől kezdve az óriási tragédiákig mindent megtalálhatunk, mi szem-szájnak ingere. Ha ez nem lenne elég, a sorozat rátesz egy lapáttal az érzelmes flashback-jelenetekkel, amik egymással versenyezve próbálják megríkatni a nézőt. Volt, hogy annyira megcsömörlöttem az melodrámától, hogy magamat is meglepve egy jó kis marslakó-támadásért imádkoztam.

Nehezíti a dolgot, hogy főhősünk, Emma nem egy érdekes karakter. Persze, jó anya, jó feleség, jó asztronauta, jó vezető. Ez tipikusan a kalandfilmek egyik sajátossága, hogy a főszereplő egy szimpatikus, mindenki számára relatable, se nem édes, se nem sós karakter. Ha neadjisten kiemelnénk a kalandból, épp csak középszerű lenne. Emma is egy ilyen főhős, és bár Hilary Swank minden tudományát beveti, mégsem tudja izgalmassá varázsolni karakterét.

Persze minden hasonló főhőst körülvesznek a színesebbnél színesebb mellékszereplők. Emma nemzetközi csapata csupa érdekfeszítő személyiségből áll, akik közül az orosz Misha (Mark Ivanir) a legtapasztaltabb űrhajós. Éles humorú, önfejű alak, aki már az elején konfliktusba keveredik a nála fiatalabb Emmával. A másik izgalmas karakter a kínai Lu (Vivian Wu), akinek hazája kormányától érkező nyomás miatt búcsút kell mondania szerelmének.

A háttértörténeteik összetettsége és a karakterek egyedisége dobja fel igazán a sorozatot.

De térjünk vissza Emmára, aki bármennyire is unalmas, mégis a történet gerincét adja. Érdekesség, hogy a cikk, amin a sztori alapul, eredetileg egy férfi űrhajósról szólt. Az alkotók döntése, hogy egy nőt helyezzenek középpontba elsőre akár dicséretesnek is tűnhet. A gond az, hogy a változtatás oka nem az újítás, vagy a reprezentáció volt, hanem egy elcsépelt női dilemma: család vagy karrier szerepeltetése. Felmerül a kérdés: ha vajon férfi lenne a főszereplő, mennyire foglalkoznánk otthon maradt családjának ügyes-bajos dolgaival?

Nem állítanám teljes bizonyossággal, hogy a női főhősre ráerőltetett kettős szerepnek köszönhetjük az érzelmek túladagolását és a relatíve kevés akciójelenetet, de elgondolkodtató felvetés. A végeredmény ugyanaz: egy elnyújtott, lassú folyású űrbeli melodráma, ami látványban viszi a prímet, de izgalmaknak híján van.

Avatar

Takács Janka

Janka jelenleg elsőéves hallgató a párizsi Sciences Po egyetem média és kommunikáció szakán. Mozifüggő, legfőképp a régi hollywood-i filmeket és az indie filmeket kedveli, de egy ütős filmzenével bármikor le lehet venni a lábáról.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya